2014. január 1., szerda

29. felvonás

Sziasztok, drága, egyetlen TLA olvasók! ♥
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszöntsek mindenkit ebben a csodás, új évben és sok sikert kívánjak mindenhez, amibe csak belefogtok. Merjetek nagyot álmodni és tenni azért, hogy megvalósíthassátok minden vágyatokat!
És most íme, itt van 2014 ELSŐ -és reméljük, hogy nagyon sokáig még nem az utolsó- BEJEGYZÉSE tőlem, Nektek. 
 Jó olvasgatást!
Óriáspuszi ♥ - W.



WENDY



Egy teljes hét telt el azóta, hogy a cikk nyilvánosságra került, de a média kavarta por csak nem akart elülni. Újabb és újabb koholt részleteket tettek közzé az esetről. Harry három hosszú napig 40°C-os lázzal nyomta az ágyat. Lázálmok gyötörték. A legtöbbször kiabált, görcsösen zokogott, vagy csak Piper nevét ismételgette szüntelenül. Mivel beindultak a turné előkészületei a fiúk felváltva voltak mellette. A próbák ellenére én is igyekeztem a lehető legtöbb időt tölteni vele. Az állapota fokozatosan javult. Meggyógyult, de csak fizikailag. Lelkileg, ha egyáltalán lehetséges, még inkább összetört, mint korábban. Egy percre sem volt hajlandó elhagyni a házat, csak csendben ült a kanapén és a lépcsőt bámulta. Arra várt, hogy megpillanthassa Pipert, de ez minden egyes alkalommal hiú ábrándnak bizonyult. Rettenetes volt nézni, ahogy a szemem előtt veszíti el a hitét. Lassan, de biztosan önmagába fordult és senkivel sem volt hajlandó beszélni két-három szónál többet. A fiúk igyekeztek kimozdítani ebből a zsibbadt állapotból, de semmi sem használt. Az éjszakák sem voltak jobbak: általában álmatlanul bolyongott a házban, nem találta a helyét. Ha mégis sikerült elaludnia, akkor az hamar zokogásba fulladt. A rémálmai az őrületbe kergették.
Daiseyvel és Zaynnel a konyhában ültünk. A nyitott ajtón keresztül ráláttunk a pocsék állapotban lévő Harryre. A máskor tekintélyt parancsoló izmos vállai most erőtlenül hanyatlottak előre. Haja kócosan, zsírosan tapadt a fejére. Szeme duzzadt volt és kipirosodott. Keze folyamatos remegését sikertelenül próbálta megállítani.
Megszólalt a csengő. Ijedtemben nagyot ugrottam és szétlocsoltam egy kis teát az asztalon. Fel akartam állni, de Zayn gyengéden visszanyomott.
- Maradj csak, kicsim. Majd én kinyitom – nyomott puszit a homlokomra. Halványan rámosolyogtam és elkezdtem egy szalvétával felitatni a teát. Kisvártatva visszatért a kezében néhány Nando’s szatyorral és lepakolta a pultra. Daisey elővette a tányérokat és egyenlően elosztotta az ennivaló négyfelé, majd szélsebesen megterített.
- Harry? – szólítottam meg Hazzát a nappaliba menet. Semmit sem reagált, de azért folytattam. – Nem ebédelsz velünk? – kérdeztem vidámságot erőltetve a hangomra. Egy kurta fejrázást kaptam válaszul. – Pedig a kedvencedet hozattuk a Nando’sból – próbálkoztam tovább.
- Köszi, nem kérek – motyogta maga elé rekedt hangon. Egy pillanatra sem vette le a tekintetét a lépcsőről.
Megsemmisülten mentem vissza a konyhába. Leroskadtam az egyik székre és a tenyerembe temettem az arcomat, hogy elrejtsem a könnyeimet. Daiseynek elég volt csak egyetlen pillantást vetnie rám és máris tudta, mi történt.
- Ó, ez már nevetséges! – mondta és ingerültem a földhöz vágta a konyharuhát, majd határozott léptekkel a nappaliba trappolt. Egyenesen Harry felé lépdelt és lecövekelt előtte. Haz egy pillantásra sem méltatta.
- Harry! – szólította meg őt keményen Dee. – Azonnal hagyd ezt abba! Enned már pedig kell! Ez nem vezet sehová! – Harry semmi jelét nem adta annak, hogy hallotta volna az előbbi érveket, mozdulatlanul ugyanabba az irányba meredt. – Harold Edward Styles, a fenébe is! – Daisey már kiabált, elveszítette a türelmét. – Nézz rám, ha hozzád beszélek!!!
Harry szemei elkerekedtek a csodálkozástól. Mind abba az irányba néztünk, amerre ő. Még Dee is abbahagyta az ordibálást és tátott szájjal figyelt.



