2014. január 11., szombat

32. felvonás

Sziasztok, drágák! ♥
Mielőtt elhoznám az új részt, szeretnék mesélni Nektek egy nagyon furcsa szokásról. Idén új, katalán lektort kaptunk, aki megosztott velünk egy ottani karácsonyi szokást. A tömör lényege az, hogy felállítanak egy El Caga Tío nevű, cuki arcocskával rendelkező farönköt december elején és egy egész hónapon át "etetik és gondozzák". Aztán, amikor eljön a karácsony a kisgyerekek elővesznek egy-egy botot és püföléssel (!!) arra ösztönzik, hogy kikakilja (igen, tényleg) az ajándékaikat, ugyanis a sok ételért és törődésért cserébe azt kell, hogy adjon. Életemben nem hallottam még ennél furcsább szokást...nem tudom, ti hogy vagytok vele.
El Caga Tío

No, de ennyit erről. Köszönöm a több, mint 12200 kattintást és a 23 feliratkozót!
Legyetek rosszak! ;)
Puszi ♥  - W.




HARRY



Már vagy három órája a közeli parkban bolyongtam. Nem volt különösebb célom, csak jó volt végre egy kicsit kiszellőztetni a fejem. Az utóbbi pár napban teljesen elhagytam magam, kifordultam önmagamból és ez nagyon nem vallott rám. Meglepett, hogy van ember, akinek a sorsa ilyen nagy mértékben befolyásolja az életemet, és az is, hogy ilyen hamar rátaláltam…
Nagyjából két percenként az órát néztem és azon rágódtam, hogy írjak-e Pipernek. Elővettem a telefonom, bepötyögtem a szöveget, majd kitöröltem és ismét zsebre vágtam. Ezt újra és újra megismételtem, mígnem végül ráuntam az egészre és inkább kikapcsoltam a mobilt nehogy engedjek a kísértésnek.
Leültem egy padra és az elhaladó embereket figyeltem. Mindannyian rohantak valahová: ki-ki munkába, vagy iskolába, de egyikük sem állt meg egy percre sem, hogy megcsodálja a téli táj szépségeit. Hagyták, hogy a világ elszáguldjon mellettük. Jó volt, hogy végre senki sem figyelt rám, élveztem a magányt. Bármennyire is imádtam a rajongóinkat, ezt az óriási, összetartó családot, néha hatalmas örömet okozott észrevétlenül megbújni a tömegben, és még ha csak egy rövid időre is, de az átlagemberek életét élni.
Már számtalan alkalommal futott át az agyamon, hogyha hétköznapi ember lennék, akkor valószínűleg ez az egész meg sem történik. De mindannyiszor arra jutottam, hogy semmiért nem adnám oda ezt az életet. És ez alatt most nem a hírnevet és a vagyont értem, hanem azt a rengeteg törődést és szeretetet, ami felénk árad. Leírhatatlan az az érzés, ahogy több ezer sikítozó rajongó előtt állsz a színpadon és azt teszed, ami nélkül képtelen lennél létezni ezen a hatalmas sárgolyón, énekelsz.
Halványan elmosolyodtam és halkan dúdolni kezdtem. Hiányzott a zene, már egy hete nem hagyta el énekhang a torkomat. Ütemesen dobolni kezdtem a lábammal, és amikor lenéztem barna csizmáimra, eszembe jutott, hogy mit hazudtam arról Louisnak, hogy hova megyek. Fogtam magamnak egy taxit és bediktáltam egy belvárosi címet. Tényleg szükségem volt egy új sportcipőre, úgyhogy a kedvenc sportboltom felé vettem az irányt. A helyiség szinte teljesen üres volt, amikor beléptem, csak néhány idősebb hölgy és úr válogatott a sífelszereléseknél. Egyből a futócipőkhöz mentem, de csak hosszas keresgélés után találtam meg a kedvemre való darabot. Hümmögve tanulmányoztam a dobozokat, majd elégedetten húztam ki a 43-as feliratút. Felhúztam a lábamra, tettem benne néhány kört és a tükör elé álltam.
Izgatott kuncogást hallottam, így oldalra fordítottam a fejem. Néhány méterre tőlem vadul vihogó, tizenéves lányok álltak telefonnal a kezükben. Vigyorogva feléjük intettem mire hangosan felsikítottak és izgalmukban a szájuk elé kapták a kezüket. Nevetve, a fejem rázva huppantam le a puffra és visszacseréltem a cipőmet. Mire újra felnéztem már jóval többen pislogtak rám megilletődve és ez csak egyet jelenthetett: az egyik lány tweetelt arról, hogy itt vagyok…
A pénztárhoz rohantam, gyorsan kifizettem a cipőt, majd utat törtem magamnak az egyre növekvő tömegben. A boltból kilépve ezer vaku villant, szinte teljesen elvakítottak. A pletykára éhes firkászok kérdéseket ordibáltak felém. Hangjuk egyetlen érthetetlen masszává olvadt össze, de egy férfit tisztán hallottam:
- Undorító vagy! Hogy vagy képes még férfinak nevezni magad, ha így bánsz a nőkkel?! Mit képzelsz magadról?! Csak mert híres vagy, már bármit megtehetsz?!
Elegem lett, kitörtem a körből és sietős léptekkel elindultam lefelé az utcán. Dühödten dörgöltem ki egy könnycseppet a szememből, ami elhomályosította a látásomat. Nem tudják, mi történt, fogalmuk sincs az egészről…



