Ha szerda, akkor új rész ;)
Vasárnap az oldal számlálója átlépte a KÉTEZER (!!) kattintást, hát szerintem aznap én voltam a legboldogabb ember a Földön :D Köszönöm, fantasztikusak vagytok! ♥♥
Nem nagyon húzom az időt, jó olvasgatást!
Puszi ♥ - W.
Ui.: Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már tűkön ülve várom a SOML klippet!! *-*
WENDY
Ma
volt az év utolsó Júlia-próbája. Mindenki vidáman csacsogott a színpadon,
amikor megérkeztem. A színházban fahéj és szegfűszeg illat terjengett. Howie
felesége, Amy megint kitett magáért és igazi téli világot varázsolt körénk. Az
arany, a vörös és a zöld szín dominált a díszítésben, gyönyörű volt. Az asztal
roskadozott a mézeskalács- és különböző süteményhegyektől. Távolabb egy nagy
kanna forralt bor hívogatott mámorító illatával. Boldogság töltött el.
A
próba elég kaotikusra sikeredett és legtöbbször nevetőgörcsbe fulladt. Közel három
óra szenvedés után Howard megunta a dolgot és mindenkinek kellemes ünnepeket
kívánva elengedett minket.
Engem magához intett. Teljesen kiment a fejemből a
megbeszélés. Annyi minden történt az utóbbi időben. Kedvesen mosolygott rám,
kötött, rénszarvasos pulcsijában és ősz szakállával úgy festett, mint a
szabadnapos mikulás. Erre a gondolatra elfojtottam egy vigyort.
-
Wendy – ölelt át. Értetlenül ráncoltam a szemöldököm: nem volt az az érzelgős
típus. Még a feleségét se ölelte meg túl gyakran. De ezek szerint vagy hatott
rá a karácsony szelleme, vagy egy kicsit túl sok forralt bort ivott. A rózsás
arca láttán az utóbbira tippeltem. A csontropogtató ölelés után végre
elengedett:
- Jó
hírem van számodra.
-
Igazán? – néztem rá kíváncsian.
- De
még mennyire! Az igazgatótanács megszavazta, hogy téged kérjünk fel egy újabb
főszerepre.
-
Tényleg? – mosolyogtam lelkesen. – És mi lenne az?
-
Sandy Olsson a ... – nem tudta befejezni, mert izgatottan a szavába vágtam:
- A
Grease- ből? Színpadra visszük a Grease-t? – szinte ugráltam örömömben.
Gyerekkorom kedvenc filmje volt. A dalait énekelve nőttem fel.
-
Igen – mosolygott derűsen a színházigazgató.
-
Szuper! És lehet már tudni, hogy a többi főszerepet ki játssza?
- Úgy
érted, hogy ki játssza majd a szerelmedet, Dannyt? – nézett rám, mint aki a
vesémbe lát.
-
Igen, főleg ez az, ami érdekel – pirultam el.
- Az
egyelőre maradjon az én titkom – kacsintott rám.
- Na
de…- kezdtem, de magasba tartotta a kezét és leállított.
-
Á-á. Majd megtudod. Kellemes ünnepeket, Wendy! – azzal lassan botorkálva
megindult a felesége felé.
ZAYN
Az
emeleti stúdiónkban ültem és Niallel énekeltem miközben ő a gitárját pengette.
Ujjai gyakorlottan szántottak végig a húrokon. Általában így szabadultunk el a
külvilágtól egy kicsit, ha már minden összejött. Megnyugtató volt, hogy itt
önmagunk lehettünk és nem kellett úgy öltöznünk, azt tennünk, vagy mondanunk,
amit elvártak tőlünk. Itt csak mi voltunk és a zenénk.
Megcsörrent
a telefonom, előhúztam a zsebemből.
-
Wendy az – közöltem Niallel.
-
Akkor mire vársz még? Vedd fel! – merült bele néhány akkord pengetésébe.
Felálltam és átsétáltam a szomszédos játékterembe, gondosan becsuktam magam
mögött az ajtót és megnyomtam a zöld gombot.
-
Szia! – szólt Wendy vidám hangja a telefonból. – Óriási hírem van!
-
Szia! – nevettem. – Na, mesélj!
-
Előadjuk a Grease-t és én játszom Sandy-t! – hallatszott, hogy ugrál örömében.
