21. felvonás

Sziasztok! :)
Meghoztam az új részt ezen a csodaszép szombat hajnalon! ;)
Jó olvasgatást! Legyen szép napotok! ;)
Puszi ♥ - W.

Ui.: nagyon örülnék néhány kommentnek!! :')

WENDY

A fény bántotta a szememet, és kellett egy kis idő, amíg rájöttem, hogy hol is vagyok. Zayn lábai teljesen összegabalyodtak az enyéimmel, karjai szorosan fonódtak körém. Fejét a hajamba rejtette. Már-már émelyítően tökéletes lett volna a kép, ha nem lengett volna körül minket az alkohol összetéveszthetetlen szaga. Zayn nagyot sóhajtott álmában és leheletén a whisky mellett cigaretta szagát is éreztem. Tudta, hogy mit gondolok a dohányzásról, ezért előttem türtőztette magát és sosem gyújtott rá. Tegnap viszont kivételt tett. Egyik újévi fogadalma az volt, hogy leteszi a cigit és épp ezért ki akarta élvezni az utolsó pillanatokat.

Óvatosan kiszabadítottam magam édes börtönömből, de túl hirtelen ültem fel és megszédültem. Nyögve sajgó fejemhez kaptam és kikászálódtam az ágyból. A fürdőszobába tántorogtam és becsuktam az ajtót. Lefejtettem magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Felfelé tartottam a fejem és élveztem, ahogy a meleg vízsugár kitisztította kusza gondolataimat. Megmosakodtam Zayn tusfürdőjével, leöblítettem a hajam és elzártam a vizet. Egy kicsit átdörzsöltem a tincseimet, majd magam köré csavartam a törölközőt. Gyorsan megmostam a fogamat, aztán lábujjhegyen visszasétáltam a szobába. Zayn időközben magához vonta a takarót és azt ölelte helyettem. Békésen szuszogott. Elmerengtem a tökéletesen kidolgozott izmainak látványában. Kényszerítettem magamat, hogy ne feküdjek vissza mellé. A szekrényből elővettem egy fekete pólót és magamra kaptam az egyik bokszerét. Úgy, ahogy voltam: vizes hajjal, egy szál pólóban lebotorkáltam a földszintre.

A nappaliban Niall aludt a kanapén. Lábai az ég felé meredtek és feje lefelé lógott. Hatalmasat horkantott, amikor mellé értem, visítva szökelltem hátra. Liam nevetve dugta ki a fejét a konyhaajtón. Friss volt és üde, nyoma sem volt rajta másnaposságnak, hiszen a veséje miatt egyetlen egy kortyot sem ivott. Szúrós szemmel néztem rá mire elkomorodott. Vagyis csak próbált, de nem igazán sikerült neki.

- Jó reggelt! – köszöntött, ahogy lerogytam a konyhapult mellé.

- Csss – csitítottam a szám elé tartott mutatóujjammal. Minden apró zaj komoly atombomba támadásnak tetszett sajgó fejjel.

- Bocsi – nevetett és elém tolt egy pohár vizet meg néhány bogyót. Hálásan nyúltam a fájdalomcsillapító után és egyből lehúztam. Bő félóra után végre kifejtette a hatását és éreztem, hogy a lüktető fájdalom helyét a jól megérdemelt zsibbadtság veszi át.

- Mi történt az este? – néztem Liamre, aki láthatóan jól szórakozott a szenvedésemen.

- Az előtt, vagy az után, hogy lehánytad Louis cipőjét?

- Hogy mi?! – kerekedett el a szemem ijedten.

- Nyugi, csak szívatlak! Ilyen nem történt…az enyémet hánytad le – még jobban elkerekedett a szemem. – Csak vicceltem – közölte – Látni kellett volna az arcodat! – fuldoklott a nevetéstől. Morcosan hozzávágtam egy konyharuhát és én is vele nevettem.

A nappaliból hatalmas dübbenés, majd fájdalmas szitkozódás hallatszott. Elcsendesedtünk és fülelni kezdtünk. Kisvártatva Niall bukkant fel egy öregember mozgásával. Nyöszörögve vánszorgott a derekára tapasztott kézzel. Liam segített neki leülni és a kezébe nyomta a fájdalomcsillapító adagját. Gyorsan ledöntötte és nagy szenvedések árán hátradőlt.

- Jól vagy? – tettem a kezem az övére.

- Nem – nyögte elfúló hangon.

- Hol fáj?

