28. fejezet

Sziasztok! :)
Újra elérkezett a szombat, és nem is akármilyen szombat, mert ma van az egyik legjobb barátnőm születésnapja!! Úgyhogy engedjétek meg, hogy tegyek egy kis kitérőt az új rész előtt.

 

Drága!

Köszönöm, hogy vagy nekem. Tudom, hogy nem vagyok mindig a legjobb barátnő, és hogy néha elküldenél a fenébe, mert az agyadra megyek, de nem teszed és ezért én végtelenül hálás vagyok Neked! ISTEN ÉLTESSEN!! ♥

És most pedig a 28. fejezet! Jó olvasgatást!

Puszi! ♥ - W.

Ui.: verőfényes napsütéses szépséges napot mindenkinek! :* (de furcsa ezt mondani december 28-án) 

ZAYN

Nesztelenül surrantam ki mellőle, amíg aludt. Gyorsan lezuhanyoztam, megmostam a fogam, majd magamra kaptam a ruhákat, amiket a fiúk hoztak át az este. Igyekeztem halkan kinyitni a fürdőszobaajtót, de az fájdalmasan megnyikordult. Wendy mocorogni és nyöszörögni kezdett, de tovább aludt. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Lábujjhegyen kimentem a folyosóra és csendben a konyhába osontam. Előkerestem mindent, ami egy tökéletes reggelihez kell. Főztem teát, kávét, töltöttem ki narancslevet, sütöttem tojást, öntöttem ki egy tálba müzlit, megkentem néhány kenyeret mogyoróvajjal, kibontottam egy joghurtot és még egy doboz pudingot is rátuszkoltam valahogy a tálcára. Eszembe jutott, hogy ilyenkor a nyálas filmekben mindig visznek egy szál virágot is. Tél lévén nekem esélyem sem volt, hogy bármilyen virágot találok a közelben, szóval jobb híján a szalvétát hajtogattam csökött növény alakúra. Óvatosan haladtam lépcsőfokról lépcsőfokra, majd a lábammal belöktem Wen hálószobájának ajtaját. Még mindig békésen szuszogott és egy párnát ölelt magához. Hosszú, sötét haja gyönyörűen omlott szét körülötte, tökéletes kontrasztot alkotott a fehér ágyneművel. Letettem a tálcát és bemásztam mellé az ágyba.

- Ébresztő, kicsim! – suttogtam úgy, hogy ajkaim súrolták a fülcimpáját. – A hasadra süt a nap! – nyomtam apró csókot a nyakára.

Hosszú, ébenfekete szempillái tétován megremegtek. Nagy, barna szemeivel álmosan nézett rám.

- Szia – pusziltam meg az orrát.

- Szia – dünnyögte mosolyogva.

- Csináltam neked reggelit – keltem fel, hogy érte menjek a tálcáért.

- Ú, tényleg? – ült fel izgatottan.

- Tényleg – nevettem és az ölébe tettem a tálcát.

- Atyaég! Ez egy hadseregnek is elég lenne! – szörnyülködött.

- Ha akarok, besegíthetek – húzódtam hozzá közelebb pajzánul vigyorogva.

- Rendben – csücsörítette a száját csókra várva. Ajkaimat rátapasztottam az övéire és hagytam, hogy kedvére játszadozzon a nyelvemmel.

***

- De biztos, hogy jó leszek így? – kérdezte a tükör előtt állva miközben idegesen az ajkát harapdálta.

- Igen! Nagyon csinos vagy…akárcsak az előző hat szerelésben is – sóhajtottam megadóan.

- Á, át kell öltöznöm – rohant a szekrénye felé, de a derekánál fogva visszarántottam és szorosan hozzásimultam miközben újra a tükör felé fordítottam.

- Nézz csak magadra. Tökéletesen festesz! Minden lány irigyel téged! - furtam tekintetem mélyen a szemébe a tükörben.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy sikerült meggyőznöm, de aztán kibontakozott az ölelésemből és felkapott egy újabb adag ruhát, amivel bevonult a fürdőszobába. Magára zárta az ajtót.

- Amúgy miért is vagy ilyen ideges? – kiabáltam be neki félig nevetve, szórakoztatott a zavara.

- Mert ez egy nagy nap.

- Mitől másabb, mint bármelyik másik a színházban?

- Attól, hogy bármi megtörténhet – feltépte az ajtót és a tükörhöz rohant. – Bárkivel játszhatok együtt.

- Na és? - értetlenkedtem.

- Lehet, hogy egy elismert, híres, tapasztalt színész lesz a partnerem - hadarta levegővétel nélkül.

