2014. január 22., szerda

35. felvonás

Szép napot, Drága Olvasók! ♥
Egyrészt hatalmas teher esett le a vállamról, mert túl vagyok a spanyol vizsgámon! *-* 
Másrészt pedig van nektek egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy meghoztam az új részt, a rossz pedig, hogy innentől kezdve már csak hetente egyszer lesz új fejezet a blogon. Ennek az az oka, hogy mostanában sem időm, sem energiám sincs írni, de ha mégis van, akkor a begépeléssel vacakolok (igen, én az a hagyományos, kézzel írós fajta vagyok...) és nem akarok abba a hibába esni, mint sok blogger társam, akik irreális időpontokkal hitegetik az olvasóikat. Sajnálom, remélem, hogy ezzel senkit sem kedvetlenítek el az olvasástól!
 Puszi ♥ - W.



DAISEY


 



A félelemtől remegett minden porcikám, teljesen kővé dermedve álltam ott. Az ablak lassan lefelé húzódott és megláttam csábítóan vigyorgó arcát:
- Szia, szépség!
- Ó, te idióta! – lélegeztem fel és hajítottam felé a kesztyűmet. Értetlenül szállt ki a kocsiból. – A frászt hoztad rám! Nagyon megijesztettél! – böktem meg mérgesen a mellkasát.
- Bocsánat – nyomott puszit az arcomra bűntudatosan. – Nem találtam az ablaknyitó gombot, nem is értem, Harry hogy tudja kezelni ezt a vacakot! – vetett egy dühödt pillantást a fekete Range Roverre. Hangosan felnevettem és határozottan a kezeim közé fogva az arcát megcsókoltam.
- Legközelebb saját kocsival gyere – tanácsoltam.
- Akkor is ilyen üdvözlésben lesz részem? – simított végig kezével az arcom vonalán mosolyogva, míg másik keze a derekamon pihent.
- Ennél még sokkal jobban – kacsintottam. Huncut, féloldalas mosolyra húzta ajkait, majd rátapasztotta az enyéimre. Szorosan vont magához, kiszorítva közülünk a maradék levegőt is. Csókunk fokozatosan elmélyült és egyre vadabbá vált. Pihegve húzódtam el tőle és omlottam elgyengülten a karjai közé. Boldogan csillogó kék íriszeivel az arcomat fürkészte, amin most egy terjedelmes mosoly terpeszkedett. A homlokomnak döntötte az övét.
- Arra gondoltam, hogy mivel ma ismét elmarad a randink Piper fellépése miatt, elmehetnénk meginni egy turmixot.
- Benne vagyok – lelkesedtem.
Összekulcsolta az ujjait az enyémekkel és az utas oldali ajtóhoz vezetett.
- Hölgyem – tárta fel előttem.
- Hát, nem is tudom – húztam el a számat. – Be merjek szállni ebbe a „vacakba”? – macskakörmöztem a levegőben.
- Jaj – forgatta meg a szemét nevetve és befelé kezdett tolni.
- Várj! – állítottam le.
- Mi van már?! – jelent meg egy unott grimasz az arcán.
- Felszaladok a ruhámért, aztán mehetünk – vigyorogtam rá.
- Oké, bekísérlek – derült fel egyből.
- Nem! – tettem a tenyerem a mellkasára. – Te csak maradj itt – mutattam a föld felé – azonnal jövök – mielőtt még bármit válaszolhatott volna, szélsebesen elindultam a házunk felé. Előtúrtam a kulcsomat, majd kisebb szerencsétlenkedés után felrohantam az emeletre összeszedni a cuccaimat. Lerángattam magamról az iskolai egyenruhát és belebújtam egy sokkal kényelmesebb farmer-póló kombinációba. Bedobáltam egy nagy táskába mindent, majd a hónom alá csaptam az elővigyázatosan ruhazsákba bújtatott ruhámat és már száguldottam is a konyha felé. Rövid üzenetet hagytam a hűtőn anyáéknak:
Balettbe mentem, Wendyéknél alszok, ne várjatok! xoxo Dee
A kocsihoz érve Niall vigyorogva az órájára pillantott:
- Hat és fél perc, gyors voltál.
- Köszi – lihegtem nevetve.
- Add ide, had segítsek – nyúlt a ruhám felé. Odaadtam neki és keze egyből a cipzár felé kalandozott, de leállítottam.
- Hé, ne kukucskálj! – csaptam a kézfejére.
- De kíváncsi vagyok! – vágott elkeseredett kisfiúarcot.
- Majd meglátod – suttogtam forró csókokat lehelve a nyakára. – Rajtam – haraptam bele érzékien a bőrébe, majd kiszedve a kezéből, behajítottam a dolgaimat a hátsó ülésre és behuppantam előre. Még mindig ledermedve állt egy helyben. – Na, elindulunk még ma? – döntöttem oldalra a fejem.
- Ó, ja, persze – ocsúdott fel.