- Mindenhol – válaszolt kínlódó arccal.

Liam kuncogni kezdett. Határozottan oldalba böktem, hogy elcsendesedjen.

- Próbálj egy kicsit mozogni – tanácsoltam, mire olyan gyilkos pillantással válaszolt, hogy inkább elhallgattam. Liam még hangosabban röhögött.

- Liam! – dörrentünk rá mérgesen mindketten egyszerre.

- Jó-jó – emelte védekezően magasba a kezét. – Hozok izomlazító kenőcsöt a boltból – sétált kifelé a szenvedő Niallert utánozva.

- Mindig ezt csinálja – forgatta meg a szemét Niall.

Lassan kitisztult a tekintete és kevésbé látszott rajta a szenvedés. Hatott a fájdalomcsillapító. Követelőzően korgó hasára tapasztotta a kezét: - Éhes vagyok – nyavalygott.

- Oké – pattantam fel. – Meglátjuk, mit tehetek – téptem fel a hűtőt. Találtam néhány tojást a legfelső polcon. – Mit szólnál egy rántottához?

- Tökéletes – vigyorgott hálásan.

Előkaptam egy serpenyőt, öntöttem bele némi olajat, felvertem a tojásokat, majd a kész rántottát egy tányéron elé csúsztattam. Átszellemültem falni kezdett.

- Kávét?

Teli szájjal bólogatott, így kezelésbe vettem a kávégépet. Két gőzölgő bögrével ültem vissza az asztalhoz.

- Te, Niall – húztam fel a lábaimat és öleltem át feszengve. – Tudoooood…- kezdtem köröket leírni rajta az ujjaimmal zavaromban.

- Igen? – nézett rám kíváncsian.

- Mindjárt itt van Zayn szülinapja és szeretnék valami különlegeset szervezni neki.

- Egy bulit?

- Igen, olyasmit – bólintottam.

- Ééés?

- És kéne egy kis segítség – haraptam be az ajkam.

- Ééés?

- És rád gondoltam.

- Oké – vonta meg a vállát.

- Komolyan segítesz? – ugrottam a nyakába örömömben.

- Egyértelmű – vigyorgott. – Most viszont szállj le rólam, mert nagyon fáj – nyögte.

- Jaj, bocsi – engedtem el nevetve.

ZAYN

Kinyitottam a szemem és értetlenül bámultam a kezemben tartott takaróra. Sóhajtva a hátamra hengeredtem és szétvetett tagokkal a plafont bámultam. Addig maradtam így, amíg egy kicsit tisztulni nem kezdett a kép és eszembe nem jutott néhány részlet az éjszakából: Wendy ruhája, a whisky, Wendy érintései, a pezsgő, az éjféli csók, és még több pia. Akárhogy erőltettem az agyamat, semmi mást nem tudtam felidézni. Nyögve feltápászkodtam. A fürdőbe mentem és a szokásoshoz képest meglepően gyorsan rendbe szedtem magam. Lezuhanyoztam, megmostam a fogam, beállítottam a hajam, felkaptam egy bokszert és lebattyogtam a lépcsőn. Már mindenki ébren volt és vidáman csacsogott a nappaliban. Álmosan ásítva megdörgöltem a szemem és közéjük léptem.

- Jó reggelt, Zayn – köszöntöttek kórusban.

Intettem a kezemmel, hogy én is hasonlókat kívánok nekik, de megszólalni nem volt erőm, ahhoz túlságosan sajgott a fejem.

- Szia – lehelt puszit a számra Wen. – Gyere – ragadott kézen és a konyhába húzott. Lenyomott az egyik székre és rövid matatás után elém csúsztatott egy pohár vizet és két fájdalomcsillapítót. Egyből leküldtem őket és nagyot sóhajtva hátravetettem a fejem.

- Kérsz kávét? – fonta körül a nyakam.

- Igen – motyogtam kótyagosan. 

Megpuszilta az arcomat, majd a kávégéphez sétált és nekiállt a bögrék kikészítéséhez. A „Sexy and i know it” feliratú pólómat viselte. Rajta valahogy egész más értelmet nyert ez a szöveg. A vékony anyag csak alig a combja közepéig takarta formás lábait.

