22. felvonás

Sziasztok! :)
Ma nem dumálok, élvezzétek az új részt :)
Puszi ♥ - W.
Ui.: Tegnap volt Gemma és a 5SOS szülinapja! Utólag is Isten éltesse őket!! :))

WENDY

Garfieldot megszégyenítő mozdulatokkal táncoltam az I feel good című számra, amikor nevetés hallatszott a hátam mögül. Megpördültem a tengelyem körül.

- Pont úgy táncolsz, mint Zayn.

- Niall – ugrottam vidáman szerencsehozó ír manóm nyakába. – Ki engedett be?

- Tommy. Épp akkor indult, amikor én jöttem. Nagyon ki volt csípve - húzogatta meg a szemöldökét.

- Igen, randija lesz – vigyorogtam.

- Ó – nyögte és kissé elkomorodott. Már rájöttem, hogy a barátnő-téma elég érzékenyen érinti őt, így gyorsan a bulira tereltem a szót.

- Na, van valami ötleted? – tessékeltem a konyha felé.

- Hát, ami azt illeti… - jelent meg pajzán vigyor az arcán.

- Csak semmi sztriptíz táncosnő! – jelentettem ki szigorúan.

- De…- kezdett tiltakozni.

- Nem!

- Na, de…

- NEM!

- Ne csináld már, Wen! Tökre buli lenne! – győzködött.

- Akkor sem! – makacskodtam.

- Oké – sóhajtott megadóan a magasba emelve a kezét. – Akkor nincs ötletem.

- Üdv a klubban – nyögtem tanácstalanul a tenyerembe támasztva a fejem. Annyira elszántan kerestem a tökéleteset, hogy minden egyes felmerülő ötletet elvetettem.

- Vendéglista?

- Gondolom a család és a barátok… - ráncoltam a szemöldököm.

- Ezt kipipálhatjuk. Téma?

- „Különlegesszülinapotakartamnekeddecsakerrefutottaörülsz” ? - hadartam kétségbeesetten a levegőben macskakörmözve.

- Jó, ezen még gondolkozunk – nevetett.

- Kaja?

- Valami tipikusan arab?

- Jó ötlet. Bármi konkrét?

- Még nincs – harapdáltam az ajkamat zavaromban.

- Helyszín?

- Egy bár…egy diszkó…egy étterem…mit tudom én?! – kezdtem rájönni, hogy túl nagy fába vágtam a fejszémet. Idegesen felpattantam és töltöttem magamnak egy pohár vizet. Remegő kézzel a számhoz emeltem, majd ahelyett, hogy visszaültem volna, fel-alá kezdtem járkálni vele.

- Wen, nyugi! – tovább róttam a köröket. – Állj már le! Rossz nézni, ahogy kiidegeled magad!

- Most mit csináljak, Niall? – léptem elé megsemmisülten.

- Először is lazulj el! – húzott le a mellette álló székre. – Másodszor pedig még rengeteg időnk van, hogy összehozzunk valamit. Minél jobban idegesíted rajta magad annál kevésbé fog eszedbe jutni bármi normális! Ne aggódj, megoldjuk!

- Köszönöm, Niall – bólintottam komolyan és néztem rá hálásan. Megszólalt a csengő. – Ne haragudj! – sóhajtottam.

- Semmi baj, menj csak – mosolygott rám kedvesen.

Kedvetlenül és elgyötörten az ajtóhoz battyogtam. Kinéztem a kukucskálón és egyből vigyorra húzódott a szám. Szélesre tártam az ajtót és vidáman visítva ugrottam a jövevény nyakába.

NIALL

- Nem is tudom, hol kezdjem! – robbant be egy vörös forgószél hadarva a konyhába. Vadul gesztikulált és izgatottsága szinte tapintható volt a levegőben. Hangja betöltötte a teret. – Éhen halok! – tépte fel a hűtőt és tüzetesen átvizsgálta a tartalmát. Elővett egy dobozt, benyúlt az egyik fiókba és egy kanállal falni kezdett. Látszott rajta, hogy nem először járt itt, otthonosan mozgott. – A farm dögunalmas volt: egész nap csak csirkék meg tehenek – forgatta meg a szemét. – De amúgy Írország eszméletlenül szép, a dombok, a fák meg minden, és…- végre észrevette, hogy én is ott vagyok és elkerekedett szemekkel bámult rám. Kiejtette a kezéből a kanalat, eltátotta a száját és megmarkolta Wendy karját:

- Wen – suttogta. – Niall Horan ül a konyhátokban – nem bírtam elfojtani egy vigyort. Közelebb hajolt Wendyhez, de még így is hallottam, hogy mit mond: - És azt hiszem, most rajtam nevet.

