20. felvonás

Sziasztok, drágák! :)
Ma ismét sulimentes napom van, mert délután OKTV-re megyek (no, nem önszántamból, az igaz). Szóval úgy döntöttem, hogy már most hozom az új részt! :)
Szeretném megköszönni a 12 feliratkozót és az 5000-hez közelítő számlálót. Hálás vagyok érte! ♥ 

De nem is dumálok tovább! Jó olvasgatást!

Puszi ♥ - W. 

DECEMBER 31, SZILVESZTER

WENDY

Óvatosan húztam fel a harisnyámat, de a kezem remegett az idegességtől és frissen manikűrözött körmöm kiszakította. Bosszúsan káromkodva félrehajítottam és hangosan kifújtam a levegőt, hogy egy kicsit megnyugodjak. Nem értettem, mitől voltam ilyen ingerült: ez is egy ugyanolyan találkozás volt a srácokkal, mint a többi. Összehúztam magamon a köntösöm és Piper szobája felé indultam.

- Pipe? – kopogtattam. – Bejöhetek?

- Persze, gyere!

- Csak azt szeretném kérdezni, hogy kölcsön tudnál-e adni egy harisnyát, mert…- nyitottam be hadarva, de ahogy megláttam Pipert elakadt a szavam. Kócosan, melegítőben feküdt az ágyon. Körülötte egy halom édesség és egy üveg mogyoróvaj hevert. Feltápászkodott, az egyik fiókból rövid keresgélés után elővett egy harisnyát és a kezembe adta.

- Tessék – mosolyodott el, majd ismét végigdőlt az ágyon és a laptopjának szentelte a figyelmét.

- Te miért nem készülődsz? – kérdeztem félszegen egyik lábamról a másikra állva.

- Mert nem megyek – válaszolt nemes egyszerűséggel a szájába tömve egy nagy adag gumicukrot.

- Hogy- hogy nem jössz? – néztem rá úgy, mintha megőrült volna.

- Wen – tornázta fel magát sóhajtva törökülésbe. – Azóta nem voltam buliban, hogy megtörtént…- csuklott el a hangja. Behunyta a szemét és mély levegőt vett. – Képtelen lennék rá.

- De most a barátaiddal lehetnél – ültem le mellé és fogtam kezeim közé az övét.

- Nem, Wendy – rázta meg a fejét. – Ők a TE barátaid. Engem jóformán még nem is ismernek, csak a nevemet tudják, semmi mást.

- Ez hülyeség – néztem rá megütközve. – Pont ugyanúgy a barátjuk vagy te is, mint én.

- Lehet – hagyta rám. – De akkor se lennék rá képes, hogy egy klubban töltsem az estémet. Nekem több idő kell ahhoz, hogy feldolgozzam ezt az egészet – nézett rám elszántan.

Szorosan magamhoz öleltem, hosszú másodpercekig így maradtunk. Szipogva, az arcát törölgetve tolt el magától.

- Te viszont készülődj! Zayn azonnal itt lesz érted – igyekezett vidáman mosolyogni.

- Jól átgondoltad? Biztos, hogy nem akarsz jönni?

- Biztos – motyogta alig hallhatóan.

- Nincs szívem egyedül hagyni téged – néztem rá bűntudatosan.

- Ugyan – nevetett. – Jól elleszek.

Odakintről dudálás hallatszott.

- Úristen, már ennyi az idő?! – kerekedett el a szemem rémülten. Fehérneműben voltam és a hajam tele volt hajcsavarókkal. Pipe nevetni kezdett az arckifejezésemen, aztán kitessékelt a szobából:

- Készülődj, én addig beengedem, és szóval tartom a lovagodat – kacsintott.

- Egy Istennő vagy, köszönöm! – nyomtam egy gyors puszit az arcára és a szobámba rohantam.

- Ezt mondhatnád gyakrabban is! – kiáltott még utánam nevetve, aztán leszaladt a lépcsőn.