Ahogy néztem a ténykedését teljesen elfelejtkeztem a fájdalomról. Felálltam és a derekára simítottam a kezem. Hátradöntötte a fejét, így szabaddá tette előttem a nyakát. Lassú, érzéki csókokkal halmoztam el. Halkan felnyögött. Magam felé fordítottam és felültettem a pultra. A lábai közé furakodtam és megcsókoltam. Gyengéden eltoltam magamtól és csillogó szemeibe néztem:

- Dögös vagy – haraptam bele játékosan az alsóajkába. Kuncogni kezdett és apró puszit lehelt a számra. Beletúrtam a hajába, majd a homlokának döntöttem az enyémet.

A pillanatot a kávégép éles sípolása törte meg. Sóhajtva elengedtem és a pultnak vetve figyeltem, ahogy teletölti a bögréket.

Kezembe adta az egyiket és visszaindult a nappaliba. A fenekébe csíptem, mire ő ijedtében nagyot ugrott, majd kacéran kacsintva rám vigyorgott.

Lehuppantam az egyik fotelba, ő pedig az ölembe kuporodott. A mellkasomhoz simult és szórakozottan köröket kezdett leírni rajta. Nyomtam egy puszit a hajába, aztán szándékosan a többiek beszélgetésére tereltem a figyelmemet.

- Hol van Harry? – kérdezte Niall aggódva.

- A szobájában nincs, az ágya is érintetlen. Nem aludt itthon – szaladt le az emeletről Liam.

- Veletek jött haza, nem? – nézett rám Louis.

- Nem. Én azt hittem, veletek volt.

- Elveszítettem a szerelmemet! – fúrta a fejét Lou zokogást színlelve Eleanor vállába.

- Jól van, szívem. Semmi baj – paskolta meg El a haját.

- De MIÉÉÉÉÉRT?! Még olyan fiatal! – adta elő magát Louis színpadiasan.

- Biztos csak becsajozott és elfelejtett nekünk szólni – közölte Liam inkább csak a saját nyugtatására, mintsem meggyőződésből.

- Próbáltátok már hívni? – kérdezte Wen.

- Többször is, ki van kapcsolva – adta meg a választ Niall keserűen.

Wendy egy pillanatra a gondolataiba merült, majd hirtelen felpattant az ölemből és az emeletre rohant. Értetlenül bámultunk utána.

PIPER

Vegyes érzéseim voltak a tegnap estével kapcsolatban: örültem, hogy Harryvel tölthettem, viszont bűntudatom volt, mert nem adhattam meg neki mindent, amire vágyott. Bármelyik lány szívesen lett volna a helyemben és örömmel viszonozta volna a közeledését, én viszont képtelen voltam rá. Nem tudtam elengedni magam, kísértett a múlt.
A tűzijáték után nem próbálkozott tovább, nem akart megcsókolni, csak csendben átvetette a karját a vállamon és horrort kezdtünk nézni. Egyre nagyobbakat ásítottam, de kényszerítettem magam, hogy ébren maradjak. Hajnali ötkor mosolyogva közölte, hogy jobb lesz, ha lefekszünk aludni. Hiába kérleltem, hajthatatlan volt és a kanapén töltötte az éjszakát. Sokáig forgolódtam, nagyon keveset aludtam. Aztán úgy másfél órája feladtam és lesétáltam a földszintre. Azóta éberen figyeltem a fotelból, ahogy nyugodtan alszik. Kissé betegesnek éreztem a dolgot.
A telefonom csörögni kezdett az emeleten. Nem akartam felvenni, mert akkor itt kellett volna hagynom őt. Féltem, hogy amint felmegyek, ő köddé válik akár egy álomkép. Mert igen, ő az volt nekem: egy valóra vált álom, aki a legrosszabbkor csöppent az életembe. Amikor harmadjára indult el a csengőhangom, nagyot sóhajtottam, vetettem még egy utolsó pillantást göndör fürtjeire és az emeletre caplattam.
- Halló? – szóltam bele álmatagon.
- Ott van Harry? – kérdezte Wen köszönés nélkül.
- Ó, szia, Wen! Neked is nagyon boldog újévet kívánok! Úgy örülök, hogy hívtál – közöltem durcásan ironizálva.
- Szia. Ne haragudj – nyögte bűntudatosan. – Boldog újévet!
- Egyébként itt van.
- Ó, hál’ Istennek! – sóhajtott megkönnyebbülten.
- Miért?
- Tegnap szó nélkül lelépett a buliról. Azóta senki sem látta, és már…
- Akkor megnyugodhatsz, még él – vágtam durván a szavába.
- Pipe? Minden oké? – csengett a hangja aggodalmasan.
- Persze, hogyne lenne – válaszoltam szarkasztikusan. – Most le kell tennem, szia!
A választ meg sem várva kinyomtam a telefont. Nagyot sóhajtottam és szomorúan meredtem magam elé. Miért csinálom mindig ezt? Miért taszítom el magamtól az embereket akkor, amikor a legnagyobb szükségem lenne rájuk? Egy komisz könnycsepp gördült végig az arcomon. Hanyagul letöröltem a kézfejemmel és a nappali felé vettem az irányt, hogy újra elfoglalhassam az „őrhelyemet”, de Harry már nem volt a kanapén.
Csörömpölés hallatszott a konyhából, így oda indultam. Egy szál bokszerben állt a hűtő előtt és tanácstalanul vakargatta a fejét. Amikor észrevett, elmosolyodott. Szemei álomtól és valami más, számomra megfejthetetlen érzelemtől csillogtak. Kidolgozott, meztelen felsőtestének látványa szinte letaglózott.
- Jó reggelt – nyomott puszit az arcomra.
- Neked is – válaszoltam kissé rekedten. – Jól aludtál? – még egy ilyen idióta kérdést?! Ennél sablonosabb nem juthatott eszembe?! Istenem!
- Mint a bunda! – mosolygott. – Egész kényelmes a kanapétok.
- És…öhm…- dadogtam. – Nem vagy éhes? – ennyi, kész, végérvényesen is nyomi lettem. Mégis mióta viselkedek így fiúk társaságában? Meglep, hogy Harry mi mindent hoz ki belőlem.
- De igen – most már leplezetlenül nevetett rajtam.
- Szuper – bólintottam. – Akkor összeütök valamit.
Ügyetlenkedve előkaptam két tányért a szekrényből, és amikor a pultra tettem őket véletlenül levertem az egyiket. Hangos csörömpölés jelezte, hogy kíméletlenül összetalálkozott a földdel. Égett az arcom. Harry mögém lépett és gyengéden maga felé fordított. Lesütöttem a szemem. Egyik kezével átkarolta a derekamat, a másikkal pedig az állam alá nyúlt. Kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Aggódó pillantása szinte lyukat égetett a lelkembe.
- Mi a baj? – simított egy tincset a fülem mögé.
- Nem is tudom – suttogtam reményvesztetten.
- Akkor nyugi – nyomott puszit a homlokomra és szorosan magához vont. Halkan énekelni kezdett: 
What about all the things we say 