PIPER



Az első pár napban nem ettem, nem ittam, sőt még csak nem is mozdultam, vártam, hogy a könnyeim elapadjanak. Aztán arra jutottam, hogy ez őrültség és az élet megy tovább, talán nem éppen olyan mederben, mint amilyenben elképzeltem, de tovább megy. Imbolyogva a fürdőbe sétáltam és megmostam az arcomat. A tükörből egy sápadt, kisírt szemű, összetört lány tekintett vissza rám. Lezuhanyoztam, fogat mostam, majd szinte gépiesen átfésültem a hajamat. Azokat a tincseket, amelyek talán soha többé nem lesznek szoros kontyba fogva. A szemeim égtek az el nem sírt könnyektől, de erős maradtam.
Egy hét alatt szinte teljesen feléltem a dugi édességtartalékomat. Tudtam, hogy már nem sokáig húzhatom, és szembe kell néznem a külvilággal. Végül vasárnap reggel úgy döntöttem, hogy első lépésként az internetet engedem vissza az életembe. Bekapcsoltam a laptopomat és remegő kézzel beléptem twitterre. Ami ott fogadott, teljesen felülmúlta minden elképzelésemet. Több száz, sőt több ezer nekem szóló tweet árasztotta el az üzenőfalamat. Nagyot sóhajtottam és kijelenzkeztem, erre még nem álltam készen. Inkább elhatároztam, hogy elolvasom az e-mailjeimet. A szívembe markoltak a száraz szavak, amiket a Király Ballettből kaptam: 
            Tisztelt, Piper Davies!
           Kérjük 2013. 01. 21-én, hétfőn délután 14:00-kor szíveskedjen megjelenni Mr. Adams úr irodájában elbeszélgetésre. 
                                               Tisztelettel, a Királyi Balettintézet igazgatótanácsa!
A torkom elszorult. Számítottam erre, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Nagyot nyeltem és lecsuktam a laptopot. A hasam fájdalmasan megkordult, rátapasztottam a kezemet és határozott léptekkel elindultam az ajtó felé. Nagyot sóhajtva léptem ki a folyosóra. A földszintről Daisey kiabálása tört utat magának:
- Harry! Azonnal hagyd ezt abba! Enned már pedig kell! Ez nem vezet sehová! – néhány másodpercig csend volt, aztán hangosabban folytatta. – Harold Edward Styles, a fenébe is! Nézz rám, ha hozzád beszélek!!!
Félszegen indultam lefelé, nem tudtam, mi vár rám. Az első, amit megpillantottam Harry reménytől csillogó zöld szeme volt. Nem tudtam, és nem is akartam elszakadni a pillantásától. Kisvártatva az összes tekintet rám szegeződött. A szobára kínos csend borult. Fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Egyáltalán mit szokás ilyenkor mondani?! „Bocsi, hogy egy hete bezárkóztam és halálra aggódtátok magatokat.” Vagy talán: „Helló, még mindig élek, mi a kaja?” Egyetlen épkézláb ötlet sem jutott eszembe. Végül Wen törte meg a feszült pillanatot. Felém rohant és zokogva a nyakamba omlott:
- Utállak! Úgy utállak! – mondta akadozva a hirtelen feltörő érzelmektől. Sután megveregettem a vállát és bólintottam. Nem voltam képes többre. Elhúzódott tőlem, igyekezett összeszedni magát és komolyan nézett rám. – Soha többé ne csinálj ilyet, megértetted?! – szűrte a szavakat keményen összeszorított ajkai közül.
- Igen – a hangom rekedt volt és tompa. Idegennek tetszett még a saját fülemnek is. – Sajnálom – tettem hozzá motyogva.
Az újabb kínos csendet megelőzendő a hasam hatalmasat kordult. Wen nevetni kezdett és letörölte a könnyeit. Zayn is megeresztett egy vigyort, de Daisey és Harry továbbra is ledermedve bámultak rám.
- Gyere – fogta meg a kezem Wendy és vonszolt a konyhába. – Pont most rendeltünk a Nando’sból, egyél velünk!
A négy teríték láttán összeszorult a szívem és hatalmas gombóc nőtt a torkomban. Nem számítottak rám. Wen lenyomott az egyik székre és az arcán széles vigyor terült el. Nem tudta palástolni az örömét. Körbepillantottam a rám szegeződő tekinteteken és megijesztett, amit Harry arcán láttam. Zöld szemében ezer érzelem lángja pislákolt: szomorúság, fájdalom, megtörtség, reményvesztettség és talán egy hangyányi düh is. Szinte magával ragadott az a zöld, hömpölygő folyam. Gyorsan elkaptam a fejem és Dee-re sandítottam. Nem nyugtatott meg, amit láttam. Minden pórusából sugárzott a harag. Testtartása minden volt, csak nem barátságos: a kezeit szorosan fűzte össze a mellkasa előtt, ajkát ingerülten lebiggyesztette és a szemei szikrát szórtak. Távolabb állt, sütött róla, hogy alig tudja türtőztetni magát.
- Öhm…- köszörültem meg a torkomat zavaromban. – Ez négy személynek elég. Én majd összeütök valamit – akartam felállni, de Wendy visszatuszkolt.
- Jaj, ne butáskodj már! Majd elosztjuk!
- Nem, nem – tiltakoztam makacsul és kóválygó fejem ellenére igyekeztem határozottan felállni. Elővettem egy serpenyőt a szekrényből, öntöttem bele olajat és beleütöttem két tojást. Gyorsan megsült, úgyhogy egy pohár narancslé kíséretében egy tálcára tettem. Egész idő alatt éreztem a hátamba fúródó tekinteteket.
- Tovább jó étvágyat! – próbáltam kedvesen mosolyogni és elindultam az emelet felé.
Wendy tiltakozásra nyitotta a száját, de Zayn figyelmeztetően megszorította a kezét, így végül jobbnak látta, ha nem szól semmit.
- Neked is! – biccentett Zayn.
Sietős léptekkel igyekeztem elhagyni a katasztrófa sújtotta területet és a szobámba menekültem. Behunytam a szemem és nagyot sóhajtva dőltem az ajtónak.
ZAYN