- Tudom – suttogta vissza Wen somolyogva.

- Úristen! – rogyott meg a lány térde. Wendy az utolsó pillanatban elkapta és leültette velem szemben. Még mindig nem vette le rólam a csodálkozástól elkerekedett szemeit.

- Niall: ő itt a legjobb barátnőm, Daisey Wilson; és Daisey: bemutatom Niall Horant.

- Szia – integettem felé mosolyogva.

- Hű – nyögte. – Niall Horan nekem integet.

Wendyvel nem bírtuk tovább és hangosan felnevettünk.

- Igaz, hogy minden rajongónak igent mondasz, aki megkér, hogy vedd el? – kérdezte Daisey.

- Igen – vigyorogtam. Nem értettem, hogy jön ez most ide.

- Feleségül veszel?

- Persze – nevettem.

És akkor ott, ahogyan velem szemben ült a mintás cicanadrágjában és a fehér kötött pulcsijában valahogy éreztem, hogy ez így is lesz. Éveken át vártam, hogy végre megtörténjen velem ez a csoda és nagyon úgy tűnt, hogy egy vörös hurrikán végleg felforgatta az életemet.

DAISEY

- Istenem – dőltem le megsemmisülten a kanapéra miután Niall elment. – Ezennel hivatalosan is vége az életemnek! Nevezz Nyominak és ragassz egy „Rúgj seggbe” táblát a hátamra! – temettem az arcomat a tenyerembe.

- Ugyan már! Nem volt olyan szörnyű! – győzködött Wendy.

Hitetlenkedve néztem rá:

- Megkértem, hogy vegyen el!

- Oké, az tényleg elég ciki volt – ismerte el.

- Aztán több mint húsz percig meredten bámultam…

- Na, igen…egy kicsit az is…

- Végül sikerült elüldöznöm.

- Nem miattad ment el! Próbájuk lesz.

- Na, persze…egy egész életre leírtam magam előtte – motyogtam elkeseredetten. – Tudod, hogy egy örökkévalóság óta tetszik, de azt nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással lesz rám, amikor először meglátom. Most biztos totál zakkantnak tart. – fúrtam a fejem a párnába.

- Dehogy tart! – ellenkezett Wendy.

- De igen! Most azonnal megyek és elüttetem magam egy kamionnal – ültem fel.

- A francokat! – nyomott vissza Wen. – Még nem is meséltél – igyekezett más irányba terelni a témát.

- Most nincs kedvem mesélni – öleltem magamhoz az egyik díszpárnát.

- Oké – bólintott. – Fagyit?

- Jöhet.

- Azonnal hozom – indult kifelé a konyhába.

Csak arra a csodás szempárra tudtam gondolni. Azok a csillogó kék szemek egyszerűen megbabonáztak. Más valakit otthon bálványozni és megint más találkozni vele élőben. Az én esetemben egész egyszerűen katasztrofális.

PIPER

- MEGJÖTTEM! – kiáltottam be a házba. A tekintetes szatyortömeg miatt inkább lábbal löktem be az ajtót. – Hahó, valaki?!

Nagy nehezen beszambáztam a nappaliba és megköszörültem a torkomat, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Wen és Dee rám sem bagózott. Csúcs – gondoltam magamban – Daisey hercegnő megérkezett és én le vagyok szarva...

Már egészen kicsi korunk óta úgy éreztem, hogy amikor ő itt van, meg kell küzdenem Wendy figyelméért. Általában olyan sokszor próbálkoztam, hogy a végén egyszerűen feladtam a dolgot. Aztán sikerült eljutnom arra a pontra, hogy már nem is kísérleteztem azzal, hogy magamra vonjam a figyelmet, hiszen Dee az utolsó cseppig magának követelte az egészet. Mindig ő volt a társaság középpontja, mindenki imádta. Kivéve az olyan szürke kisegerek, mint én.