WENDY





Mióta Piper bement egy árva szót sem szóltunk egymáshoz. Zayn kifelé bámult az ablakon és látszólag tudomást sem vett rólam, engem pedig mardosott a bűntudat a tegnap történtek miatt.
- Zayn? – szólítottam meg félszegen.
- Hm? – fordult felém álmatagon.
- Haragszol? – haraptam be feszengve az alsóajkam.
- Jaj, nem, dehogyis! Csak elbambultam – mosolygott rám.
- Én úgy sajnálom a tegnapit. Nem úgy gondoltam, egyszerűen csak meglepett és kínomban ez csúszott ki a számon…
- Semmi baj. Felejtsük el – álkapcsa megfeszült az elfojtott érzelmektől. – Te nem így érzel, megértettem – vonta meg a vállát.
- Nem, erről szó sincs! – ragadtam meg a kezét. – Olyan gyorsan lettünk ismerősökből egy párrá. Egyik nap még leveleket és rózsákat kaptam tőled, te voltál a „titkos hódolóm” – macskakörmöztem a levegőben – a másikon pedig már ott álltál előttem teljes valódban – mosolyodtam el az emlékek hatására. – Csak hagyj nekem egy kis…időt, hogy feldolgozzam ezt az egészet…hogy ilyen fontos vagy nekem…
- Rendben – bólintott megfejthetetlen arckifejezéssel. – De azért megcsókolhatlak? Vagy túl gyors a tempóm? – vigyorodott el kajánul.
Megforgattam a szemem és a szájára tapasztottam az enyémet. Vadul csókolt, egyáltalán nem türtőztette magát. Már hiányzott a vágy, ami a szemeiben csillogott, amikor elhúzódott tőlem.
- Nem ülünk át hátra? – suttogta újabb csókot lopva. Nem tudtam válaszolni, gyengéd érintéseitől teljesen elgyengültem, így csak egy aprót bólintottam. Némi szerencsétlenkedés után sikerült kiszállnom és elfoglalnom a helyem a hátsó ülésen Zayn karjaiban.
- Olyan jó itt lenni veled…- motyogtam.
- A kocsiban? – kérdezte kötözködve.
- Nem – böktem meg a mellkasát nevetve. – Jó, hogy csak te vagy itt meg én…
- Arra gondoltam – nyomott puszit a hajamba -, hogy ha vége ennek az egész őrületnek, tölthetnénk egy kis időt kettesben – a karomat kezdte cirógatni.
- Nem is tudom, Zayn – komorodtam el. – Neked ott lesz a turné, nekem meg a próbák…
- Pszt – tapasztotta a mutatóujját a számra. – Csak ígérd meg, hogy szakítunk egymásra időt – fúrta tekintetét határozottan az enyémbe.
- Úgy lesz – bólintottam ünnepélyesen. – Megígérem!
- Na, ez a beszéd – tapasztotta a száját az enyémre boldogan. Nyelve hamar utat talált magának és csókunk elmélyült. Közelebb rántott magához, így már teljesen az ölében ültem. Levegő után kapkodva húzódott el tőlem és a fülem mögé tette a hajam. – Annyira hiányoztál – döntötte homlokát az enyémnek.
- Te is nekem! Fogalmam sincs, hogy bírom majd ki nélküled a turné alatt… - hajtottam le a fejem és a kezemet kezdtem fixírozni.
- Hé, addig még van egy teljes hónap. Ráérünk még ezen gondolkozni.
- Oké…
- Na, ne vágj már ilyen fancsali képet – nyúlt az állam alá – különben kegyetlen eszközökhöz kell folyamodnom – vigyorodott el sunyin.
- Mint például? – húztam fel a szemöldököm.
- Mint mondjuk ez! – kezdett el csikizni. Tudta, mi a gyenge pontom és ezt ki is használta. Nevetve, visítva próbáltam kiszabadulni a kezei közül, de erősen tartott és kíméletlenül folytatta a kínzásomat.
- Kérlek…kérlek, hagyd abba…- nyögtem nevetve miközben potyogtak a könnyeim. Fogalmam sem volt, hogy került fölém, de most hanyatt feküdtem az ülésen és két kezemet erősen tartotta a fejem felett.