- És az miért lenne baj? – vontam fel a szemöldökömet.

- Na, ez hogy tetszik? – forgott körbe előttem figyelmen kívül hagyva az előbb feltett kérdésem. Egy sötét farmert, fehér kötött pulcsit és egy rózsaszín sálat viselt. 

- Hát, nekem az előző jobban tetszett. – vontam meg a vállam.

- Ó – indult meg sietős léptekkel újra a fürdőszoba felé.

- Csak vicceltem – kaptam el a kezét nevetve. - Gyere ide – húztam magamhoz és nyomtam csókot a szájára. – Te mindenhogy tökéletes vagy.

Elpirult és lesütötte a szemét. Felemeltem az állát, hogy a szemembe nézzen. Orromat az övéhez dörgöltem.

- Oké, akkor ez marad – suttogott mosolyogva.

- Hál’ Istennek! – emeltem a tekintetemet színpadiasan az ég felé.

- Na, azért nem voltam olyan szörnyű – nézett rám kiskutyaszemekkel.

- Hááát… - húztam el a számat.

- Hé! – bokszolt a vállamba nevetve.

Megragadtam a kezét és játékosan csipkelődve a földszintre battyogtunk.

- Sziasztok! – köszöntött minket Niall szendvicset majszolva a nappaliba érve.

- Ó, szia, Nialler! Ki engedett be? – lepődött meg Wendy.

- Daisey volt – nevetett Niall Wen arckifejezésén.

- Dee is itt van?! Mégis miről maradtam még le?!

- Hát, ha így haladsz, a próbáról, én meg a stúdióról – vigyorogtam rá pimaszul. – Kösz, hogy átjöttél, haver – koccoltam le az ír manóval.

- Nincs mit.

- Ó, hali, skacok – tűnt fel Daisey az ajtóban. – Minden oké?

- Igen – váltott komoly hangnemre Wen. – Harry még alszik, ne ébresszétek fel feleslegesen, csak ha be kell vennie a gyógyszereket és ha…

- Jól van, anyuuuu – legyintett Dee. – Irány dolgozni! – kezdett el minket kifelé tuszkolni.

Az előszobában magunkra kaptuk a cipőnket és a kabátunkat.

- Egyébként is: neked most nem suliban kéne lenned? – kérdezte Wen.

- Ó, egy-két nap kihagyás ide vagy oda!

- Dee! – szörnyülködött Wendy.

Kintről dudálás hallatszott.

- Úgy hallom megérkezett a fuvarotok – tárta ki nekünk az ajtót Daisey. – Sziasztok! Legyen szép napotok! – integetett, majd becsukta maga után és eltűnt a házban.

Paul halványan mosolyogva üdvözölt, ahogy beszálltunk a kocsijába. Látszott rajta, hogy egy szemhunyásnyit sem aludt.

WENDY

Az utolsó pillanatban estem be a színházba. Igaz, hogy már gyakorlatilag tizenhárom éve az otthonomnak tartottam ezt a helyet, de most mégis idegesség kerített a hatalmába. A gyomrom apró görccsé szűkült és fel-aláliftezett. Zihálva kapkodtam a levegőt. Mielőtt beléptem volna a próbaterembe megálltam és kifújtam magam. Ujjaimmal átmasszíroztam a halántékomat és mosolyogva benyitottam. A teremben rengeteg ismerős arc tekintett vissza rám, a legtöbbjükkel már játszottam együtt korábbi darabokban.

- Szia, Wendy! – kalimpált felém Suezie, akivel már megszámlálhatatlan alkalommal léptem fel. Odamentem hozzá, lehajítottam a táskámat és leültem mellé a földre. Beszélgetni kezdtünk:

- Te is hallottad a pletykákat? – kérdezte Sue izgatottan. Már el is felejtettem, hogy ha a színházban tudni akarsz valamit, akkor ő a legmegfelelőbb ember, akihez fordulhatsz.

- Miféle pletykákat? – ráncoltam a szemöldökömet miközben lecseréltem a barna magas sarkú csizmámat egy kényelmesebb lapos talpú cipőre.

- Ó, hát azt…- váltott suttogásra és izgatottan kémlelt körbe, nehogy valaki meghalljon minket. - ,hogy Howie igazi nagyágyút talált Danny szerepére.

- Kicsodát? - vontam fel a szemöldököm.

- Jaj, hát az nem tudom – legyintett bosszúsan és elszánt tekintetéből látszott, hogy így vagy úgy, de megtalálja a módját annak, hogy kiderítse, ki az.