Piper hirtelen felbukkanása alaposan felkavarta az állóvizet. Eléggé sokkos állapotban ültünk a konyhában miután újra visszament a szobájába. Mindannyian Wendyre néztünk, aki próbált vidáman csevegni, de a feszült kézremegését nem tudta leállítani. Végül feladta és hangos csörömpölés kíséretében a tányérjába ejtette a villáját és kiviharzott. Nagyot sóhajtottam és utána indultam. Még éppen láttam meglibbenő barna tincseit, ahogy kiment az udvarra. Felkaptam egy pokrócot a kanapéról és én is követtem.
A hintaágyban ült a kert közepén és fázósan húzta össze magát. Nem sírt, nem üvöltött, nem is toporzékolt, sőt egyáltalán nem csinált semmit. Olyannyira mozdulatlanságba dermedt, hogy elgondolkoztam azon, hogy vajon nem csak a viaszmásával állok-e szemben. Arcvonásai kőkemény márványként rajzolódtak ki. Testének összekuporodott körvonalai mély sebet ejtettek a szívemen. Leültem mellé és átvetettem a vállunkon a plédet. Olyan közel húzódtam hozzá, amennyire csak lehetséges volt és szorosan a mellkasomhoz vontam. Mély levegőt vett és lehunyta a szemét. Nyomtam egy puszit a homlokára.
- Úgy félek, hogy most már mindig így lesz…- suttogta. - …hogy teljesen egyedül maradok.
- Kicsim, te sosem leszel egyedül. Én mindig melletted leszek!! – simítottam végig gyengéden az arcán.
- Most ezt mondod…- fúrta a tekintetét az enyémbe. – De mi rá a garancia?! – talán nem gondolta át szavainak súlyát ás bántó élét, de ez az elevenembe talált, összefacsarta a szívemet. Lehunytam a szemem és úgy motyogtam a halk választ:
- Mert szeretlek!