 


PIPER


 



Összeszorult gyomorral morzsolgattam a kezemben a balettcipőmet a lányok öltözője előtt. Nehezen szedtem a levegőt, remegett a kezem-lábam, iszonyatosan féltem. Az edzőtáskám ólomsúlyként nehezedett a vállamra. Tétovázva nyúltam a kilincs felé, majd egy hatalmas, reszelős sóhaj kíséretében óvatosan belöktem az ajtót. Amint beléptem, az összes tekintet rám szegeződött, leplezetlenül megbámultak, ki-ki megvetően vagy szánakozva pislogott felém. Lesütöttem a szemem és a helyemre sétáltam, igyekeztem a lehető leggyorsabban átöltözni. Öt perccel később fojtogatni kezdett a légkör, szinte éreztem a hátamba fúródó pillantásokat. Fogalmam sem volt, hogy az arcom ég-e ennyire, vagy idebent tényleg ennyire meleg van, úgyhogy némi matatás után egy hajgumival és néhány hullámcsattal a folyosóra menekültem.
Berontottam a mosdóba és vadul remegő tagokkal bámultam vissza a tükörből rám meredő zilált lányra. Mély levegőt vettem, majd lassan kifújtam, próbáltam lehiggadni. Szoros copfba fogtam a hajam és letűztem a szabadulni vágyó tincseket, majd megnyitottam a csapot, a két kezemet megtöltöttem hideg vízzel és beletemettem a vöröslő arcomat. Így már valamivel jobban festettem.
- Piper? – szólított meg valaki halkan, mire ijedtem összerezzentem.
- Igen? – kaptam fel a fejem és pillantottam Maryre.
- Larry üzeni, hogy öt perc és kezdünk.
- Rendben – bólintottam. – Köszönöm – merültem újra a gondolataimba.
- És, Piper?
- Hm? – ocsúdtam fel.
- Ne engedd, hogy eltiporjanak!
- Nem fogom – húztam a szám fanyar félmosolyra.
Mary, nem lévén más mondandója, magamra hagyott, ezzel újabb lehetőséget adva a bennem harcoló démonok színrelépésének. Egy kegyetlenül hosszú percig úgy éreztem, nem leszek képes kitenni innen a lábamat és szembenézni a félelmeimmel, de legyőztem a bennem tomboló vihart és beléptem a tükrökkel keretezett táncterembe. Újra kínos csend vett körül és ezúttal a lányok a fiúkkal kiegészülve bámultak rám, de már nem érdekelt. Felszegtem a fejem és biztos léptekkel a gyakorlórúdhoz sétáltam, majd hangtalanul nyújtani kezdtem.
- Szép nap ez a mai! – lépett be kisvártatva széles vigyorral az arcán Larry.
- Már akinek – mért végig fintorogva a táncospárom, George - igyekeztem úgy tenni, mintha semmit sem hallottam volna.
- Na, kezdjük a próbát – úgy látszik, Larry is ezt a taktikát alkalmazta. – Egy-kettő, gyorsan-gyorsan – tapsolt mozgásra ösztökélve minket. Mindenki a helyére állt és megidult a lágy zene, de a dallamot túlzengte Larry parancsoló hangja. – Manége éééés tovább piqué, piqué és dupla…chainé, chainé, passé…taaaaartsd…és le! Remek – állította le a zenét. – Jó volt, de nem látom a tüzet. Mehet előröl? Ezúttal több átéléssel, rendben?! És egy-két-há’…
Hatszor próbáltuk el egymás után, egészen addig, amíg a legutolsó piruett is a helyére került. Fáradtan zuttyantam le a földre és mohón kaptam az ásványvizem után. Habzsolva gurítottam le kortyot korty után, majd elégedetten dőltem hátra. A lábaim sajogtak, lüktetett bennük a fájdalom, de ez most édes érzés volt. Kellemes fáradság lett úrrá rajtam és lehunytam a szemem. A hangok kezdtek elhalni, egyre kevesebben maradtak a teremben.
- Leülhetek? – szólított meg egy félénk hang.
- Persze, gyere nyugodtan, Mary – nyitottam a szemem résnyire, hogy azzal a lendülettel vissza is csukjam. Percekig ültünk némán egymás mellett, mire végre megszólalt.
- Tudod…csodállak téged! – motyogta maga elé halkan, mintha ez csak egy gondolat lenne a fejében, amit véletlenül mondott ki.
- Engem?! – formázott meglepett „o”- alakot a szám.
- Igen – bólintott.
- De, hát miért? – vontam össze a szemöldökömet értetlenül.
- Mert mindezek után képes voltál bejönni ide – mutatott a parkettára – és teljes erőbedobással végigtáncolni a kűrt. Irigylem a lelki erődet, én nem lennék erre képes…
Könnyek szöktek a szemembe. Nagy dolog volt ezt pont tőle hallani, hiszen őt is rengetegszer bántották csak azért, mert fiatal volt, tehetséges és átlagos szülők gyermeke. Szorosan magamhoz öleltem és alig hallhatóan a fülébe suttogtam:
- Köszönöm!
- Nincs mit! – mosolygott rám kedvesen. – Arra gondoltam, hogy az előadás előtt még iszok egy kávét, nem tartasz velem?
- De, nagyon szívesen – bólintottam mosolyogva.

