18. felvonás

Sziasztok! :)
Megérkeztem az új résszel, jó olvasgatást!
Puszi ♥ - W.
Ui.: jövőhét pénteken szóbelizek földrajzból, ezért nem biztos, hogy szerdán tudok új fejezetet hozni, de majd meglátom még mit tehetek! ;) Legyetek rosszak! ♥

DECEMBER 24.

WENDY

            Kedves, Boo Bear!

         Igazán különleges ez a mai nap: mostantól Amerikában is legálisan ihatsz. Gratulálok, vénember! xx Wen

Küldtem el az smst Louisnak, aztán izgatottan az órára pillantottam: 11:47. Még dél sincs, hogy a fenében tudnám megállni este hatig, hogy ne bontsam ki Zayn ajándékát?! Majd’ megölt a kíváncsiság. Már ezredjére körözött az ujjam a masni közelében, de egyelőre türtőztettem magam.

A telefonom smst jelzett, Louis válaszolt:

            Drága, Hercegnő!

         Kedvessége mindig elbűvöl. Köszönöm eme nemes szavakat. Ps.: A Télapó nem szereti a rossz kislányokat…a Télapó…;)

Megforgattam a szemem és elnevettem magam. Louis és a perverz viccei. Ha jobban belegondolok: már hiányoztak egy kicsit.

Elnyúltam az ágyon és a plafont kezdtem bámulni. Behunytam a szemem és felidéztem magamban a palacsintázás utáni eseményeket:

- Minden megvan? – kérdeztem Zayntől idegesen. – Eltetted a fogkefédet is?

- Wen… - kezdte, de tovább hadartam.

- Azokat is bepakoltad, amiket kimostam?

- Wen…- próbálkozott megint.

- A telefontöltőd is megvan?

Átfogta a derekamat és megcsókolt. Belém fojtotta a szót. A homlokomnak döntötte az övét és csillogó szemeit az enyéimbe fúrta.

- Nyugi, kicsim. Csak haza megyek, nem háborúba – simította a fülem mögé a hajam.

- Tudom – motyogtam lebiggyesztett szájjal.

Átsuhant egy vigyor az arcán, majd újra megcsókolt. Elengedett és a bőröndjéhez sétált. Kivett belőle egy takaros kis dobozt. A csomagolás hagyott maga után némi kívánnivalót, de szívből jött és csak ez számított.

- Van egy kis meglepetésem – nyomta a kezembe.

- Nem kellett volna – simítottam végig mosolyogva az arcán.

- Dehogynem – huppant le az ágyra és húzott az ölébe. Izgatottan kaptam a masni után, de megfogta a kezem. – Ne most, te kis mohó – nyomott puszit nevetve az arcomra. – Várj huszonnegyedikéig.

- Rendben – sóhajtottam fel színpadiasan, kibújtam az öleléséből és a szekrényemhez battyogtam. Elővettem a nagy gonddal becsomagolt ajándékát, majd elé álltam és kicsit kacéran elmosolyodva felé nyújtottam. – Akkor te is várj vele.

- Tusé, Miss James – húzott vigyorogva a lábai közé és félretéve az ajándékokat csókolni kezdett. Nyelvével lassan, érzékien végigsimított az ajkaimon, és amikor azok elnyíltak egymástól, határozottan utat tört magának. Ráérősen hátradőlt és engem is lerántott. A pólóm felcsúszott, jobb keze ösztönösen rátalált a nyílásra, ujjait körkörösen mozgatva egyre feljebb és feljebb cirógatta a hátam. Bal kezével a fenekembe markolt és egy halk morgás kíséretében feljebb húzott. A nyakamra kezdett apró csókokat lehelni. Tehetetlenül felnyögtem. Elvigyorodott és tovább folytatta a kínzásomat. Maga alá gyűrt és lihegve elhúzódott tőlem. Szeme vágytól izzott. Végigsimítottam az arcán, fejét a tenyerembe hajtotta és nyomott bele egy puszit. Lehajolt és az orrát az enyémhez dörgölte. Nevetve átkaroltam a nyakát és apró puszit leheltem a szájára. Lehengeredett rólam és az ágy támlájának vetve a hátát felült. Csábító, féloldalas mosollyal az arcán figyelt. Én fekve maradtam és a könyökömre támaszkodva viszonoztam a pillantását. Néhány percig csendben így maradtunk, majd megelégeltem a dolgot és az ölébe kuporodtam. Már nem kapkodta úgy a levegőt és a szíve sem vert olyan hevesen, lehiggadt.

- Úgy szeretném látni a reakciódat, amikor kibontod az ajándékomat – motyogta a tincseimmel babrálva.