DAISEY



Forrtam, dühöngtem, törni-zúzni tudtam volna. Egyszerűen nevetségesnek tartottam Piper viselkedését. Faképnél hagyva Harryt az emeletre trappoltam és feltéptem Pipe hálószobájának ajtaját.
- Te meg mégis mi a fenét képzelsz magadról?! – estem neki egyből. Törökülésben ült az ágyán és most hatalmas, ijedt szemeket meresztett rám. – Nem veszed észre, hogy a viselkedéseddel tönkreteszed a körülötted lévők életét?! Önző vagy és ezt te is nagyon jól tudod! – patakokban ömlöttek a könnyei, de nem érdekelt, megállíthatatlanul törtek elő belőlem a durva szavak. – Fogalmad sincs arról, hogy milyen szerencsés vagy! Ezek az emberek a tűzbe tennék érted mindkét kezüket, de te az összeset elidegeníted magadtól. Mondd, mégis mire jó ez?! Szánalmasan elfutsz, elrejtőzöl a problémáid elől, ahelyett, hogy végre egyszer szembenéznél velük! Nőj már fel és lépj ki végre a rózsaszín kis világodból! Ez a való élet, és mindig is az volt, csak te nem vettél róla tudomást. Ideje eldobni a tiarádat hercegnő és megbarátkozni a ténnyel, hogy az élet szar! Nem bújhatsz örökké valaki szoknyája mögé, néha ki kell lépned a komfortzónádból ahhoz, hogy jobb ember lehess! – hadartam kíméletlenül, majd elégedetten bólintva sarkon fordultam és elindultam kifelé. Az ajtóból még egyszer visszafordultam: - Ó, és még valami: Wendy a padlón van, Harry úgyszintén. Ne akard, hogy az összes beléd vetett hitüket elveszítsék! – hangom már szelíden és meglepően lágyan csengett. Kiadtam magamból a mérgem egy részét, viszonylag nyugodtan készültem távozni.
- Várj! – szólt utánam rekedt, elfúló hangon. Zokogástól reszkető, gyenge alakjára pillantottam. – Köszönöm – suttogta.
Ahogy ránéztem erre a megtört lányra, akinek az élete darabokra hullott a kezei között, elpárolgott a maradék dühöm is. Odaléptem hozzá és félszegen az ölelésembe vontam. Lassan lecsillapodott a zokogása és könnycsíkozta, nedves arcát törölgetve elhúzódott tőlem.
- Én eddig úgy tudtam, utáljuk egymást – nevetett fel szarkasztikusan.
- Ó, erre a kis összeborulásra gondolsz? Pillanatnyi megingás, nem változtat semmin – az arcára fagyott a mosoly. – Csak vicceltem! – nevettem. – Nekem sosem volt veled bajom.
- Akkor miért viselkedtél velem mindig olyan ellenségesen? – ráncolta a szemöldökét.
- Egyszerű: – vontam meg a vállam. – puszta irigységből.
- Tessék?! De hát miért? – tátotta el a száját.
- Ugyan már, Piper! Nézz magadra! Gyönyörű vagy, csinos és tehetséges. És mindezek mellett Wendy a legjobb barátod. Ezt nem lehet túlszárnyalni, képtelenség.
Elpirult és lesütötte a szemét, az ujjaival babrált.
- Gyönyörű? – kezdte halkan. – Csak a smink teszi. Csinos? A ruhák miatt. És, hogy tehetséges lennék? Ó, na, igen. Tehetségesen tudom elszúrni az életemet. Ami pedig a legjobb barát dolgot illeti, én egyáltalán nem így látom. Ha Wennel vagy, nekem mindig meg kell küzdenem a figyelméért…
- Komolyan?! Észre se vettem – felhúzta a szemöldökét és sokatmondó pillantást vetett rám. – Oké, eleinte az volt a célom, hogy elszakítsalak titeket egymástól, de aztán rájöttem, hogy ez lehetetlen. A köztetek lévő különleges kapocs a legerősebb, amit valaha láttam unokatestvérek között. Ha nehezen is, de elfogadtam, hogy Wendy életében mindig te leszel az első.
- És mi an akkor, ha Wen életében nem szükségszerűen egy első van, hanem több is? Ha éveken át feleslegesen martuk egymást és tettünk keresztbe a másiknak?
- Hmm…talán igazad van…- estem gondolkodóba.
- Akkor? – nyújtotta felém a jobbját mosolyogva. – Szent a béke?
- Szent – ráztam meg a kezét.



