17. felvonás

Sziasztok! :)
Valami eszméletlen volt vasárnap erre ébredni:

A kattintások száma átlépte a 3600-at!! Nagyon szépen köszönöm! ♥
De a szép számok ellenére sem akarnak jönni azok a fránya kommentek, pedig szükségem van a visszajelzésre ahhoz, hogy lássam, hogy mi az, amin javítanom kell! Viszont az biztos, hogy nem fogok nyavalyogni, itt nem lesz "komment-limit", nem fogom e miatt megmakacsolni magam és visszatartani az új részeket, csak jól esne néhány kedves szó, vagy építő jellegű kritika. :)
A másik pedig, hogy kérlek szavazzatok a chat felett! :)
Ennyi voltam mára, jó olvasgatást! Remélem, sikerül egy kis fényt csempésznem ebbe a hideg napba! :)
Puszi ♥ - W.

Ui.: Ki, hogy éli túl a sulit? Nekem már csak az a néhány szabad perc segít, amikor leülhetek írni... 

WENDY

Furcsa hangokat hallottam, rémülten pillantottam körbe a sötét szobában. Zayn békésen szuszogott mellettem, nyugalma fokozatosan rám is átragadt és visszabújtam az ölelésébe. Lehunytam a szemem és beszívtam mámorító illatát. Újra hallottam a zajokat és ezúttal csörömpölés is társult hozzájuk. Idegesen felpattantam és magamra kaptam a köntösöm. Átfutott az agyamon a gondolat, hogy felébresztem Zaynt, de némi tépelődés után arra jutottam, hogy nem zargatom feleslegesen. A telefonommal világítva mezítláb a folyosóra botorkáltam. Piper szobájának ajtaja résnyire nyitva volt és égett a villany. Kopogni akartam, de félúton megállt a kezem, egyszerűen csak benyitottam. A hangok a fürdőszoba felől jöttek. Besétáltam és szörnyű látvány tárult elém: a földön szanaszéjjel hevertek a törött gyógyszeres üvegek. Piper a wc előtt térdepelt csapzottan, karikás szemekkel, sápadtan. Ahogy rémülten rám emelte a tekintetét, észrevettem, hogy sír. Mit sem törődve az üvegszilánkokkal odasiettem hozzá és a mellkasomhoz vontam.

- Jól vagy? – kérdeztem aggódva.

- Persze, csak egy kicsit terhesen – nevetett szarkasztikusan.

- Ez nem vicces! – toltam el magamtól.

- Tudom, persze hogy…- kezdte, de nem tudta befejezni. Arca zöldre váltott és ismét hányni kezdett. Hátrafogtam a haját és csendben vártam, hogy mindent kiadjon magából. Fintorogva fordult újra felém:

- Ez undorító – nyögte.

- Tudom – sepertem ki együtt érzően egy tincset a szeméből.

- Már három kilót híztam, ha ez így megy tovább, akkor…- elcsuklott a hangja és zokogni kezdett.

- Ne, erre ne is gondolj! – szorítottam meg a kezét bátorítóan.

- Nem élném túl, ha kirúgnának – suttogta halkan.

- Nem fognak – öleltem át.

- Remélem is – motyogta és lassan feltápászkodott. Megmosta az arcát hideg vízzel, majd a fogkeféjéért nyúlt. Amikor végzett, sóhajtva pillantott körbe.

- Hagyd – tettem a vállára a kezem. – Majd én feltakarítok. Menj, aludj tovább!

- Köszönöm – mosolygott rám hálásan és tétován a szobájába sétált.

Mire összetakarítottam, már csak egyenletes szuszogás hallatszott az ágya felől. Lábujjhegyen az ajtóhoz lopóztam és kinyitottam.

- Wendy? – szólt a hangja álmosan.

- Igen?

- Kérlek, ne mondd el anyának!

- Nem fogom – sóhajtottam.

- Köszönöm – nagyot nyelt. – Mindent köszönök!

- Ez természetes. Jó éjt!

- Jó éjt!

Visszamentem a szobámba, Zayn még mindig csendesen hortyogott. Keserűen elmosolyodtam és visszabújtam mellé. Furcsa módon ő lett a biztos pont az életemben.

PIPER

Kellemetlenül éreztem magam a hajnali mami-ébresztő után. Már háromszor mostam fogat azóta, de a rossz íz csak nem akart szűnni a számban. Kicsit émelyegtem, de közel sem volt olyan vészes, mint korábban. Az ágyamban feküdtem és olvastam. Úgy terveztem, egész nap pizsamában maradok. Halk kopogtatás hallatszott. 