Még sokáig csacsogott arról, hogy ki kivel jött össze, vagy esetleg ki kivel szakított, hogy megcsaltak-e valakit, és ha igen, hogy reagált, és egyéb színházi pletykákról. A figyelmem teljesen más irányba kalandozott, már nem sokáig bírtam volna, de szerencsére a telefonom smst jelzett, így egy teljes percre megmenekültem a szóáradatától. Elővettem a mobilt a táskámból és elolvastam az üzenetet:

Kitartás, drága! Szuper leszel! Ha végeztél, hívj fel és valamelyik fiú érted megy. Este találkozunk. xx Zayn

Elmosolyodtam és újra elsüllyesztettem a telefonomat.

- Ki írt? – kíváncsiskodott Sue.

- A barátom.

- Zayn Malik?! – kapta a szája elé a kezét. – Mesélj! Hogy találkoztatok? Mióta vagytok együtt? Mikor…

Faggatózását egy hosszú, világosbarna hajú lány érkezése állította le, akit azelőtt még sose láttam, de úgy tűnt, Suzie ismeri, mert egyenesen felénk tartott.

- Sziasztok! – köszönt mosolyogva és leült mellénk.

Sue egyből kézbe vette az irányítást:

- Wendy bemutatom neked Sophiát, Sophia ő pedig itt Wendy.

- Szia, örülök, hogy megismertelek – nyújtottam felé a kezem.

- Én is – vigyorgott, de a szemében valami leírhatatlanul aggasztót láttam megcsillanni. Mint amikor az ember megérzi, hogy valaki még nagy szerepet fog játszani az életében. Nyomasztó volt ez az érzés, kirázott a hideg az érintésétől.

Még alig tértem magamhoz a sokkból, amikor lefékezett előttem két hatalmas bakancs. Végignéztem az illető robosztus alakján és vidáman felpattantam:

- Will! – ugrottam a srác nyakába. – El sem hiszem, hogy itt vagy!

- Hát, én sem – nevetett. – Már nem is emlékszem, mikor láttalak utoljára – magasba emelte az egyik kezemet és megforgatott maga előtt. – De úgy látom, azóta se nőttél…

- Jaj – bokszoltam a mellkasába nevetve. – Ha ez megnyugtat, te sem változtál semmit.

Már egészen kicsi korom óra úgy tekintettem Willre, mint a bátyámra. Régen rengeteg időt töltöttünk együtt és mindent elmondtunk egymásnak, de a pletykák ellenére sosem jártunk egymással, megmaradtunk a legjobb barát státusznál. Azóta sok minden megváltozott. Feleségül vette a barátnőjét, Lucy-t és bár még csak alig huszonegy éves volt, egy eleven ikerpár boldog apukájának mondhatta magát. Az esküvő után vidékre költöztek, hogy a gyerekek a jó levegőn tudjanak felnőni. Néha váltottunk egy-két e-mailt, esetleg beszéltünk skype-on, de három éve egyszer sem találkoztunk.

- Na, és mi szél hozott erre? – kérdeztem.

- Hiányzott a színház. Bár Stevie és Hope minden energiánkat lekötik, Lucy támogatta az ötletet, hogy eljöjjek egy válogatóra. És tádáá – mutatott körbe. – Itt vagyok.

- Hű – nyögtem. – És Lucy meg a gyerekek is eljöttek veled?

- Nem, sajnos nem – sóhajtott szomorúan. – Ha időm engedi, majd meglátogatom őket. Minden a próbabeosztástól függ.

- És milyen szerepet játszol? – kotnyeleskedett bele a beszélgetésbe Suezie.

- Öhm…Danny bandájának egyik tagját…

- Ó, szuper! És nem tudod véletlenül, hogy ki játssza Danny-t?

- Nem, arról fogalmam sincs – vonta meg a vállát Will.

- Ó – biggyesztette le az ajkát Sue.

- Te, Wen…Nem lenne kedved átjönni hozzánk? – mutatott egy kupac fiúra. – Szeretnélek bemutatni néhány embernek.

- De, szívesen – kaptam fel a táskámat. – Bocsi, lányok – igyekeztem bűntudatos képet vágni. – Majd később beszélünk, sziasztok!

Will gyakorlott léptekkel törte az utat előre és kisvártatva a terem másik végébe értünk, de még innen is éreztem magamon Sophia vizslató tekintetét.

- Köszönöm, hogy megmentettél – pislogtam hálásan Willre.

- Szívesen, máskor is! – vigyorgott.