HARRY



Az élet szívás. Az utóbbi időben erre több ízben is sikerült rájönnöm. És nem az fájt a legjobban, hogy megjelent a cikk. Nem, ahhoz már hozzászoktam és tudtam, hogy a por idővel el fog ülni. Az bántott igazán, hogy elveszítettem Pipert. Ahogy lesétált azon a lépcsőn a szemében láttam a tanácstalanságot. Sütött róla, hogy nem tudja, hogyan tovább, sem az életében, sem pedig…velünk. Elgondolkoztam rajta, hogy itt hagyom, egyszerűen elmegyek és viszem magammal a velem járó problémákat is, de tudtam, hogyha egyszer kilépek azon az ajtón, soha nem szabad visszanéznem. Túlságosan különleges szerepet töltött be a szívemben ahhoz, hogy küzdés nélkül elengedjem. De persze nem akartam erőszakkal az életében maradni. A döntés az ő kezében volt és én igyekeztem türelmesen várni.
Egyedül voltam a konyhában, de nem ettem, csak turkáltam az ételt. A gyomrom borsóméretűre zsugorodott, egyetlen falatot sem lettem volna képes lenyelni. Sóhajtva eltoltam magamtól a tányért és a tenyerembe temettem az arcomat. Napok óta egy szemhunyásnyit sem aludtam és most a fáradtság ólomsúlyként zuhant rám. A szemhéjaim elnehezültek, a rémálmoktól rettegve álomba szenderültem. 
Egy sötét, elhagyatott utcán találtam magam. Az egyetlen fényforrás az egyik ablakban pislákoló gyertya volt. Tudtam, valahogy a zsigereimben éreztem, hogy nekem fel kell jutnom oda. Kétségbeesetten kerestem egy ajtót, de csak tömör kőfalba ütköztem. Végül egy nyirkos sikátorban ráakadtam egy szellőzőnyíláshoz hasonló lyukra. Semmit sem láttam, vakon követtem az ösztöneimet és egyre csak kúsztam és kúsztam előre a végeérhetetlen csőben, amelynek falai fokozatosan rám zárultak. Végre ott voltam, megérkeztem a hőn áhított helyre, de nem tudtam mozdulni. A betontömbök bilincsként tartottak fogva. A szobában egy lány ült és hosszú, barna haját fésülte a tükör előtt. Nem láttam tisztán az arcát. 
"Segíts” – akartam mondani, de a hangom elhalt, a tüdőmből kiszorult az összes levegő. Az ablak egy erős széllökés miatt kicsapódott és a gyertya felborult. Lángba borította a függönyöket, az asztalt és most a lány bőrét nyaldosta. A tükörben a vonásai előbb anyára, majd Gemmára, végül pedig Piperre hasonlítottak. Nem mozdult, pedig a lángok egyre feljebb és feljebb kúsztak a testén. Halkan azt a dalt dúdolta, amit akkor, amikor a parkban táncolt nekem. 
- NEEEE! – ordítottam torkom szakadtából tehetetlenségemben. – NEEEE!!! 
Erős karok rángatása térített magamhoz. Kinyitottam a szemem.
- Nyugodj meg, Harry! – kérlelt Wendy.
- De a szoba…a lángok…meg kell mentenem- motyogtam hisztérikusan.
- Haver, nyugi, csak álmodtad az egészet! – Zayn továbbra is a bicepszemre kulcsolta a kezét.
- Nem, nem…- ráztam a fejem hevesen. – Olyan valóságosnak tűnt! – markoltam görcsösen a pólóját és megállíthatatlanul utat tört magának zokogásom.
- Idd ezt meg! – tett le elém Wen egy pohár vizet egy kapszulával az asztalra. Egy szó nélkül engedelmeskedtem és gyorsan lehúztam. Éreztem, ahogy tagjaim fokozatosan ellazulnak, az agyamra fehér köd ereszkedett, nem tudtam gondolkozni, a látásom elhomályosult, hangok visszahangoztak a fejemben:
- Fektessük ide, aludnia kell!
Aztán körülvett a sötétség…
______
Ne féljetek hallatni a hangotokat, hagyjatok nyomot magatok után! :*