Lehajtott fejjel battyogtam a konyhába, amikor végre méltóztattak észrevenni:

- Ó, Piper! – mosolygott rám negédesen Daisey. – Szia! De örülök, hogy látlak – ugrott a nyakamba és nyomott az arcomra két puszit. – Csak nem szedtél fel néhány kilót? Ne aggódj, jól áll - kifejezetten boldog voltam, hogy tele volt a kezem, mert nem biztos, hogy meg tudtam volna állni, hogy ne tépjem ki a haját, de e helyett csak egy kedvesnek szánt mosolyt villantottam rá:

- Szia, Dee! Milyen volt Írország?

- Szuper, épp most mesélek Wendynek. Nem csatlakozol?

- Kösz, de most nem. Más dolgom van – hazudtam, hogy kivágjam magam. – Jó volt látni.

Sarkon fordultam és a konyhába siettem. Szélsebesen elpakoltam, lefejtettem magamról a kabátomat, lerúgtam a cipőmet, aztán az emeletre caplattam. Előkotortam a telefonomat a táskámból és írtam egy smst Harrynek:

S.O.S. Itt van Wen agyrém legjobb barátnője. Ments meg! xx Pipe

Ilyen szörnyű? :D – érkezett azonnal a válasz.

Az nem kifejezés!

Rendben, 20perc és ott leszek érted.

Én hősöm <3

Hahaha…érted bármit ;) <3

Megkönnyebbülten dőltem hátra, aztán meggondoltam magam és inkább izgatottan felpattantam. Megfésülködtem, megmostam a fogam, halvány sminket tettem fel, lecseréltem a pólómat és végre hivatalosan is késznek nyilvánítottam magam a Harryvel való találkozásra.

Megszólalt a csengő és én szélvészként rohantam a földszintre, de elkéstem, mert Daisey már az ajtóban állt.

- Ne. Majd én kinyitom – akartam mondani, de nem jött ki hang a torkomon.

Kitárta az ajtót és Hazza láttán szélesen elmosolyodott:

- Szia – köszöntötte.

- Szia – nyögte Harry.

- Gyere be! – engedett neki utat Dee.

- Öhm…oké – lépett be Harry. Sokatmondó pillantást vetett rám és én egy aprót bólintottam jelezve, hogy őróla beszéltem.

- Hali, Hazza – toppant be Wen az előszobába. – Hogy kerülsz te ide? – ölelte át őt.

- Piperhöz jöttem, de már megyünk is – ragadott kézen.

- Ó, ne, várjatok még! – kapott vérszemet Daisey. Ami nekem megvolt az neki is kellett, így volt ez mióta az eszemet tudtam. – Még be se mutatkoztam: Daisey Wilson vagyok – nyújtotta a kezét angyalian mosolyogva Harry felé.

- Harry Styles – biccentett Hazza, de a felé nyújtott kezet nem fogadta el. Elégtételként nyugtáztam a Dee arcán átfutó döbbenetet.

- Éééss…hova mentek? – igyekezett Wen megtörni a hirtelen beállt jegyes hangulatot.

- A parkba – vágtam rá.

- A moziba – így Harry. Aztán megköszörülte a torkát és fesztelenül folytatta: - Előbb sétálunk egyet, aztán beülünk egy filmre.

- Akkor nem kéne valami meleg? – kérdezte Wendy. – Vihetnétek kakaót, teát vagy valamit egy termoszban.

- De…gondolom…- vakargatta a fejét Harry – az jó lenne.

- Szuper – ragadta őt kézen Dee és a nappali felé kezdte vonszolni.

Nagyot sóhajtottam és az égre emeltem a tekintetemet: a bestia újra lecsapott.

HARRY

- Édes…Istenem…- nyögtem, amint beültünk a kocsiba. – Igazad volt: a csaj egy…egy…- kerestem a megfelelő szavakat.