 


WENDY


 



Daisey, Eleanor és én a szobámban készülődtünk az estére, miközben a „lovagjaink” a földszinten várakoztak. Dee kínos részletességgel mesélte el a randiját Niallel, El még fél óra múlva is kedvesen mosolyogva, türelmesen hallgatta őt, de az én gondolataim már teljesen máshol jártak. Annyi különböző érzés kavargott bennem, képtelen voltam őket rendszerezni. Olyan volt, mint amikor más-más színű festékeket keverünk össze: egy kicsi ebből, egy kicsi abból, de a hatás ismeretlen, az még várat magára. Tanácstalanul meredtem magam elé és közben a Zayntől kapott karkötőm szívecskéit morzsolgattam, hol álmatag szerelemmel, hol vad dühvel. Nem voltam ura a fejemben lejátszódó képeknek, és ez teljesen az őrületbe kergetett. Ahányszor csak eszembe jutott a próba, mindig elmerengtem azon, hogy jól választottam-e, hogy vajon a sors tényleg a színésznői pályát szánta-e nekem. Végül mindig arra jutottam, hogy a színház az életem, nélküle csak körülzárna a sötét világ, nem látnám a színeket. És itt van Zayn, aki mostanság hasonló hatást vált ki belőlem. Ő a napfény az én borongós napjaimban.
- WENDY! – landolt egy párna az arcomon. Ijedten kaptam fel a fejem és elkerekedett szemeimet a kuncogó lányokra emeltem.
- Tessék? – igyekeztem leplezni a megilletődöttségem.
- Azt kérdeztem már legalább HARMADJÁRA – nyomatékosított Dee, miközben a szemét forgatta -, hogy kell- e neked a hajsütővas, vagy kihúzhatom?
- Ó, igen – kaptam a hajamhoz zavarodottan, teljesen elfelejtettem, hogy még nem készültem el. Gyorsan beültem a pipereasztalom elé és pánikszerűen kezdtem magamra feltenni a különböző sminkcuccokat.
- Hé – kapta el Eleanor a kezem – nyugi! Ezt inkább bízd ránk – kacsintott, mire hálásan elmosolyodtam és megkönnyebbülten sóhajtva hátradőltem a székben. Dee a loknijaimat szelídítette meg, El pedig csodálatos sminket varázsolt az arcomra.
- Lányok? Kész vagytok már?! – hallatszott a földszintről Harry türelmetlen hangja. – Ha így haladtok, el fogunk késni!
Sokatmondó pillantást váltottunk a lányokkal és hangosan felnevettünk.
- Indulás – kezdett minket Daisey az ajtó felé húzni. Már majdnem a lépcsőnél jártunk, amikor eszembe jutott, hogy hiányzik valami.
- Ó, várjatok, a táskám – fordultam sarkon.
- Addig mi lemegyünk – indítványozta El.
- Oké – hagytam rájuk.
Visszaérve a szobámba felkaptam a táskámat, fújtam a nyakamra és a csuklómra egy kis parfümöt, majd a lányok után mentem. A nappaliba érve minden tekintet rám szegeződött, Liam még egy elismerő füttyentést is megeresztett. Körbenéztem a szmokingos társaságom és elmerültem egy mogyoróbarna szempárban. Sötét íriszei fénylő csillagokként ragyogtak, ahogy tekintetünk összekapcsolódott és lassan megindult felém.