- Akárcsak én – haraptam be az ajkamat miközben csábító száját bámultam.

- Van egy ötletem!

- Mi lenne az? – simítottam végig az állán, továbbra se véve le a tekintetem a szájáról.

- Ha folyamatosan a számat bámulod, elvonod a figyelmem – suttogta egyre rekedtebben.

- Jaj, bocsi – nevettem. – Mesélj az ötletedről! – fontam a karjaimat a nyaka köré.

- Most inkább mást csinálnék – jelent meg az ismerős pajzán vigyor az arcán.

- Perverz – suttogtam kuncogva.

- Azért erről te is tehetsz!

- Én?! – húztam fel a szemöldököm ártatlanul.

- Kell neked ilyen ellenállhatatlannak lenned!

Kacagva megforgattam a szemem és csókot leheltem hívogató ajkaira.

- Zayn! – hallatszott a földszintről Pipe hangja. – Megérkezett a taxid!

Sóhajtva elhúzódtunk egymástól és lassan felálltunk. Felkapta a bőröndjét és kézen ragadott. Lesétáltunk a földszintre. Az előszobában magához vont és lágyan csókolt, majd elhúzódott tőlem:

- Hiányozni fogsz.

- Te is nekem – suttogtam.

- Vigyázz magadra!

- Úgy lesz – bólintottam.

A taxis türelmetlenül dudálni kezdett.

- Mennem kell – húzta el a száját.

- Rendben – leheltem még egy utolsó gyors puszit az arcára.

Kinyitotta az ajtót és kedvetlenül a taxihoz battyogott. A sofőr betette a csomagtartóba a bőröndjét, amíg ő beült a hátsó ülésre. Letekerte az ablakot, és amikor elindultak, visszakiabált:

- Wen! December huszonnegyedikén este hatkor skype-on!

A kocsi csikorgó kerekekkel elhajtott és én addig integettem utána, amíg be nem fordult a sarkon.

TOMMY

Karácsonyi zene, béke és nyugalom, pulyka sercegése a sütőben, mézeskalácsillat a levegőben. Egy átlagos brit karácsony kellékei, legalábbis azt hiszem, nálunk sosem ilyen: ideges vitatkozás, a füstjelző éles sípolása és szénné égett hússzag jellemzi az ünnepet. Anyut éppenséggel nem lehetne konyhatündérnek nevezni...

12:06kor menetrendszerűen irritáló sípolás hasított a levegőbe és az ajtó alatt bekúszott a pulyka csöppet sem természetes szaga. Felálltam és a kilincsre tettem a kezem. Magamban elszámoltam háromig és…

- Wendy, Tommy! Azonnal gyertek le! – kiabált anyu ingerülten a földszintről.

Kinyitottam az ajtót és a vigyorgó Wendyvel találtam szembe magam.

- Szerinted idén hova visz? – kérdezte.

- Nem tudom. Nando’s? – vontam meg a vállam.

Belém karolt és az elfojtott nevetéstől fuldokolva lesétáltunk a lépcsőn. Piper éppen akkor fejtette le magáról a kötényt, amikor beléptünk a konyhába. Idén ő volt kijelölve, hogy asszisztáljon a katasztrófához. Lerítt az arcáról, hogy rendesen megszenvedett a délelőtt folyamán.

Anya éppen a pulton egyensúlyozott és egy seprűvel próbálta kikapcsolni a füstjelzőt. Amikor elérte a célját, ránk nézett. Mosolya inkább grimaszhoz hasonlított, haja zilált volt és szeme őrült fénytől csillogott. A karácsony egyértelműen nem az ő ünnepe volt.

- Nos? – mászott le közénk. – Mehetünk sétálni? – igyekezett nyugodtnak tűnni, de a keze vadul remegett.

Mindhárman egyszerre bólintottunk és magunkra kaptuk a kabátjainkat.

Első utunk a két sarokra lévő Nando’sba vezetett, ahol meglepően sok hasonló sorsra jutott család ebédelt. Miután jóllaktunk, céltalanul bolyongani kezdtünk a házak rengetegében. A kertvárosnak megvan ilyenkor a maga varázsa. A kertek, a házak a legapróbb pontjukig csodálatos fényárban úsznak. Mindegyik más és más.

Wendy általában elképedve figyelte az izzórengeteget, de ma csak ímmel-ámmal vetett rájuk egy-egy pillantást és félpercenként idegesen az órájára lesett.

- Hova sietsz ilyen nagyon? – léptem mellé. Kissé összerezzent. A levegőben szinte tapintani lehetett az izgalmát.