- Egy idegesítő, számító dög? – döntötte oldalra a fejét Pipe.

- Így is mondhatjuk – vigyorodtam el.

- Megnyugodtam, hogy nem csak beképzelem az egészet és más is így látja – kapcsolta be a biztonsági övét.

- Úristeeeen! Annyira izgi volt, meg mindeeeenn – kezdtem utánozni Daisey stílusát. Piper hangosan felnevetett.

- Ha még egy percnél tovább maradtunk volna, esküszöm, rávetem magam.

- Úúúú, cicaharc – fészkelődtem izgatottan az ülésben.

- Hülye – bokszolt vigyorogva a vállamba.

- Szeretem, amikor nevetsz – cirógattam meg lassan az állát. Lesütötte a szemét és teljesen elpirult. Átkaroltam a vállát ás közelebb vontam magamhoz. Nyomtam egy puszit a homlokára, és élveztem, ahogy hozzám simult.

Beindítottam a motort és kifordultam az útra. Nem mentünk messzire, alig néhány perc múlva meg is érkeztünk. Lassan kászálódtunk ki. Megigazítottam a sapkámat, feltettem a napszemüvegemet és összekulcsoltam az ujjaimat Piperével. Kezünket bedugtam a kabátzsebembe, hogy ne érje a hideg. Csillogó szemekkel nézett fel rám. Csendben sétálni kezdtünk. Nem volt szükségünk szavakra ahhoz, hogy élvezzük az együtt töltött időt.

- Nem vagy éhes? – szakítottam ki a gondolataiból.

- Nem – motyogta álmatagon.

Hangosan korogni kezdett a hasa, rátapasztottam a kezemet.

- Azt mondod? – húztam fel a szemöldököm nevetve.

- Na, jó, de. Majd’ éhen halok – ismerte el.

- Üljünk be valahova – ajánlottam.

- Ne! – csimpaszkodott a kezembe kétségbeesetten. Értetlenül néztem rá – Nem akarok…tömeget.

- Hát, jó. Akkooooor…- kezdtem forgolódni valami támpontot keresve és rá is találtam. – Mit szólnál egy hot-doghoz? – mutattam a park túloldalán álló apró standra.

- Tökéletes – húzta mosolyra a száját.

Odasétáltunk a fickóhoz, aki fázósan dörzsölgette össze a kezeit az ujjnélküli kesztyűjében. Búskomor arca egy pillanat alatt felderült, ahogy észrevette, hogy egyenesen felé tartunk.

- Sziasztok! – köszöntött minket már messziről széles mosollyal.

- Jó napot! – üdvözöltük kórusban.

- Mit adhatok nektek?

- Két hot-dogot minden földi jóval – adtam le a rendelést.

Gyorsan elkészült.

- Egyet a szép hölgynek…és egyet a szerencsés úriembernek – nyújtotta felénk a forrón gőzölgő ennivalót.

- Köszönjük – mosolygott rá kedvesen Pipe.

Kifizettem és busás jattot nyomtam a kezébe a bókért.

- Mmm… - harapott bele a hot-dogba Piper amint arrébb mentünk. – Ez valami isteni!

- Örülök neki, hogy ízlik – nevettem rá, ahogy egy szalvétával megtörölte ketchuptól és mustártól maszatos arcát.

Jólesően majszolva egy padra telepedtünk. Miután mindketten befejeztük, nagyot húztunk a termoszból. A forró tea átmelegítette a belsőmet és Piper halványlilában játszó ajkai is visszanyerték valamelyest eredeti színüket, de még mindig fázósan húzta össze magát. Közelebb csúsztam hozzá és az ölembe vontam. Egy pillanatra elakadt a lélegzete, ahogy ajkaim az övét súrolták, de nem csókoltam meg, csak szorosan átfogtam a derekát és a vállára hajtottam a fejem.

- Miért pont a balett? – motyogtam.

- Ezer meg egy oka van – csillant meg a szeme.

- De mégis? Hogyan kezdődött?