-
Gratulálok! Mikor ünnepeljük meg? – igyekeztem pajzán él nélkül elmondani a
dolgot.
-
Talán szilveszterkor – sóhajtott nagyot. – Hiányozni fogsz.
- Te
is nekem.
-
Mikor indulsz haza?
-
Holnap délután.
-
Akkor nem lenne ke…- kezdte, de a torkán akadt a szó.
-
Wen? Minden oké?
- Ne
haragudj, de most le kell tennem. Itt van Harry – azzal kinyomta a telefont.
Harry?!
Mi a fenét keres ott?! Mi oka van rá, hogy Wendyt zargassa a színházban?!
WENDY
-
Mikor indulsz haza? – kérdeztem.
-
Holnap délután.
Felcsillant
a szemem és a remény apró szikrája lángra gyúlt bennem.
-
Akkor nem lenne ke…- akartam áthívni éjszakára, de ekkor Harry lépett be az
ajtón. Csapzott volt, haja kócosan meredt az ég felé. Sütött róla a feszültség.
-
Wen? Minden oké? – rántott vissza Zayn hangja a valóságba.
- Ne
haragudj, de most le kell tennem. Itt van Harry – azzal meg sem várva a választ
megnyomtam a piros gombot és Harryre figyeltem.
- Te
tudtál erről? – szorította ökölbe a kezét az erőfeszítéstől, hogy higgadt
maradjon.
-
Igen – bólintottam.
-
Akkor szombaton azért viselkedtél olyan furcsán?
Ismét
bólintottam.
- EZT
NEM HISZEM EL! – ordított magából kikelve.
-
Harry – kezdtem halkan. – Nyugodj meg! – tettem a kezem a karjára.
- Te
csak ne csitítgass engem és ne érj hozzám – sziszegte a fogai közül és durván
elrántotta a kezét.
- Mit
mondott neked?
-
Mindent – ült le a kanapéra és az arcát keserűen a tenyerébe temette. – Az
egész Ralphie históriát az elejétől a végéig. Meg azt, hogy terhes. Igaz ez? –
nézett rám nemleges választ remélve.
-
Attól tartok, igen – feleltem.
Hatalmasat
sóhajtott és letett arról, hogy visszatartsa a sírást. Csendesen szipogni
kezdett.
- Én
meg ott hagytam őt egyedül. Elfutottam akár egy kisgyerek. Megrémültem. Mintha
nem lenne neki még így is elég szörnyű. Mondd, rossz ember vagyok? – nézett rám
könnyben úszó szemekkel.
- Nem
– ültem le mellé és átkaroltam a vállát. – Nem vagy rossz ember, csak
váratlanul ért, ennyi az egész.
-
Bocsánatot kell kérnem – született meg benne az elhatározás és lassan felállt,
de nem indult el. – Nem bírok a szemébe nézni azok után, hogy ordibáltam vele
és úgy elrohantam.
Megfogtam
a kezét és lágyan visszahúztam a kanapéra:
- Ne
aggódj, majd én átadom – mosolyogtam rá.
-
Köszönöm – sóhajtott megkönnyebbülten. – Most legszívesebben elgyepálnám azt a
srácot. Mégis hogy volt képes erre?! – kezét ökölbe szorította.
Gyengéden
kibontottam és a szemébe néztem:
- Nem
éri meg, hidd el.
-
Igen, az sajnos nem teszi meg nem történtté az eseményeket.
- Így
igaz – hajtottam a fejem a vállára.
Hosszú
percekig ültünk így csendben, aztán Harry nyomott egy puszit a hajamba és
felállt.
-
Mennem kell. Még ma este be kell pakolnom. Holnap hajnalban indulok haza.
-
Rendben, vigyázz magadra – öleltem át őt.
-
Kellemes ünnepeket – szólt keserűen.
-
Neked is – erőltettem mosolyt az arcomra.
Felkapta
a kabátját és kisétált az öltözőből.
Szép
kis karácsonynak nézünk elébe.
ZAYN
Wendy
Harryvel van. Kettesben. Együtt töltik az utolsó estét mielőtt mindenki
hazautazna az ünnepekre és csak Isten tudja, mit csinálnak. Wendy lecserélt, ez
a szomorú tény.