- Sehova – erőltetett az arcára egy grimaszszerű mosolyt.

- Ugyan – néztem rá sokatmondóan. – Szóval annak abszolút nincs köze egymáshoz, hogy izgatott vagy, szórakozott és állandóan az időt lesed?

- Lebuktam – vigyorodott el.

- Azt mondod? – nevettem. – Na, mesélj! – karoltam bele lányosan rebegtetve a szempillámat.

Korához képest alacsony volt, így kényelmesen a vállamra tudta hajtani a fejét.

- Zayn itt hagyta az ajándékát és elvitte az enyémet. Megegyeztünk, hogy ma hatkor skype-on bontjuk ki, hogy lássuk egymás reakcióját. És eszméletlenül kíván…

- Na? Mi a nagy összeborulás tárgya? – robbant közénk igazi torpedóként Piper még éppen időben, mert már nem tudtam volna sokáig elfojtani a mindentudó vigyoromat. Sejtettem, mi lesz az az ajándék, bombabiztos tippet adtam Zaynnek.

Úgy tűnt, Pipernek sikerült leráznia anyut. Amíg Wendy neki ecsetelte az ajándék dolgot, körbepillantottam és észrevettem, hogy anya jócskán lemaradva tőlünk egy korabeli férfival andalog. Ki a fene lehet? Még sosem láttam őt itt azelőtt.

ZAYN

Mindig is büszke voltam, vagyok és leszek a származásomra. A család egy olyan dolog, amit nem az ember választ, egyszerűen csak belecsöppen. De arról igenis dönthet, hogy hogyan viszonyul hozzájuk. Én a magam részéről eszméletlen szerencsésnek mondhatom magam. A családom mindig mellettem állt, számíthattam a támogatásukra, és ezért iszonyatosan hálás vagyok.

- Zayn – kérlelt a húgom, Safaa kiskutyaszemekkel. – Nézzük meg a Karácsonyi éneket.

- Disney feldolgozás? – vigyorogtam rá.

- Még szép – húzott a nappali felé.

Ha az embernek húgai vannak, akkor bármikor felkészültnek kell lennie egy egészestés Disney maratonra. Én ezt egy cseppet sem bántam. Szerettem a testvéreimet és élveztem minden egyes percet, amit velük tölthettem.

Leültem a kanapéra és amíg Safaa a lejátszóval ügyködött, Wendyre gondoltam. Vajon ő is hasonlóan fogja kedvelni a családomat, mint én? És a család mit szól majd hozzá? Próbáltam elhessegetni a gondolatot és a filmre figyelni, de Wen újra és újra bekúszott az agyamba. Az órára pillantottam: 16:59. Alig egy óra és láthatom. Igaz, hogy csak virtuálisan, de beszélhetek vele. Izgatott lettem, a kíváncsiságom eluralkodott rajtam.

- Ú…Karácsonyi ének? – huppant le mellém Waliyha a másik húgom, ezzel visszarángatva a valóságba.

- Na! Engem se hagyjatok ki! – érkezett meg duzzogva nővérem, Doniya is. – Menj arrébb Zayn! – furakodott ő is közénk.

Nevetve csatázni kezdtünk a helyekért, míg végül a földön kötöttem ki. A győztes lányok büszkén húzták ki magukat. Kinyújtottam a nyelvem, amire egy galád párnatámadás volt a válasz. Elterültem a földön.

- Oké, győztetek! – motyogtam sajgó halántékomat dörzsölgetve – Megadom magam.

Doniya és Waliyha nevetve pacsiztak össze, Safaa lemászott hozzám, az ölembe kuporodott és puszit nyomott az arcomra. Magamhoz öleltem.

- Áruló – suttogták a lányok.

- Pszt – intette őket csendre Safaa. – Most jön a múlt szelleme – tapadt a képernyőre.

Néhány perc múlva már halkan, békésen szuszogott hozzám bújva. Annyira aranyosan aludt, nem volt szívem felébreszteni, de vészesen közeledett a hat óra. Végül mocorogni kezdtem, de nem elég óvatosan, mert azonnal kinyitotta álmosan csillogó szemét.

- Hova mész? – motyogta egy kicsit rekedten.

- Az emeletre, beszélnem kell Wendyvel – suttogtam.

- De ugye visszajössz? – kérdezte olyan kétségbeesetten, ahogyan csak egy álmából felriasztott tízéves kislány tudja.

- Persze - nyomtam puszit a homlokára. Lassan felálltam és Safaát a lányok ölébe fektettem, majd kifelé indultam.

- Zayn? – szólt utánam Doniya.