- Bújj be!

- Jó reggelt! – lépett be Wendy.

- Neked is! – vigyorogtam. – Hű, de csinos valaki! – mértem végig elismerően a sötét farmerján, a bordó pulcsiján és a hozzáillő cipőn.
 - Köszi – mosolyodott el. Az ágyam szélére ült. – Hogy vagy? – nézett rám aggodalmasan. 

- Jól – hazudtam, de átlátott rajtam. 

- Pipe? – kérdezte komolyan. 

- Jobban, mint voltam. – ez már jobban megfelelt az igazságnak. 

- Akarod, hogy itt maradjak veled? 

- Dehogyis! Ez az utolsó napod Zaynnel mielőtt hazautazik. Ne dobd el egy kis rosszullét miatt. 

- De… 

- Nincs de! – vágtam a szavába. – Érezd jól magad! – mosolyogtam. 

- Biztos? – harapta be az alsóajkát tépelődve. 

- Biztos – bólintottam. – Indulj! – habozott. – Na, menj már! 

- Jó – állt fel vonakodva. – De, ha bármire szükséged van, hívj fel és azonnal itt vagyok. 

- Ooookéé – ígértem meg. – Szia! – tereltem kifelé. 

- Szia! – csukta be maga után az ajtót sóhajtva. 

Tényleg szükségem lett volna a társaságra, de nem akartam, hogy miattam hagyja ki a randit Zaynnel. Az önző dolog lett volna. A telefon után nyúltam és kikerestem Harry számát.

ZAYN

A csókommal igyekeztem kizökkenteni a fásultságából, de nem sikerült. Csak gépiesen mozgatta az ajkait. Feladtam és sóhajtva elhúzódtam tőle. A homlokának döntöttem az enyémet és a szemébe néztem.

- Mi a baj? – simítottam a haját a füle mögé.

- Semmi – erőltetett egy mosolyt az arcára, de a szemében láttam, hogy hazudik.

- Mondd el! – öleltem szorosabban.

- Mindegy – bontakozott ki az ölelésemből és megfogta a kezem. – Sétáljunk tovább! – igyekezett vidáman mosolyogni, de csak egy fintorra futotta neki.

Beleegyezően bólintottam és csendben tovább lépdeltünk a hatalmas fák árnyékában. Gyönyörű volt ez a park, kár, hogy most nem tudott lekötni a szépsége.

- Most már mindig így lesz? – kérdeztem.

- Hmm? – fordult felém.

- Hogy nem mondod el, mi bánt, titkolózol.

- Nem! – torpant meg. – Persze, hogy nem! – nézett rám komolyan.

- Akkor?

Ujjait kicsúsztatta az enyéim közül, távolabb sétált. Összehúzta magán a kabátját és összefonta a mellkasán a karjait. Nagyot sóhajtott, majd újra felém fordult, szeméből ömlöttek a könnyek.

- Utálom ezt a helyzetet – mondta halk, remegő hangon.

Összeszorult a szívem, hogy így kellett látnom.

- Tudok segíteni?

- Nem – rázta meg a fejét. – És én sem tehetek semmit. Ezt egyedül Pipernek kell megoldania – sóhajtott.

Odaléptem hozzá és szorosan a mellkasomhoz vontam.

- Szeretnéd, hogy hazamenjünk?

- Nem – törölgette le az arcáról a könnyeket. – Ez az utolsó nap, amit veled tölthetek mielőtt hazamész. Szeretném kiélvezni.

- Én pedig azt szeretném, hogy boldog légy – cirógattam meg az arcát.

Végre őszintén elmosolyodott és apró csókot lehelt a számra.

- Tudok egy helyet, ahol isteni finom palacsintát sütnek és a forró csoki valami mennyei.

- Mmm…jól hangzik! Menjünk – öleltem át a vállát és elindultunk. Innentől kezdve (annak ellenére, hogy majd’ megölt a kíváncsiság) egy szó sem esett köztünk Piperről és a gondjáról.

HARRY

- Gemma, szállj már le rólam! – kérleltem a folyamatosan engem ölelgető nővéremet. – Nem volt még elég?!

- Nem! – nézett rám duzzogva. – Olyan ritkán vagy itthon. Ilyenkor jár nekem ennyi Pici Harryből – szorított még szorosabban.

- Az lehet…- nyögtem levegőért kapkodva. – de Pici Harry mindjárt megfullad.