ZAYN

Leállítottam a motort a házuk előtt és dudáltam egyet. Azt hittem, simán tudom türtőztetni magam és idekint várni, de két percnél nem bírtam tovább. Kipattantam a kocsiból és a bejárati ajtó felé lépdeltem. Alighogy csengettem már ki is tárult az ajtó.

- Szia – köszöntött Piper mosolyogva. Alig ismertem fel, nem volt a régi, magabiztos önmaga, ez a mostani inkább csak egy halovány mása volt.

- Szia – viszonoztam a mosolyt félszegen.

- Gyere be – állt félre és tessékelt a nappali felé. – Wendy még készülődik.

Besétáltam és leültem a kanapéra, Piper velem szemben foglalt helyet.

- És te hogy-hogy nem…? – kérdeztem, de félúton inkább abbahagytam. Pipe így is megértette, mire gondolok.

- Én nem megyek – mosolyodott el.

- De miért? – lepődtem meg.

- Nem érzem jól magam.

Nem kérdezősködtem tovább. Láttam rajta, hogy egyáltalán nem akar beavatni a részletekbe, így inkább semleges témákra tereltem a szót. Miközben jót nevettem a viccein, belegondoltam, hogy én tulajdonképpen alig ismerem őt. Még sosem beszélgettünk két percnél tovább. Ez egy olyasfajta hiányosság volt, amit minél hamarabb szerettem volna orvosolni, hiszen ő a csodálatos barátnőm elsőszámú támasza. Tartozok annyival, hogy több figyelmet szentelek neki.

Félóra múlva ismerős parfümillat csapta meg az orromat és hátulról parányi kezek fonták körül a nyakamat. Wendy egy apró puszit lehelt az arcomra, majd megkerülve a kanapét elém állt. Elakadt a lélegzetem, nem tudtam, mit is mondhatnék. Hosszú haja lágy hullámokban omlott a vállára, egyik oldalt egy kis virágot tűzött bele. A bordó, csipkés ruha, amit viselt egyáltalán nem volt kihívó, de mégis eszméletlenül szexisen festett benne, ahogyan az körülölelte tökéletes alakját. 

Nem tudtam levenni róla a szemem, szinte felfaltam a pillantásommal.

- Azt hiszem, én most megyek – vigyorgott Piper a reakciómon. – Érezzétek jól magatokat! – nyomott puszit Wen arcára, rám kacsintott, majd távozott.

Még mindig csendben álltam ott, úgy tűnt teljesen cserbenhagyott a beszélőkém. Wendy várakozva nézett rám, majd nevetve megforgatta a szemét és megcsókolt. Magamhoz húztam és élveztem, ahogyan hozzám simult. Csókunk fokozatosan elmélyült és nyelveink forró táncot jártak. Igyekeztem szavak nélkül is megértetni vele, hogy mit gondolok. Sikerülhetett, mert amikor elhúzódtunk egymástól, szeme gyönyörűen csillogott és teljesen elpirult. Végigsimítottam égő arcán és a fülébe suttogtam:

- Én vagyok a legszerencsésebb srác a világon. Gyönyörű vagy – leheltem csókot a nyakára. Megfogtam a kezét és összekulcsoltam az ujjaimat az övéivel.

Az előszobában felsegítettem a kabátját és a kocsihoz sétáltunk. Kinyitottam neki az ajtót, mosolyogva szállt be. Gyorsan megkerültem és én is behuppantam mellé. Vigyorogva cuppantottam az arcára még egy puszit. Elfordítottam a kulcsot és a motor felbőgött. Óvatosan tolattam ki.

Lába szüntelenül mozgott, egy percre sem állt le. A kezemet, amelyikkel a váltót kezeltem, a combjára tettem és gyengéden lefelé nyomtam, hogy abbahagyja. Rám nézett és bocsánatkérően megvonta a vállát.