- Úgy négy vagy öt évesek lehettünk Wendyvel, amikor az anyukája elvitt minket a színházba. Izgatottak voltunk, megbabonázott minket az a sok ember meg a hatalmas színpad. Egy Rendíthetetlen ólomkatona feldolgozást néztünk meg – mosolyodott el magába révedve. – Wendy akkor döntött a színjátszás mellett, én pedig örök szerelembe estem a balettal. A többi pedig már történelem – fejezte be álmatagon.

- Abban a mesében van balett? – ráncoltam a szemöldökömet értetlenül.

- Már hogyne lenne! A balerina, akibe reménytelenül beleszeret a katona – felállt az ölemből és távolabb hátrált. – A táncos, aki játszotta magas volt – húzta ki magát – és büszke – emelte magasba az állát. – Kecsesen mozgott – tartotta fel a kezét – az ég is a színpadra teremtette.

Halkan dúdolt és táncolni kezdett. Az arcán földöntúli öröm és vad elszántság tükröződött. Megbabonázva figyeltem minden apró, kecses kis mozdulatát. Lassan a dal végéhez ért és pukedlizve meghajolt előttem. Annyi báj és nőiesség szorult ebbe az egyetlen mozdulatba, hogy elakadt a szavam. Ha ilyen hatással volt rám egyszerű cicanadrágban, kabátban és sapkában, el sem tudtam képzelni, mit éreznék, ha a színpadon látnám. Elnézve őt maximálisan megértettem a féllábú ólomkatona érzéseit.

LOUIS

- Naaa! Gyere már át! – kérleltem Elt a telefonban.

- Nem lehet, Lou – sóhajtott. – Holnap nagy esszét írunk.

- Innen is indulhatsz. Naaaa! – győzködtem.

- Szívem, nyolcra kell ott lennem és nem hiszem, hogy túlságosan…öhm…nyugodt éjszakám lenne nálad – nevetett.

- Jól ismersz – vigyorodtam el.

- Hát, még szép! De most le kell tennem. Holnap délután átmegyek.

- Ígéred?

- Ígérem.

- Kisujjeskü?

- Kisujjeskü.

- Szeretlek, kicsim.

- Én is szeretlek téged, Boo Bear!

- Jó éjt, álmodj velem!

- Úgy lesz – kuncogott. – Szia!

Miután kinyomtam a telefont táncolva lebattyogtam a lépcsőn. Csípőre tett kézzel megálltam a nappali ajtajában és végignéztem a fiúkon: Liam unottan kapcsolgatta a tévét, Niall fátyolos tekintettel, bárgyún vigyorgott maga elé és egy párnát ölelgetett, Zayn pedig feszülten bámult ki az ablakon ökölbe szorított kézzel.

Úgy láttam, hogy mindenkinek bántja a kicsi lelkét valami, úgyhogy eldöntöttem, hogy Boo Bear Kapitánynak akcióba kell lendülnie. Kiszaladtam a konyhába néhány répáért és visszaérve szétosztottam őket. Lehuppantam Niall mellé, őt vettem először kezelésbe:

- Mi a helyzet, Nialler? – karoltam át a vállát.

- Szerelmes vagyok – motyogta csillogó szemekkel.

- A párnába? – húztam fel a szemöldököm.

- Igen – sóhajtott nagyot, aztán ráeszmélt, hogy baromságot mondott és gyorsan kijavította magát: - azazhogy NEM! Megismertem álmaim nőjét.

- Mesélj még róla – adtam elő magam egy pszichiáter komolyságával. – Ki ő? Hogy hívják?

- Wendy legjobb barátnője, Daisey – ejtette ki puhán a nevét.

Zayn érdeklődve közelebb jött. Arcvonásai ellágyultak, kiengedte ökölbe szorult ujjait. Arrébb tessékelte a kanapén terpeszkedő Liamet és szórakozottan elkezdte rágcsálni a répát. Hitetlenkedve rázta a fejét és megkönnyebbülten vigyorgott maga elé.

- Mikor találkoztatok?

- Ma.

- És mit tudsz még róla?

- Semmit – rázta meg a fejét álmatagon. – De megkért, hogy vegyem feleségül…igent mondtam.

- Istenem, Niall – kezdtünk nevetni a fiúkkal. – Te nem vagy normális.

______
További szép napot! :)