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó! A visszajelzések miatt ne aggódj!! Jól írsz, és idővel meghozza a gyümölcsét! Van egy blogger, nem tudom ismered-e Nessát?Ő írta az Elloptad a szívemet... blogot!! Először egy komija nem volt, utána a 30-40. rész körül beindult! Ma már 156-157 rendszeres olvasója van, szóval ne aggódj! A történet és a stílusod jó!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Kedves! :)
      Először el kell mondanom, hogy akarva, akaratlanul, de sikerült rátapintanod egy kapcsolatra. Én tisztelem Nessát, egy eszméletlenül tehetséges bloggerinának tartom és az ő blogját (igen, PONT ezt a bizonyosat) olvasva fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy ideje nekem is kibújnom a csigaházamból és szélesebb közönség előtt is megmutatni azt, amit írok.
      Másodszor pedig nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, iszonyatosan jól esik a támogatás és mérhetetlenül hálás vagyok érte! ♥

      Törlés
  2. nagyon jó lett:) már várom a folytatást! :))

    VálaszTörlés
  3. Szia Drága! :)
    Először is szeretnék boldog Új Évet kívánni!!! :D Hogy telt az első napod? :)
    A rész nagyon-nagyon jó, egyszerűen fergeteges!!! *-* Le a kalappal előtted! ;) Úgy írsz, hogy amikor olvasok, olyan érzésem van, hogy a képkockák a fejemben egy Oscar-díjas filmet alkotnak! :) Baromi jó! :* Ügyes vagy, látod, már egyre többen komiznak! ;)
    Millió puszi! ~ B♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, Brooke! :)
      Neked is Boldog Új Évet kívánok!! Tudod, azt szokták mondani, hogy "Mindenki úgy tölti az évét, ahogy az első napot belőle". Nos, ezek szerint én rengeteget alszok, buszozok, olvasok és írok majd 2014-ben! :D
      És tudod, hatalmas köszönettel tartozom Neked, mert te már a legelejétől, ismeretlenül is bizalmat szavaztál nekem és a történetemnek és ezt soha nem fogom elfelejteni! Volt olyan, hogy egy szörnyű nap után csak a Te visszajelzésed dobta fel a kedvemet. Úgyhogy hálám örökké üldözni fog!
      Puszillak ♥

      Törlés
  4. Hu ez nagyon szupi lett!
    Olyan jól irod le a az eseményeket és ahogy dolgokhoz hasonlítod őket! Egyszerűen fantasztikus!
    Imádtam!
    Ezer csók:
    Rebus
    Ui: BUÈK!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves, Rebus! :)
      Nagyon szépen köszönöm és Neked is boldog új évet kívánok!!
      Puszillak :*

      Törlés