Mérgesen
hajigáltam be néhány ruhát a bőröndömbe, de nem kötött le a dolog. Egyre csak
az járt a fejemben, hogy most biztos jót nevetnek a hátam mögött. Persze, hogy
Harryt választja helyettem, ki ne tenné? Jó fiú kontra tetovált, arab srác:
egyszerű döntés. Sóhajtva ültem le az ágyra és az ölembe húztam a laptopomat.
Felmentem twitterre és a rajongók üzeneteit kezdtem olvasni, visszakövettem
néhány embert, de gyorsan meguntam és félredobtam.
A
telefonom csipogni kezdett és egy boríték jelent meg rajta Wendy nevével.
Kedvetlenül nyitottam meg az smst:
Nem
lenne kedved velem tölteni az estét? xx Wen.
Hitetlenkedve
felnyögtem és bepötyögtem a durva választ:
Mi van?
Meguntad Harryt és most már én is jó vagyok?!
Kisvártatva
megszólalt a csengőhangom és Wendy arca villogott a képernyőn. Vonakodva
nyomtam le a zöld gombot.
-
Mégis miről beszélsz? – kezdte köszönés nélkül.
-
Arról, hogy mostanában igen sok időt töltesz Harryvel.
- Ez
nem az, aminek látszik – folytatta nyugodt hangon.
- Oh,
igen?! Akkor kérlek, világosíts fel, hogy mi ez! – mondtam keményen.
- Nem
tehetem – válaszolt halkan.
- Oh,
értem. Szóval nem teheted – kezdtem szarkasztikusan. – És megtudhatnám, mégis
miért?
-
Mert ez nem az én titkom – csuklott el a hangja.
-
Hahh – nyögtem fel cinikusan. – Szánalmas vagy!
-
Zayn…- kezdte zokogva, de a szavába vágtam:
- Ne
is fáraszd magad, nem érdekel!
Kinyomtam
a telefont és teljes erőmből a falhoz vágtam. Darabokra hullott. Szükségem volt
valami alkoholra, hogy megnyugodjak. A konyhába rohantam és szembe találtam
magam a hűtőben kotorászó Harryvel. Neki akartam esni, de ekkor rám nézett és
megrémített, amit láttam: Harry sírt. Mi itt a bandában egy család vagyunk, és
bármi történjék is fáj szomorúnak látni a családtagjaimat.
- Mi
történt? – kérdeztem.
-
Hosszú történet – sóhajtott nagyot.
- Nem
baj, van időm – töltöttem ki magamnak egy pohár Jack Daniel’st. Aztán úgy
döntöttem, hogy inkább az egész üveg tartalmát iszom meg és a poharat Harry elé
toltam.
- Az
a baj, hogy nem mondhatom el – temette arcát a tenyerébe.
-
Mintha ezt ma már hallottam volna valahol – jegyeztem meg szarkasztikusan és
élveztem, ahogy az alkohol adta édes zsibbadtság elönti a testem. Értetlenül
nézett rám. – Wendy is ezt mondta – adtam meg a magyarázatot.
-
Jaj, Zayn – vált egyszeriben minden világossá számára és ijedten mentegetőzni
kezdett. – Ez nem az, aminek látszik!
- De
édes! Összebeszéltek! – mondtam cinikusan és még egy kortyot lehúztam az
üvegből. Már a fele hiányzott.
-
Nem, Zayn! Hallgass meg! Azért nem mondhatunk semmit, mert ez Piper titka. Ha ő
el akarja mondani, elmondja. Addig is viseld el a tényt, hogy beszélgetek a
barátnőddel.
- Na
persze, csak beszélgettek – forgattam meg a szemem.
-
Igen, csak beszélgetünk – nézett rám komolyan. – És nem tudom elhinni, hogy ezt
feltételezed Wendyről és rólam. Azt hittem, ennél már azért jobban ismersz –
felállt és kifelé indult, de az ajtóból visszafordult. – Oh, és még valami: ha
leszel olyan hülye, hogy emiatt összeveszel Wendyvel, akkor te egy reménytelen
seggfej vagy! Szeret téged! – hagyott magamra Jackkel és a gondolataimmal.
Végül
arra jutottam, hogy igaza volt: bízhatnék bennük jobban.