- Gyönyörű vagy – nyomott puszit mosolyogva az arcomra.
- Te sem panaszkodhatsz – igazgattam meg a nyakkendőjét kiváltva belőle a szédítő, féloldalas mosolyát.
- Na, akkor indulhatunk? – csörgette meg a kulcsokat sürgetően Harry a kezében.
- Megtisztelne engem, Miss James? – ajánlotta fel a kezét Zayn.
- Ezer örömmel, Mr. Malik – karoltam belé.
Három kocsiba zsúfolódtunk be. Megbeszéltük, hogy az előadás előtt az aulában találkozunk, mert nekünk még tennünk kellett egy kis kitérőt. Rövid autókázás után Zayn leállította a motort egy impozáns ház előtt és szinte egy emberként fordultunk hátra Tommyhoz.

 


 


TOMMY



A vér egyre hangosabban dübörgött a fülemben, a szívem egyre erősebben zakatolt, ahogy befordultunk az utcájukba. A nyakkendő kényelmetlenül szorítani kezdett, de nem mertem meglazítani, mert féltem, hogy rontaná az összhatást. Remegő kezeimben egy csokor virágot szorongattam olyan erővel, hogy félő volt, eltöröm. A kocsi egy apró rántással lefékezett és egy hatalmas sóhaj szakadt fel a torkomon, majd a szememet lehunyva hátravetettem a fejemet. Próbáltam erőt venni magamon, de nehezebb volt, mint gondoltam. Szinte éreztem a rám szegeződő pillantásokat.
- Tommy? – szólalt meg halkan Wen, mire végre kinyitottam a szemem és tekintetemet belefúrtam a barna íriszeibe. Halványan elmosolyodott és a két ülés között a térdemre tette a kezét. – Ne izgulj! Menni fog! Egy ilyen helyes pofinak nem lehet ellenállni – vigyorgott rám, nekem is nevetnem kellett.
Kikapcsoltam a biztonsági övet és kikászálódtam a kocsiból. A hűvös szél egyből észhez térített és már határozottabb léptekkel tettem meg az utat az ajtóig. Vettem még egy mély levegőt és bekopogtattam. Egy ismeretlen, középkorú nő nyitotta ki nekem:
- Jó estét, uram! Kérem, fáradjon be, a kisasszony azonnal itt lesz.
- Öhm…köszönöm – nyögtem zavarodottan és tanácstalanul lecövekeltem az előszobában. Előre-hátra hintáztam a talpamon és elképedve bámultam körbe, sokkal nagyobb volt ez a ház, mint amire emlékeztem. A csendbe most cipősarkak halk kopogása vegyült és a lépcsőn megjelent Katie. Lélegzetelállítóan szép volt. Hosszú, sötétbarna tincsei lágy hullámokban omlottak alá a vállára és a halványrózsaszín ruha kellemes kontrasztot alkotott vele. Leért és megállt előttem.