- Fogsz még szomorkodni?
- Nem… - suttogtam elfúló hangon.
- Tessék?? – csikizett tovább. – Nem hallottam jól.
- NEM – visítottam.
Kajánul elvigyorodott és elengedte a kezeimet. Első dolgom az volt, hogy lehúztam magamhoz és nyomtam egy puszit a szájára.
- Majom!
- Ó, de kis pimasz valaki – húzódott a szája féloldalas mosolyra – főleg úgy, hogy ő van alul – harapott bele gyengéden a nyakamba.
- Hoppá – kuncogtam. - Ez igaz.
- Na, gyere – húzott fel nevetve. Hosszas fészkelődés után kényelmesen elhelyezkedtünk egymás mellett és légzésünk is lecsillapodott.
- Te, Zayn?
- Igen?
- Van egy kis probléma…
- Micsoda? – kérdezte aggodalmasan.
- Te nem vetted észre, hogy…hiányzik valami?
- Miről beszélsz? – ráncolta a szemöldökét.
- Még nincsen közös dalunk – simítottam végig borostás arcán. – Ez nagy hiba.
- Valóban? – vigyorodott el.
- Igen – simultam hozzá. – Amikor sétálsz az utcán, beülsz egy kávézóba, felszállsz a buszra és meghallod a rádióban, egyből eszedbe jut a másik és boldog leszel.
- Nekem nem kell dal ahhoz, hogy eszembe juss.
- Nekem se, de az részletkérdés – legyintettem. – Kérlek, válasszunk egy dalt! – néztem rá kiskutyaszemekkel. – Az olyan romantikus. Hé, ne forgasd a szemed! – böktem meg a vállát morcosan. – Tényleg az! – győzködtem.
- Jó, jó, és hogyan döntsük el, hogy melyik legyen az?
Egy pillanatra elgondolkoztam, aztán kimondtam, ami legelőször az eszembe jutott:
- Kapcsoljuk be a rádiót és legyen az, amit éppen játszanak.
- Jól van – bólintott. Előrehajoltam a két ülés között és a gombok felé nyújtóztam. – Várj! – húzott vissza a derekamnál fogva.
- Igen?
- De azért tisztázzunk valamit: semmiképp sem lehet nyálas, romantikus szám.
- Oké – nyúltam előre újra, de megint visszahúzott. – Hm?
- És rock sem.
- Miért? Mi bajod a rockkal?! – húztam fel a szemöldököm.
- Igazából semmi, csak fura lenne, ha egy hörgős rock számról te jutnál eszembe.
- Jó, akkor ez is kilőve. Még valami?
- Klasszikus.
- Mégis mennyi az esélye, hogy egy kereskedelmi rádión Mozartot játszanak?
- Azt sose lehet tudni – vonta meg a vállát.
- Hülye – nevettem. Ismét előre hajoltam, de a változatosság kedvéért átfogta a derekam. – Mondd!
- Semmi – nyomott puszit a számra. – Most már bekapcsolhatod – mosolyogva megforgattam a szemem és benyomtam a gombot:
- Üdvözlöm kedves hallgatóinkat, önök a kétórás híreket hallják…
- ÓÓÓ – kiáltottunk fel egyszerre Zaynnel.
- Vidd másik adóra!
- Nem – makacskodtam. – Megvárjuk, hogy mi jön ezután.
- Oké! Így legalább a hírekről is te jutsz majd eszembe.
- Az csak jó nekem, így óránként rám gondolsz – kacsintottam rá.
- Mintha egyébként nem tenném…
- Awf…- fogtam két kezem közé az arcát ás pusziltam meg. – Nekem van a legaranyosabb pasim a világon!
- Nekem pedig a leggyönyörűbb barátnőm – viszonozta a puszit.
A bemondó elköszönt és felcsendültek egy dal első akkordjai.
- Ez micsoda? – fülelt Zayn.
- Little Mix – Love Drunk! Imádom ezt a számot! – kezdtem énekelni a szövegét.
- Szerelmes dal?
- Öhm…fogjuk rá.
- Keressünk másikat!
- Ó, ne már! Azt mondtad, hogy csak a nyálasakat mellőzzük. Hát, ez nem az!
- Biztos?
- Biztos! Hallgasd!
Néhány dallamfoszlány után ő is meggyőződött róla, hogy igazam volt:
- Akkor úgy néz ki, megvan a közös dalunk - vigyorodott el.