PIPER
Amióta
Harry ordibált velem és minden szó nélkül elrohant, magamba roskadva ültem az
ágyon és csak bámultam kifelé a fejemből. Sírni már nem tudtam, csak tehetetlen
zsibbadtságot éreztem. Halk kopogtatás rázott fel:
-
Igen? – szóltam ki.
Wendy
lépett be. Mosolygott, de én ismertem: láttam rajta, hogy sírt. Mellém ült az
ágyon és megfogta a kezem.
- Mi
a baj? – kérdeztem.
-
Összevesztem Zaynnel – teltek meg szemei újra könnyel.
- Mi
miatt?
-
Féltékeny Harryre és rám – sütötte le a szemét és a kezeit bámulta.
-
Sajnálom – öleltem át szorosan. – Mindent elrontok…
- Ne
ostorozd magad, nem ezért jöttem. Harry ma bejött a színházba és nagyon ki volt
akadva. Sírt, nekem kellett vigasztalnom. De ami a lényeg: nagyon sajnálja,
hogy így viselkedett. – fejezte be.
- Ó –
nyögtem ki ezt az értelmes választ. – Köszönöm, hogy ezt elmondtad.
-
Nincs mit – mosolyodott el halványan.
- Ami
pedig Zaynt illeti, ha gondolod, beszélek vele.
- Nem
szükséges. Ha nem bízik meg az egyik legjobb barátjában és bennem, akkor nincs
értelme folytatni a dolgot, még szerencse, hogy már az elején kiderült, hogy ilyen.
- De
Wen…
- Nem
– állított le. – Eldöntöttem – nézett eltökélten. – Jó éjszakát, Piper! –
nyomott puszit az arcomra, aztán felállt és kisétált az ajtón.
Nagyot
sóhajtottam, de a mellkasomban lévő nyomás csak nem akart szűnni. Kezembe
vettem a telefonom és kikerestem Harry számát, lenyomtam a zöld gombot.
- Szia!
– szólt bele döbbenten kisvártatva.
-
Szia! Wendy átadta a bocsánatkérést.
-
Akkora idióta voltam, nagyon sajnálom! Mintha e nélkül nem lenne elég gondod.
Cinikusan
felnevettem:
-
Igaz! De bocsánatkérés elfogadva.
-
Szuper! – válaszolt vidámabban.
-
Zayn hogy van? – váltottam témát.
-
Megivott egy üveg Jack Daniel’st. Szerinted, hogy van?
-
Wendy is hasonló állapotban, csak ő a szobájába menekült írni – sóhajtottam.
-
Zayn akkora seggfej volt – hallatszott, hogy dühös.
-
Igen, így is mondhatjuk. Harry?
-
Igen?
-
Megkérhetlek valamire?
-
Persze. Mondd csak.
Mély
levegőt vettem és kinyögtem:
-
Szeretném elvetetni a babát. Elkísérnél?
-
Piper, ez komoly döntés. Jól átgondoltad?
-
Igen. Ez lenne a legjobb a babának és nekem is.
-
Rendben – mondta lassan.
-
Köszönöm!
- Ez
a legkevesebb.
-
Pont a legrosszabb időpontban csöppentél az életembe. Nem vagyok ám ilyen
hisztis igazából.
Felnevetett.
Imádtam hallgatni édes kacaját, szinte láttam magam előtt, ahogy arcán
megjelennek a kis gödröcskék.
-
Remélem, azt az énedet is megismerhetem egyszer – hangja várakozással volt
tele.
-
Igen, én is remélem – mosolyodtam el.
A
vonal túloldaláról ajtócsapódás, érthetetlen hablatyolás, majd kiabálás
hallatszott.
- Ne
haragudj, de le kell tennem. Zayn nem éppen…öhhm…nyugodt részeg.
-
Semmi baj. Rúgd seggbe a nevemben!
-
Meglesz – nevetett. – Szia! Álmodj szépeket!
- Jó
éjt!
Letette
a telefont, én pedig mosolyogtam. Hetek óta most először őszintén. Talán nem is
olyan elcseszett az életem, mint gondoltam...
Ui.: ezt olvasva mindig olyan karácsonyi hangulatom lesz :D már alig várom *-*
Ui.: ezt olvasva mindig olyan karácsonyi hangulatom lesz :D már alig várom *-*