- Igen? – fordultam vissza.

- Remélem, megérdemel téged.

Mosolyogva bólintottam, majd a szobámba rohantam. Előkaptam a laptopomat és bejelentkeztem skype-ra. Néhány másodperc múlva Wendy is csatlakozott. Rögtön a nevére kattintottam és szinte azonnal feltűnt mosolygó arca a képernyőn.

- Szia – köszöntünk teljesen egyszerre.

- Hogy vagy? – kérdeztem.

- Jól. Túléltem az idei füstmérgezést – amikor látta, hogy értetlenül meredek rá legyintve folytatta: - Idén is szénné égett a pulyka, aztán a Nando’sban ebédeltünk, majd sétáltunk – hadarta. – És hiányzol – fejezte be.

- Te is nekem – sóhajtottam. – De szombaton már megyek haza, akkor találkozhatunk.

- Akkor megyünk ruhát választani szilveszterre Piperrel, de ha végeztünk, átmehetek.

- Szuper! És velem is alszol? – meresztettem rá kiskutyaszemeket.

- Ha szeretnéd – mosolyodott el kacéran.

- Igen!

- Megegyeztünk – bólintott vigyorogva. – De most, kérlek, ne csigázzuk tovább egymást és bontsuk ki az ajándékokat – izgalmát nem is igyekezett leplezni.

- Oké – nevettem. – Te kezded!

- Neeem! Kezdd te!

- Bontsuk ki egyszerre, háromra.

- Jó – bólintott.

- Egy…kettő…három – letéptük a csomagolást az ajándékokról és izgatottan meredtünk a tartalmukra.

- Úristen! Honnan tudtad?! – ugrándozott vidáman Wen. – Mindig is egy ilyenre vágytam!

A polaroid fényképezőgép telitaláltat volt. Ne felejtsem el megköszönni a tippet Tommynak.

Lefejtettem a csomagolópapírt az ajándékáról és félrehúztam a buborékfóliát.

- Hűha – ez volt minden, amit ki tudtam nyögni.

WENDY

Remegő kézzel szaggattam le a csomagolást. Sosem voltam még ennyire izgatott egyik ajándékom láttán sem. Ahogy lehúztam róla a papírt, nem hittem a szememnek. Egy polaroid fényképező volt benne. Kiskorom óta ilyenre vágytam.

- Úristen! Honnan tudtad?! – ugrándoztam magamból kikelve. - Mindig is egy ilyenre vágytam!

Kikaptam a dobozból és bekapcsoltam.

- Hűha – nyögte ki Zayn az ajándékára meredve. Gyorsan lekaptam a reakcióját. Azt akartam, hogy az első kép, amit készítek, emlékezetes legyen.

- Tetszik? – vigyorogtam rá.

- Most hülyéskedsz?! – emelte ki óvatosan a lemezt a fóliából. – Ez egy eredeti 1982-es első kiadású Thriller bakelit Michael Jacksontól. Amit…ő maga…írt alá… - simított végig elkerekedett szemekkel az autógrammon. Újra elkattintottam róla egy képet. Végre felocsúdott.

- Köszönöm – mosolygott földöntúli örömmel az arcán.

- Nincs mit – viszonoztam a mosolyát.

- Zayn? – nyitott be az ajtón egy gyönyörű, sötéthajú kislány. – Mikor jössz már le? – sétált Zayn mellé és a nyakába csimpaszkodott.

- Nemsoká, tökmag – nyomott puszit a homlokára Zayn, aztán felém fordult. – Wendy, ő itt a kishúgom, Safaa és Safaa, ő itt a barátnőm, Wendy – mutatott be minket egymásnak.

- Szia – köszöntem mosolyogva.

- Szia – pislogott rám félénken, nagy szemeket meresztve. – Te nagyon szép vagy.

- Köszönöm – pirultam el.

- Safaa, – fordult felé Zayn – légy oly jó és hagyj minket még egy kicsit magunkra. Ha végeztem, azonnal megyek.

- Oké – bólogatott tisztelettel a bátyjára pislogva és kifelé indult. Az ajtóban megtorpant és visszafordult. Mosolyogva integetni kezdett:

- Szia, Wendy!

- Szia – csápoltam én is vidáman a kamerába. Kiment és becsukta maga mögött az ajtót. – Nagyon aranyos kishúgod van.

- Igen, tudom – jelent meg Zayn arcán egy távolba révedő mosoly. Látszott rajta, hogy igazán szereti. Akkor és ott reméltem, hogy egyszer rám is így néz majd.

Ne feledjétek el, hogy még szavazhattok a chat felett. Köszönöm ♥