- Jaj, bocsi – engedett el nevetve. Mély levegőt vettem és élveztem, hogy a tüdőm végre megtelhet oxigénnel.

- Na? Mit nézünk? – nyúltam a pattogatott kukoricával teli tál után.

- Nem úgy volt, hogy te választasz valamit? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.

- Ja, de, lehet – jutott eszembe. – Elfelejtettem – küldtem felé egyet az igazi Harry Styles mosolyomból, amitől elolvadtak a lányok. Sajnos a nővérem lévén ő teljesen immunis volt rá.

- Mindjárt gondoltam – forgatta meg a szemét. – Akkor én választok – dörzsölgette meg a kezét sunyin.

- Oké – nevettem. – Csak ne valami csöpögőset.

- Késő – vigyorgott huncutul.

Kiválasztott egy DVD-t és szélsebesen a lejátszóba tette, majd lenyomta a play gombot. Az első pár képkocka után rájöttem, hogy ez egy nagyon-nagyon hosszú másfél óra lesz. Unottan bámultam a képernyőt és egyre laposabbakat pislogtam. Elszenderedtem.

- Hazza – rázogatta Gemma a vállam. – Telefon.

- Hmm? – préseltem ki valami nyöszörgésfélét magamból.

- Csörög a telefonod!

Nem jutott el a tudatomig, hogy mit mond. Az agyam még valahol álomföldön járt, így értetlenül pislogtam rá.

- Istenem – kapta fel a mobilomat az asztalról és hevesen a kezembe nyomta. – Vedd már fel!

Amint megláttam, hogy Piper gyönyörű arca villog a képernyőn, bárgyún elvigyorodtam és megbabonázva meredtem rá.

- Kitalálom – sóhajtott Gemma. – Piper?

Bólintottam. Meglágyult az arca és rám mosolygott.

- Irány az emelet és beszélj vele. A film ráér később is… vagyis, hogy aludni később is tudsz – fojtott el egy vigyort.

Ártatlanul néztem rá és megrándítottam a vállam. Puszit nyomtam az arcára, majd a szobámba rohantam. Az utolsó pillanatban lenyomtam a zöld gombot.

- Szia – szólt Piper meglepett hangja a túloldalról. – Már azt hittem, fel sem veszed.

- Szia. Elaludtam filmnézés közben – válaszoltam bűntudatosan.

- Ez az én formám – nevetett. – Mindig akkor hívlak, amikor alszol.

- Te hozol vissza a valóságba. Miattad állok két lábbal a földön.

- Ó, jaj! – nevetett fel édesen.

Minek mondtam ilyen nyálas dolgot?! Hogy juthatott egyáltalán az eszembe?! Istenem, kezdek elpuhulni.

- Na, és miért hívtál? – próbáltam leplezni a kíváncsiságot a hangomban nem sok sikerrel.

- Telefonáltam a klinikára – váltott teljesen komoly hangnemre. – Január tizenkettedikére kaptam időpontot.

- Ó – nyögtem ki ezt a szuperértelmes dolgot.

- Elkísérnél? – kérdezte bizonytalanul.

- Természetesen.

- De nem akarom, hogy kényszernek érezd!

- Nem érzem annak. Megígértem és be is tartom. De egyébként is: ha valamire szükséged van, legyen az bármi, rám számíthatsz. Melletted leszek – igen, egyértelműen elpuhultam…

- Köszönöm – remegett meg egy kicsit a hangja.

- Ugye most nem sírsz? – kérdeztem aggódva.

- Nem, dehogy – szipogta.

- Istenem, olyan rossz, hogy ilyen messze vagy!

- Igen – mondta halkan.

- De legalább szilveszterkor találkozunk – igyekeztem leplezni izgatottságomat. Habozott a válaszadással, kételkedni kezdtem. - Pipe? Ugye találkozunk?

- Persze – hangja nem csengett túl őszintén.

PIPER

- Istenem, olyan rossz, hogy ilyen messze vagy!

Meghatott, ahogyan ezt mondta és olyan őszintének tűnt. Elérzékenyültem. Én is szerettem volna őt magam mellett tudni és szorosan átölelni.

- Igen – motyogtam.

- De legalább szilveszterkor találkozunk – lelkesedett. A torkomon akadt a szó. Gondterhelten beharaptam az ajkam. Azóta nem voltam buliban, hogy megtörtént az az eset. És hogy őszinte legyek: nem is igazán vágytam rá, hogy részeg, mindenre elszánt fiatalokkal töltsem az estét egy klubban.