Sue, Soph és Will

***

A terem izgatott zsivaja egy szempillantás alatt elhalkult, majd néma csenddé szelídült, ahogy Howard Black belépett az ajtón és végignézett a népes társaságon.

- Üdvözlök mindenkit! – tárta szét a karját. – Engedjétek meg, hogy bemutassam nektek darabunk rendezőjét, Andy Scott-ot.

A tömegben hitetlenkedő suttogás morajlott végig. Andy Scott a botrányos rendezéseiről volt híres a szakmában. Meglepő, hogy egyáltalán beengedték egy iyen helyre, nem hogy még felkérjék rendezőnek! Willre pillantottam, az ő arcán is hasonló gondolatok tükröződtek.

- Szép, jó napot, fiatalok! – stílusa behízelgő volt. Alig múlt harminc, de a hajszálcsíkos öltönye és nyakkendője miatt negyvennek nézett ki. Magas volt, de vékony, hollószerű alakja még így is eltörpült a színházigazgatóé mellett. Az arcán elterülő sunyi mosoly ijesztővé, maszkszerűvé tette arcvonásait. Egy, a végletekig eltökélt ember benyomását keltette, aki nem riad vissza a kemény eszközök használatától sem, ha a munkájáról van szó.

- Rendben, akkor a szereposztás: - törte meg a dermedt csendet Howie. – Sandy szerepében Wendy James…

Remegő lábakkal álltam fel és indultam el kifelé. Andy rám vigyorgott, de a tekintete rideg maradt és számító. Puszta pillantása rossz érzéseket keltett bennem. Howard minden főbb szereplőt felsorolt. Egy hosszú sorba rendeződtünk. Andyvel az oldalamon úgy éreztem magam, mintha kivégzéshez készülődnénk.

- És mi a helyzet Dannyvel? – kiabált be valaki a táncosok közül.

- Ó, Danny? Hát persze… – nevetgélt szórakozottan az igazgató. – Ő majd csak később csatlakozik. Lássatok munkához! – adta ki a parancsot, majd a kérdésözönt elkerülendő inkább távozott.

NIALL

Egy teljes nap kettesben Daiseyvel. Mint egy igazi valóra vált álom. Furcsa, hogy ahhoz, hogy két ember tényleg egymásra találjon, mindig valamilyen szörnyűségnek kell történnie, Ez a sors kegyetlen fintora. Hálás voltam Daiseynek, mert a puszta jelenlétével elhitette velem, hogy minden rosszban van valami jó. Az apró érintései, a sugárzó mosolya, a kedves szavai mind-mind rengeteget jelentettek nekem. Ő nem is sejtette, és talán akkor még én sem igazán, de fülig beléestem.

- Niall – rázogatta meg a vállamat. – Hé, Niall – végre kizökkentem a gondolataimból. – Álmos vagy? – kérdezte vigyorogva.

- Öhm…nem…miért? – néztem vörös hajzuhataggal keretezett tökéletes metszésű arcára értetlenül.

- Mert nyitott szemmel alszol – nevetett édesen. – Na, mindegy. Gyere, vigyük fel a kaját Harrynek – fogta meg a kezem és kezdett maga után húzni.

- Várj egy kicsit! – torpantam meg. Igyekeztem összeszedni a bátorságomat. Igaz, hogy több ezres tömegek előtt szoktam énekelni, de az teljesen más. Itt egyedül voltam, nem álltak mellettem a fiúk. Kínosan sokáig hallgattam és egyre nehezebben tudtam palástolni szorongásomat.

- Igeeen, Niall? – próbált szólásra bírni Dee.

- Hát…öhm…tudod azon gondolkoztam…vagyis, hogy…- dadogtam esetlenül.

- Nialler, nyögd már ki!

- Hogy nem lenne-e kedved eljönni velem valahova? – hadartam megkönnyebbülten felsóhajtva a végén.

- Mármint úgy érted, hogy egy randira? – Dee szemei gyönyörűen csillogtak, kezdtem beleveszni a pillantásába.

- Megértem, ha nemet mondasz. Tudom, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de…

- Csss…- tapasztotta a mutatóujját a számra. – Szívesen elmegyek veled.

- Komolyan? - tátottam el a számat.

- Komolyan - bólintott mosolyogva.

- Hű, szuper! – lelkesedtem és szorosan magamhoz öleltem, majd megpörgettem a levegőben. Madarat lehetett volna fogatni velem. Hatalmas kő esett le a szívemről, szinte szárnyaltam. Persze egy kicsit bűntudatom volt, amiatt, hogy ilyen boldog vagyok miközben Hazz szenved, de tudtam, hogy normál körülmények között ő is velem örülne.