- Miért vagy ilyen ideges? – kérdeztem.

- Hát, igazából…- harapta be az ajkát zavarában.

- Igen? – vigyorogtam.

- Butaság – sütötte le a szemét legyintve.

- Naaaa – fogtam meg a kezét. – Mondd el!

- Már úgy vártam ezt a napot. Ez az év legkülönlegesebb éjszakája – lelkesedett.

- Hát, ha engem kérdezel – engedtem el a kezét egy rövid időre, hogy váltsak – nincs benne semmi kivételes, ugyanolyan, mint a többi. Csak holnap, amikor majd másnaposan azt kívánjuk, bár ne ittunk volna annyit, tegnap helyett mondhatjuk, hogy tavaly. Ennyi.

- Ha így mondod, akkor tényleg elveszti a varázsát – nevetett édesen.

LIAM

Egy hangos pukkanás jelezte, hogy Louis kibontotta a harmadik üveg pezsgőt is. Visítva rohant be vele a nappaliba végigcsorgatva a parkettát. Eleanor sóhajtva állt fel Danielle mellől, akivel addig vidáman csacsogott.

- Lou, add azt ide nekem! – kérte.

- Nem – szorította Louis gyerekesen magához az üveget.

- Hát jó – rántotta meg a vállát El és közelebb hajolt hozzá. A fülébe suttogott valamit. Sejtettem, hogy mi lehetett a téma, mert Lou pajzánul elvigyorodott és hevesen bólogatni kezdett. Önszántából átadta a pezsgőt. – Na azért – kacsintott rá Eleanor és a konyha felé tipegett. Nem jutott messzire, mert Louis hirtelen felkapta. Ijedten felsikoltott és még több pezsgőt locsoltak széjjel, majd mindketten eltűntek az ajtó mögött.

Danielle nevetve nézett utánuk és az ölembe kuporodott. Szorosan átöleltem és nyomtam egy puszit az arcára. Belevesztem mogyoróbarna tekintetébe, pillantása fogvatartott. Leheltem egy lágy csókot a szájára. Mosolyogva a vállamra hajtotta a fejét. Göndör fürtjei finoman csiklandozták a nyakamat. Jólesően sóhajtva behunyta a szemét. Fáradt volt, a folyamatos próbák kimerítették. Olyan megnyugtató volt őt a karjaimban tartani és beszívni édes illatát. Még ennyi idő után is megőrjített a közelsége és az érzéseim semmit sem változtak iránta.

- Mikor ér már ide Zayn és Wendy? – kérdezte Niall egykedvűen, kizökkentve a gondolataimból.

- Nem tudom, de igyekezhetnének! – száguldott be Harry a szobába ingerülten a sokadik kör megtétele után a bejárati ajtó és a nappali között.

- Te mitől vagy ilyen ideges? – kérdeztem.

- Semmitől – vágta rá és újra az ajtóhoz sietett.

Értetlenül néztem Niallre. Tanácstalanul megvonta a vállát és újra az evésre összpontosított minden idegszálával. Embert nem láttam még, aki ilyen átéléssel tudott volna enni. Mindig mosolyt csalt az arcomra, most sem volt ez másképp.

Pár perc múlva Harry ismét feltűnt és boldogan közölte, hogy Zayn most parkol a garázsba.

- Na, végre! – ugrott belépő párosuk elé. Az arcára fagyott a mosoly, gyorsan palástolta, de én észrevettem a pillanatnyi megingást.

- Bocsi, hogy késtünk, de VALAKI – nézett Zayn jelentőségteljesen Wendyre – szeret sokáig készülődni.

- Mondja ezt a srác a másfél óráig készült hajával – húzta az agyát Wen.

- Ó, az egészen más!

- Igazán? – húzta fel Wendy a szemöldökét.

- Ez, kérlek, művészet!

- Perszeee – vigyorgott Wen a szemét forgatva. Zayn átölelte a derekát és nevetve puszit nyomott a szájára. Én sem bírtam elfojtani egy vigyort.