Talkin' on the phone so late (so late) 

Icant let her get away from me, oh

Záporoztak a könnyeim.

LIAM

- Ne menj még! – kérleltem Danit szorosan magamhoz szorítva.

- Muszáj – cirógatta meg az arcomat szomorúan csillogó szemekkel.

- Semmit sem muszáj – vigyorogtam rá pajzánul.

- Te tudod a legjobban, hogy mennyire szeretnék maradni – kacér pillantása szinte perzselt. – Az éjszaka ismétlésért kiált – simított végig lassan, érzékien a mellkasomon miközben beharapta az alsóajkát. Nem bírtam tovább és megcsókoltam. A nyelvem vadul utat tört magának. Kezeim a pólója alatt kalandoztak, miközben apró csókokat leheltem a nyakára.

- Vas happenin’??? – toppant be Zayn a konyhába. Szétrebbentünk. – Auff, srácok! – fintorgott. – Ezt ne csináljátok nyilvánosan, inkább menjetek szobára.

 - Ó, csak nem csintalankodtak? – lépett be kajánul vigyorogva Louis is.

- Nem – válaszoltam durcásan.

- Fiúk! Ne csesztessétek már őket! – kiabált ki Wen a nappaliból.

- Köszi, Wen – kiabált vissza Dani. Kézen ragadott és kifelé kezdett húzni. – Uraim – kacsintott a fiúkra, ahogy melléjük értünk. Danielle Peazer a határozott, ellenmondást nem tűrő nő.

Az előszobában magára kapta a kabátját és a cipőjét, majd újra felém fordult. Lágy csókot lehelt a számra.

- Pénteken jövök – ígérte.

- Oké – motyogtam szomorúan beletörődve. – Hiányozni fogsz.

- Te is nekem – mosolyodott el keserűen.

Még egyszer az enyéimre tapasztotta az ajkait, megszorította a kezemet és kilépett a hóesésbe.

Sóhajtva vetettem a hátamat a bezárt ajtónak, majd egy határozott mozdulattal ellöktem magamat és bementem a többiekhez a nappaliba. Leültem az egyik fotelba és magam alá húztam a lábamat.