- Szia – mosolygott angyalian.
- Hű… - csak ennyit tudtam kinyögni. Édesen kuncogni kezdett és a virágcsokor felé bökött.
- Azt nekem hoztad? – döntötte oldalra a fejét kíváncsian.
- Igen – végre megtaláltam a hangomat. – Meseszép vagy! – nyújtottam át neki.
- Köszönöm – lehelt egy apró puszit a számra, amitől az ajkaim bizseregni kezdtek és kellemes melegség járt át, szerettem volna még többet kapni, egy igazi csókot, de nem ez volt a megfelelő hely és alkalom. Kate egy vázába tette a virágokat, majd hagyta, hogy felsegítsem a kabátját. Ahogy mögé léptem, megcsapott parfümének lágy, édeskés illata és az érzékeim egyből jólesően eltompultak. Kézen fogva sétáltunk ki az udvarra és kíváncsian felé fordultam.
- Mióta van szobalányotok?
- Ó, amióta az eszemet tudom – legyintett szem forgatva. – Anyáék hülye nagyzolási mániája.
Elfojtottam egy vigyort és kinyitottam neki az ajtót. Behuppant és gyorsan beljebb húzódott, így én is beültem mellé.
- Sziasztok! – köszönt csilingelően.
- Szia - viszonozta mosolyogva Wendy és Zayn.
- Srácok, bemutatom a barátnőmet – ennél a szónál önkéntelenül is halvány pírban úszó arcára pillantottam – Katie Johnsont, és Katie, ők it Wendy James és Zayn Malik.
- Örülök, hogy megismertelek titeket – nyújtotta a kezét előre mosolyogva.
A kötelező körök után, Zayn a gázra taposott, már csak alig egy óra volt hátra az előadásig. Néhány méter megtétele után Katie a vállamra hajtotta a fejét és megéreztem apró, kutakodó ujjait a tenyerem körül. Összekulcsoltam a kezeinket, leheltem egy puszit a hajába és mérhetetlen öröm árasztott el.
Wendy mobiljának csörgése szakított ki ebből a boldog harmóniából.
- Igen? – tapasztotta a fülére és vigyorogva összenéztek Zaynnel, már szavak nélkül is megértették egymást. – Igen, már úton vagyunk…nem, Harry, nem fogunk elkésni – fordult hátra szem forgatva, mire mindketten felnevettünk. – Persze, még öt perc és ott leszünk – győzködte elég sikertelenül Hazzát. – Na, jó, én most leteszem! Igen, Harry, biztosan odaérünk – válaszlt egyre fáradtabban a kagylóba. – Sziaaa – nyomta ki gyorsan és nagyot sóhajtva hátradőlt. Az autót betöltötte a hangos nevetésünk zaja.

4 megjegyzés:

  1. Juuuuuj :D alig várom a kövit!

    VálaszTörlés
  2. Sziaa Márti! :)
    Gratulálok a spanyol nyelvvizsgádhoz! ;) Ügyes vagy! :D
    Megint csak valami fantasztikus részt alkottál! *-* Imádom Hazzát! ♥.♥
    Na de nem áradozok itt!
    Megértem, hogy nem tudod gyakran hozni a részt, jobb is, ha van egy nap a héten, amikor jön és akkor biztos itt lesz minden olvasó. ;) Már ha így tervezed! :)
    Millió puszi! ♥
    Fanni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Drága Fanni! :)
      Először is nagyon szépen köszönöm!! :) És jól gondolod, most már csak szerdánként hozok részeket.
      Másodszor pedig ez nem nyelvvizsga volt "csak" egy iskolai vizsga, de fantasztikus érzés túl lenni rajta! *-*
      Puszillak <3

      Törlés