Dani kibontakozott az ölelésemből és mosolyogva Wendyhez sétált:

- Szia, Danielle vagyok – ölelte át szívélyesen.

- Itt van Wendy? – dugta ki a fejét kíváncsian Eleanor a konyhából, majd amikor felfedezte a keresett személyt, gyorsan átszelte a szobát és a nyakába ugrott:

- Eleanor vagyok. Jaj, annyira örülök, hogy végre megismerhetlek, már olyan sokat hallottam rólad.

Wen egy kicsit megilletődve állt ott, de láthatóan örült annak, hogy ilyen jól fogadták.

- Akkor indulhat a buli?- tartotta a magasba Lou a telefonját, jelezve, hogy taxit akar hívni.

- IGEEEENN! – válaszolt mindenki lelkesen.

Dani és El

HARRY

Két taxiba zsúfolódtunk be: El, Louis, Niall és én az egyikbe, a többiek a másikba. Lou hozta a formáját és egy percre sem állt le. Más esetben vele pörögtem volna, de most az őrületbe kergetett. Húsz perc kocsikázás után végre kiszálltunk és az egyik frissen nyílt klubba, a Bunny Six-be vettük az irányt. Mindenki vidám volt és felszabadult, leszámítva engem. Az én fejemben csak egyetlen kérdés visszhangzott: hol van Piper? Beszélnem kellett Wendyvel. Csak a megfelelő alkalmat vártam, de El és Dani állandóan szóval tartották. Csupa lányos dologról beszéltek, ami nem tűnt túl fontosnak, így közbekotyogtam:

- Bocsi, csajok! Elrabolhatnám egy percre Wendyt? – vetettem be a legangyalibb mosolyomat.

- Persze, csak Zayn meg nem tudja, hogy elengedtük veled – kacsintott Dani. Idegesen felnevettem, kézen ragadtam Went és a pulthoz vonszoltam.

- Kérsz valamit inni? – kérdeztem.

- Öhm… egy vodkanarancsot.

Kikértem az italát és magamnak egy Jack Daniel’s whiskyt, majd még mielőtt a lényegre térhettem volna, beszélni kezdett:

- Szeretnéd tudni, hogy hol van Piper – tette fel a kérdését kijelentő módban, teljes meggyőződéssel.

- Igen – bólintottam.

- Otthon maradt, mert… - idegesen körbepillantott – mert az után az eset után nem volna rá képes, hogy betegye a lábát egy ilyen helyre.

- De most itt lettem… khm… - köszörültem meg a torkom – akarom mondani: lettünk volna vele.

- Tudom, de… – kezdte. Nem tudta befejezni, mert Zayn berobbant a beszélgetésbe:

- Hát itt vagy! – ölelte át Went hátulról és nyomott cuppanós puszit az arcára. – Már mindenhol kerestelek.

- Pedig el se vesztem – mosolygott Wen.

- Gyere, táncoljunk – ragadta őt kézen és kezdte a táncparkettre húzni.

- Sajnálom – tátogta Wendy hátrafordulva miközben elnyelte őket a tömeg.

Lehúztam a whiskymet és Wen érintetlen vodkanarancsát is. Végtelenül sértett és csalódott voltam. Felkaptam két üveg pezsgőt a pult mögül. Hirtelen elhatározás volt. A tömegen átverekedve kiszaladtam az épület elé és belevetettem magam az éjszakába.

WENDY

Zayn teljesen felpörgött az alkoholtól és egy perc nyugtot sem hagyott. Most éppen Louisszal nyomták a „Stop the traffic and let ’em through” figurát a táncparkett közepén, így el tudtam szabadulni egy kicsit.