PIPER



Az elbeszélgetést joggal hívhatnák rágalmazásnak épp úgy, mint nyilvános megszégyenülésnek, ugyanis mindkettőben volt részem, amíg odabent voltam. Elég volt végignéznem a tanács tagjain és tudtam, hogy ez egy veszett ügy. Az igazgató komor volt, a tánckarvezető egész idő alatt csendben ült, a két titkár mindenre helyeselt egy kis plusz juttatás fejében, az egyik igazgatóhelyettest még elsős koromban magamra haragítottam és az óta orrolt rám, a másik pedig Mrs. McCalman volt, annak a mocsok Ralphienak az édesanyja…
- Ön kivételes tehetség, Miss Davies, azt még a vak is látja – kezdte az igazgató. – De nem tűrhetünk el egy ilyen botrányt. Ez egy neves intézet, a táncosaink nem engedhetnek meg maguknak ilyen könnyelmű botlásokat.
Hosszan beszélt az iskola nagy múltjáról, a világhírű táncosokról és a méltán elismert tanári karról, aztán Mrs. McCalman vette át a szót és éles hangon bírálni kezdett engem és…Harryt:
- Már rengeteg kihágást követett el Miss Davies, de mindközül ez a legsúlyosabb. Szégyenbe hozta eme makulátlan múltú létesítmény jó hírét. Meggyalázta az iskola szellemiségét. Mégis hogy volt képes összeszűrni a levet egy ilyen mitugrász senkiházival?! Ez a Harold nem érdemes arra, hogy akár egyetlen pillantást is vessen rá egy igazi balerina. De hogy még közelebbi kapcsolatba kerüljön vele…hah, hallatlan!
Nem bírtam tovább, kifakadtam:
- Ó, ugyan már, Harrynek ehhez semmi köze! Ő is ugyanolyan áldozata volt ennek az egésznek, mint én.
- Pardon, bocsánat. Mit parancsol? – szaladt Mrs. McCalman szemöldöke az egekbe.
- Jól hallotta, neki semmi köze hozzá! – ejtettem keményen a szavakat.
- Ó, na, ne nevettessen! – mondta szarkasztikus éllel a hangjában. – Már hogyne lenne!
- Nem, egyáltalán semmit. Akarja tudni, mi történt valójában? - kérdeztem merész éllel a hangomban.
- Uh – fintorgott. – Köszönöm nem, kíméljen meg a részletektől!
- Ugyan, Dora, már miért ne mondhatná el? Megérdemel még egy esélyt! – állt ki mellettem Larry, a tánckarvezető felém küldve egy bíztató mosolyt.
- Nem, már az utolsót is eljátszotta!
- Hallgasson, Dora! Kérlek, folytasd, Piper! – szólt határozottan az igazgató.
A maradék idegességem is elszállt, ahogy a parázsló szemű Mrs. McCalmanre néztem. Felment bennem a pumpa. Elhatároztam, hogy mindent elmondok. Egyenesen a szemébe néztem és úgy beszéltem:
- Az egyik northamptoni fellépés után lefeküdtem Ralphieval – hitetlenkedő moraj futott át a tanács tagjain, csak Larry nevetett. – Miután megtörtént az…öhm…aktus, kiderült, hogy csak egy fogadás volt részéről és a barátaival együtt meggyalázott, a földre taszított és…
- Hah, ez felháborító! Szánalmas kis csitri! Hogy mered ilyennel vádolni a fiamat?! – pattant fel a helyéről Mrs. McCalman.
- Lehet, hogy ez magának felháborító, de nekem ez az életem! Ezzel a tudattal kell nap, mint nap felkelnem és tükörbe néznem! Fogalma sincs arról, hogy min megyek keresztül, ahogy itt senkinek! - mutattam körbe a teremben. - Nem is értem, hogy bírtam ki itt évekig, annyi felszínes, kétszínű, öntelt, sznob között! – ordítottam.
- Aljas rágalom! Alávaló hazugság! – sipítozott tovább Mrs. McCalman.
- Ha olyan biztos benne, hogy hazudok, akkor miért kapta fel így a vizet? – szűrtem a szavakat a fogaim közül. Mrs. McCalman elsápadt és csak hápogni tudott, egyetlen szó sem hagyta el a torkát. – Sejtettem! – bólintottam elégedetten, majd felkaptam a táskámat és egy szó nélkül kiviharzottam. Tisztában voltam vele, hogy ezzel az utolsó esélyemet is eljátszottam, de nem lett volna gerincem térden csúszva könyörögni. Igazából megkönnyebbültem, mázsás súly szakadt le a szívemről és szabadnak éreztem magam. A parkolóba érve a tagjaim még vadul remegtek, de szinte szárnyaltam az autó felé, amikor meghallottam, hogy valaki a nevemen szólít:
- Piper?