- Nem lenne baj, ha még egy kicsit maradnék? – kérdezte Wen. – Nem akarok hazamenni – furcsán viselkedett mióta közölte, hogy Harry jól van és Piperrel szilveszterezett. Igyekezett palástolni gondterheltségét, de nem igazán járt sikerrel.

- Persze – nyomott cuppanós puszit az arcára Zayn boldogan ezzel lezárva a kérdést.

- Mit csináljunk? – kérdezte Lou lelkesen.

- Együnk! – indítványozta Niall.

- Jóóó – legyintett Boo Bear. – De utána!

- Egy film? – ajánlotta Wen.

- Ááá…nem – fintorgott Zayn. – Ahhoz most nincs kedvem.

- Akkor? – tártam szét a karom sokatmondó vigyorral.

- Tudom, mire gondolsz, és nagyon tetszik az ötlet – somolygott vidáman Niall.

- Nekem is! – vágta rá egyszerre Louis és Zayn is.

- Miről beszéltek? – értetlenkedett Wendy. Senki sem válaszolt. – Hahó, srácok! – csápolt a levegőben a kezével. – Ez nem vicces, avassatok már be! Mit akartok csinálni?

- Majd meglátod – kacsintott rá Zayn. – De előbb együnk! – kezdte a konyha felé húzni.

- Naaaaa…- hisztizett Wen.

- Majd – hallgattatta el egy csókkal Zayn.

WENDY

Egy privát koncert a One Direction ház tetőterében berendezett stúdióban. Sírtam, nevettem, lelkesen tapsoltam és vadul táncoltam. Tudtam, hogy bármelyik Directioner ölni tudna egy ilyen pillanatért. Boldog voltam, hogy ilyen barátok vettek körül.
- Csak egyszer nem vagyok itt és máris lecseréltek?! Na szép – lépett be Harry vigyorogva a Live while we’re young éneklése közben. Amíg nem volt ott, én énekeltem a szólóit. – Szia, Wen – nyomott puszit az arcomra. – Eszméletlen hangod van!
- Ó – pirultam el. – Azért ne túlozzunk.
- Egy tehetséges színésznő, aki nem tudja kezelni a bókokat. Aranyos – nevetett.
- Bizony – karolta át büszkén a derekamat Zayn. – Az ÉN tehetséges színésznőm – cuppantott puszit az arcomra.
Vidáman elmosolyodtam és körbepillantottam a rám szegeződő szempárokon.
- Szomjas vagyok – jelentettem ki. – Ti kértek valamit?
- Egy kólát – adta le a rendelést Liam.
- Kettőt.
- Legyen három.
- Vagyis négy – csatlakozott Zayn, Louis és Harry is.
- Oké – bólintottam. – És te, Nialler?
- Én éhen halok – nyavalygott. – Lemegyek veled.
Ketten indultunk a földszintre és egyből megtámadtuk a hűtőt.

ZAYN

Eredetileg a mosdóba indultam, de túl sokáig maradtak el, így Wen és Niall után mentem. Mielőtt beléptem volna a konyhába érdekes beszélgetésfoszlány ütötte meg a fülemet:
- Akkor holnap át tudnál jönni? – kérdezte Wendy.
- Persze, semmi akadálya – válaszolt Niall lelkesen.
- Egy Isten vagy! – hálálkodott Wen.
- Tudom – nevetett Nialler.
- Csak Zayn meg ne tudja!
- Nyugi, majd vigyázunk, bébi!
Tessék?! Hogy mit nem szabad megtudnom?! És mióta szólítja Niall bébinek Wendyt?! Ez érdekes, felettébb érdekes. Komoly viaskodás után saját magammal inkább csendben visszaosontam a stúdióba.
- Itt vannak a kólák – tűnt fel az ajtóban Wendy egy tálcával.
- És csináltunk szendvicseket – követte őt Niall.
Egyelőre nem akartam letámadni őket, csak kellő távolságból figyeltem és vártam. Vártam egy árulkodó mozdulatra, egy sokat sejtető félmosolyra vagy egy túl hosszan elnyúló pillantásra, de semmi ilyen nem történt. Vagy félreértettem az egészet, vagy átkozottul jól játszottak. Egyelőre egyiket sem tudtam kizárni...

__________

Lezárult a szavazás: 27 voks érkezett arra, hogy heti két rész legyen! Köszönöm, szerdán jövök :* Legyetek rosszak ;)