Nevetve, lihegve huppantam le az egyik boxba a mogyorót majszoló Niall mellé. Az ő tekintete is elég fátyolos volt már. Ahogy leültem kótyagosan elvigyorodott és szorosan magához ölelt:
- Úgy szeretlek, Wendy – ordított a fülembe.
- Én is téged, Nialler – nevettem a nyakába.
- Jéééé, neked barna a hajad – motyogta kábán a tincseimet simogatva.
- Igen – húzódtam el tőle elfojtva egy vigyort.
- Nekem is az… mármint most nem – ráncolta a homlokát elgondolkozva– úgy egyébként…máskor – nyelve már botladozott, alig lehetett érteni, mit mond.
- Hozok neked vizet – álltam fel.
- Nee! Ne hagyj magamra – csimpaszkodott a kezembe.
- Mindjárt jövök vissza – fejtettem le magamról az ujjait és a tömegen átfurakodva a pulthoz mentem.
- Szia – köszöntem az éppen poharat törölgető pultos srácnak – Egy nagy pohár jéghideg ásványvizet kérek.
- Elázott a kis barátod? – bökött hanyagul Niall felé, aki időközben az asztalra döntötte a fejét.
- Csak egy kicsit és nem a barátom.
- Ó – nyújtotta felém a poharat. – Ez esetben ez a ház ajándéka – kacsintott rám.
- Köszi – mosolyogtam kedvesen és menni készültem.
- Egyébként Fred vagyok – húzta féloldalas vigyorra a száját.
- Wendy.
- Én pedig Wendy barátja – fonta át birtoklóan a derekamat Zayn. – Kopj le, öcsi!
A srác savanyú képpel arrébb ballagott és egy másik lányt kezdett fűzni.
- Zayn – fordultam felé alig palástolva a bosszúsággal vegyes büszkeségemet. – Te féltékeny vagy?
- Nem – vágta rá gyorsan. Felhúztam a szemöldökömet. – Igen – sütötte le a szemét.
- Hülye vagy! – nyomtam puszit az arcára, majd a vízzel Niallhöz sétáltam, aki a hatalmas hangzavar ellenére békésen szunyókált. Gyengéden megráztam a vállát és felébresztettem. Értetlenül nézett rám.
- Idd ezt meg! – nyomtam a kezébe a poharat. Engedelmesen a szájához emelte és belekortyolt.
- Mi ez?! Fúj! Én ma nem iszok vizet!!! – jelentette ki durcásan.
- Ó, dehogynem – toltam ismét a szájához és addig el sem engedtem a kezét, amíg az egészet meg nem itta. - Na, látod, nem is volt olyan nehéz – simítottam végig a karján. 
- Neeeeeem – rázta a fejét hevesen. – Megyek táncolni – tántorgott el.
Zayn már egy ideje bűntudatos képet vágva ült velem szemben. Most kérdőn néztem rá, vártam, hogy valamit mondjon.
- Menjünk ki – kiabált a fülembe közelebb hajolva.
- Hogy minél messzebb legyek TŐLE? – ordibáltam vissza.
- Nem! – kezdett egyre mérgesebb lenni. – Csak szeretnék veled kettesben lenni.
Bólintottam és engedtem, hogy kézen fogva kivezessen a bár elé.
Kiérve vacogni kezdtem, télhez méltóan fogcsikorgatóan hideg volt az este. A vállamra terítette a zakóját és hátulról átölelte a derekamat. Apró csókot lehelt a nyakamra, majd a vállamra támasztotta az állát. Képtelen voltam rá haragudni, ahhoz túl sokat jelentett nekem. A bárból felcsendült a bulizók ütemes kántálása:
- Tíz…kilenc…nyolc…hét…
Maga felé fordított és csillogó szemeit az enyéimbe fúrta. Amikor az egyeshez értek, száját lágyan az enyémre tapasztotta és puhán, szelíden csókolt. Követelőzve végigsimítottam a nyelvemmel az ajkain, amik vigyorogva szétnyíltak. Elmélyült a csókunk. Nagyot sóhajtottam, de az ünneplők kiabálása teljesen elnyomta. Elhúzódott tőlem és a homlokomnak döntötte az övét:
- Boldog Új Évet, kicsim! – nyomott apró puszit az orromra.
Mielőtt válaszolhattam volna, az izgatott tömeg kicsődült és az égre emelte a tekintetét. Sosem volt még ilyen szép a tűzijáték, mint akkor, ott a karjai között.