6 megjegyzés:

  1. Szia Drága Márti! :)
    Nagyon jó rész lett! ;) Megint tökéletesen el tudtam képzelni az a beszélgetést Piper szemszögéből! *-* Nagyon tetszett! :)
    Nem túlzok, tényleg Te vagy a legtehetségesebb bloggerina, akit olvastam! :) Nem mindennapi sztori egy nem mindennapi írótól! *-*
    Légy jó! *-*
    Millió puszi!
    Fanni ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, Fanni! :)
      Hihetetlen, hogy részről részre sikerül belém fojtanod a szót a kommentjeiddel, pedig ez tényleg ritka (a barátaim elmondhatnák)!! Fogalmam sincs, hogyan tudnám szavakba önteni azt a hálát, amit érzek. Úgyhogy, csak így egyszerűen: NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM! ♥
      Puszillak :*

      Törlés
  2. Drága Márta,remélem szólíthatlak így.Jelenleg a könnyeim potyognak már nem először,MIATTAD :-D <3 Ha rossz napom van vagy hiányzik az akit a legjobban szeretek akkor téged olvaslak.És ha pont olyan a rész akkor sírok rajta egyet,aztán mosolygok és mindjárt jobb.A legnehezebb napjaimból pár nap óta te mutatsz nekem kiutat. Na szóval: szeretnék neked két dolgot szónokolni.Habte is olyan állapotban vagy mint én szoktam lenni akkor nézd meg ezt a kommentet és ha a szivedbe markolok vele akkor sírj,hidd el sokkal sokkal jobb lesz.Másodszor én is blogot kezdtem írni és csak tudd,hogy az írásban TE vagy a PÉLDAKÉPEM.Na de most csak ennyit írok neked mert aztán még kifolynak a gondolatok.Jó éjszakát és millíó puszi!!!! ;* :* :* :)
    Frida♥·♡·♥·♡·♥·♡·♥ :-*:-*:-*:-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága, Frida!
      Elmondhatatlanul köszönöm minden egyes szavadat! Mostanában én se vagyok a toppon, és bevallom: ezt a kommentet is megkönnyeztem! :')
      És azt, hogy példaképednek választottál, fogalmam sincs, mivel érdemeltem ki, de ez a legnagyobb bók, amit valaha kaphatok.
      Szóval köszönöm, köszönöm, és ezerszer is KÖSZÖNÖM!
      Ölel, Márti ♥

      Törlés