- Pipe? Ugye találkozunk?

Mégis mit mondhattam volna?! Nem volt szívem megbántani őt.

- Persze – hazudtam.

- Hazza, szívem! Kész az ebéd! – hallatszott a vonal túloldaláról.

- Mindjárt megyek, anya!

- Nem mindjárt, most!

- Okéé – kiabált vissza Harry bosszúsan, aztán ismét hozzám beszélt: - Mennem kell – sóhajtott.

- Rendben – kuncogtam. – Jó étvágyat, Hazza, szívem! – cukkoltam.

- Köszi – nevetett. – Vigyázz magadra!

- Te is!

- Szia.

- Szia.

Letette a telefont. Egy kis időre megmenekültem a további kérdésektől, fellélegezhettem.

                                                                WENDY

- Igazad volt – tömött Zayn a szájába egy hatalmas adag palacsintát – ez tényleg valami isteni! Nagyon ízlik!

A csoki öntet kifolyt a szájából, végig az állán.

- Azt látom – nevettem és egy szalvétával letörölgettem maszatos állát.

- Köszönöm – nyomta be az utolsó falatot. – Azt hiszem, kérek még egy adagot – kezdett körbekémlelni a pincérnőt keresve.

- A harmadikat? – vigyorogtam.

- Igen – bólogatott hevesen. – Legyen szíves, hozzon nekem még egy adagot ebből a mennyei palacsintából – fordult az ősz hajú, kedvesen mosolygó pincérnő felé.

- Azonnal, kedveském!

- Zayn Jawadd Malik, te hivatalosan is függő lettél! – állapítottam meg nevetve.

- Most miért mondod ezt?! – nézett rám szomorú kiskutyaszemekkel.

- Hülye - leheltem csókot a szájára.

- Mmm – dünnyögte. – Finom ízű a szád.

Elvigyorodtam és úgy csókoltam tovább. Keze a derekamon pihent, közelebb vont magához és szorosan tartott.

- Khhmm – köszörülte meg a torkát a pincérnő, aki időközben visszatért a rendeléssel. Nevetve elhúzódtunk egymástól. – Itt a palacsinta, kis drágáim – mosolygott ránk sokatmondóan miközben az asztalra tette a tányért, majd visszatipegett a konyhába.

Rázkódtunk a nevetéstől, Zayn nyakába fúrtam a fejem. Puszit lehelt a hajamba, majd hozzálátott a harmadik palacsintatorony betermeléséhez. Fejemet a mellkasán pihentettem és hallgattam ütemes szívdobbanásait miközben a hasát simogattam.

- Hogy tudsz ennyit enni? – kérdeztem őszintén csodálkozva, ahogy az üres tányérjára meredtem.

- Jól esett – rándította meg a vállát.

Mosolyogva megforgattam a szemem és puszit nyomtam az arcára.

- Menjünk, sétáljunk tovább!

- Ohh- nyögte. – Várj még egy kicsit, moccanni se bírok.

- Nem-nem! Gyerünk, husi – paskoltam meg a pocakját. – Rád fér a mozgás.

- Hogy mit mondtál?! – kapott utánam tettetett sértettséggel, de én gyorsabb voltam és szélsebesen kicsusszantam a boxból. Játékosan kinyújtottam a nyelvem, majd felkapva a kabátomat kifelé indultam.

- Viszlát, Nancy! – köszöntem el mosolyogva a pincérnőtől, majd kitártam az ajtót és élveztem, ahogy a hideg szél az arcomba vágott.

Kisvártatva Zayn is követett és hátulról átkarolta a derekamat. Félresimította a hajamat és finoman beleharapott a fülcimpámba.

- Gonosz egy nőszemély vagy, ugye tudod? – lehelt apró csókokat a nyakamra. Hatalmas erőfeszítés kellett, hogy megőrizzem a nyugalmamat.

- Tudom, husi – igyekeztem elfojtani a nevetést, ahogy a hitetlenkedő arcára néztem, amikor felé fordultam. Átkaroltam a nyakát és puszit nyomtam az orrára. - Most haragszol? – meresztettem rá kiskutyaszemeket.

- Igen, nagyon – tettetett duzzogást.

- Mondd, mivel tehetném ezt jóvá? – simítottam lassan, érzékien végig az ajkain.

- Nekem lenne egy tippem – suhant át az arcán egy pajzán vigyor.

- Azt mindjárt gondoltam – forgattam meg a szemem nevetve.