PIPER

Igazi lúzernek éreztem magam, hogy tizenkilenc éves létemre szilveszter éjszaka egyedül gubbasztottam otthon. Wendy a srácokkal bulizott, Tommy „óvodás” partit tartott Katievel és a barátaival, és még anyu is elment a barátnőivel. Csüggedten, magamba roskadva ültem le a tévé elé egy nagy tál pattogatott kukoricával. Unottan bámultam az egyik műsort a másik után.
Ijedten rezzentem össze a csengő hallatán. Félelem kerített a hatalmába: egyes egyedül voltam egy hatalmas házban. Ülve maradtam, meg sem moccantam. Reméltem, hogy majdcsak elmegy, de újra megszólalt a csengő. Tétovázva a bejárathoz sétáltam és lábujjhegyre állva kinéztem a kukucskálón. Nem készültem fel arra a látványra, ami fogatott. Meglepetten nyitottam ajtót.
- Szia – nyögtem.
- Szia – vigyorgott a látogatóm.
- Hogy kerülsz te ide?
- Senki se töltse egyedül a szilvesztert – vonta meg a vállát magasba emelve két pezsgősüveget. A földbe gyökerezett a lábam. – Bemehetek? – döntötte oldalra a fejét angyalian mosolyogva.
- Öhm…ja…persze – dadogtam felocsúdva és félreállva utat engedtem neki.
Hátamat az ajtónak vetve, beharapott alsó ajakkal figyeltem, ahogyan lehajolt, hogy levegye a cipőjét. Nem semmi látvány volt a feneke. Újra felegyenesedett és somolyogva felém fordult. Lekapta a sapkáját és megrázta a fejét. Göndör fürtjei szabadon repkedtek körülötte.
- Most komolyan: hogy kerülsz te ide? – kérdeztem.
- Már mondtam: senki…
- Állj! – emeltem magasba a kezem. – Az igazat.
- Szerettelek volna látni – jött zavarba.
- Most nem vagyok túl szép látvány – húzódott fanyar mosolyra az ajkam.
- Ugyan – legyintett. – Mindenki lehet rossz passzban.
- Gyere ide – tártam ki a karom, hogy megöleljem. Szorosan tartott és félő volt, hogy soha többé nem enged el, de fokozatosan lazított a szorításán.

Ez két órája történt. Harry az óta mellettem ült a kanapén és be nem állt a szája. Mesélt a nővéréréről, Gemmáról és az anyukájáról. Elrepült az idő. Arra eszméltünk fel, hogy a tévébemondó hangosan visszaszámlál. Gyorsan újratöltötte a poharainkat.

Ahogy felém nyújtotta az enyémet, összeért a kezünk. Megállt körülöttünk az idő, teljesen elvesztem zöld pillantásában. Lassan egyre közelebb és közelebb hajolt. Egyik kezével a hajamba túrt, majd végigsimítva az arcomon és a karomon megállapodott a derekamon. Már csak néhány centiméterre voltak egymástól az ajkaink. A belsőm szinte égett ezért a csókért.
Megszólalt a telefonja. Szitkozódva húzódott el tőlem és kiment az udvarra, hogy felvegye. Csalódottan felsóhajtottam, elküldtem néhány smst és én is utána mentem. Az égen cikázó fényeket figyelte szótlanul. Mellé léptem:
- Gyönyörű ez a tűzijáték – motyogtam elbűvölve.
- Igen, az – fogta meg a kezem egy percre sem véve le a szemét a csodás fényjátékról.