33. felvonás

Szép, jó napot, drágák! ♥

Valószínűleg már észrevettétek, hogy véget ért a szavazás. Mindent összevetve pozitív eredménnyel zárult. Örülök, hogy tetszik a design, de, ha valamin mégis változtatnátok, szívesen meghallgatom a véleményeteket e-mailben. (berealcrazy@gmail.com)

És végül, köszönöm a rengeteg kattintást és cserét! Fantasztikusak vagytok! ♥

Jó olvasgatást!

Puszi ♥ - W.

LOUIS

Egyedül voltam otthon délután, Niall és Liam a stúdióba mentek és El csak későbbre ígérte magát, így végül úgy döntöttem, hogy válaszolok twitteren néhány levélre és tweetre. Az üzenő fal tele volt Harryről készült képekkel. Néhányon éppen sportcipőt próbált, a többin pedig dühösen csörtetett át az utcán, sőt az egyiken mintha sírt volna. Nem tudtam, mi történt, de azért sejtettem: az egyik rajongó idő előtt tweetelt képet róla. Elment a kedvem az egésztől, így inkább lecsuktam a laptopot és a konyhába mentem, hogy összeüssek valami ennivalót. Mivel főzni nem tudtam, maradtam a klasszikus szendvics megoldásnál. Nagyjából tíz perc múlva hangosat csattant a bejárati ajtó.
- Harry, te vagy az? – kiabáltam ki.
- Hagyj békén, Louis! – válaszolt durván és a szobájába rohant. Követtem őt és kopogtatás nélkül beengedtem magam.
- Mi a fene van veled, haver?! - estem neki.
- Elegem van ebből az egészből! – szemei szikrákat szórtak.
- Mi történt? – kérdeztem egy kicsit együtt érzőbb hangnemet megütve.
- Az egyik lány tweetelt rólam egy képet és egyre több rajongó tűnt fel, aztán megjelentek a riporterek és az egyik odaordibált nekem, hogy mégis hogyan merem magam még egyáltalán férfinak nevezni, amikor így bánok a nőkkel – dühödten rúgta le magáról a csizmáját. – Mégis meddig tart még ez az egész?!
- Fogalmam sincs, de ne vedd magadra. Tudod, milyen a sajtó… - sóhajtottam együtt érzően.
- Igen, de ez már mégiscsak túlzás! Nem tudom, egyáltalán megéri-e… - hajtotta le a fejét tanácstalanul.
- Ezt meg, hogy érted? – ráncoltam a szemöldököm értetlenül.
- Hogy küzdjek Piperért – fúrta a tekintetét az enyémbe tanácstalanul.
- Szereted őt? – kérdeztem halkan. Nem felelt csak elgondolkozva meredt maga elé. – SZERETED vagy sem?! – faggattam erősebb hangon.
- Hát, azt hiszem…igen – motyogta.
- Csak azt hiszed?! – húztam fel a szemöldököm.
- NEM! A FENÉBE IS, TUDOM! – emelte fel a hangját.
- Ez a beszéd! Akkor légy férfi és harcolj érte! – néztem keményen a szemébe.

PIPER

A kocsi felé tartva hallottam, hogy valaki a nevemet kiabálja:
- Piper?
Hátrafordultam és meglepetten láttam, hogy Larry fut felém egy óriási vigyorral az arcán.
- Hű, csajszi, nem gondoltam volna, hogy ennyi spiritusz van benned! Büszke vagyok rád! – ölelt magához. – Az a ván banya már megérdemelte, hogy valaki megmutassa neki, hogy a drágalátos fiacskája nem is olyan tökéletes és hogy nem ő szarta a spanyolviaszt.
- Köszi – nevettem. – Legalábbis azt hiszem – nyögtem összezavarodva.
- Tudod, lenne egy ajánlatom, amivel még több borsot törhetnél az orra alá… - nézett rám cinkos félmosolyra húzva az ajkát.
- Hallgatlak.
- Valami különös oknál fogva elfelejtettem megemlíteni a többieknek, hogy a holnap esti előadásnak nincsen sztárja…- csillogott a szeme huncutul.
- Hogy érted azt, hogy nincsen? – ráncoltam a szemöldököm.
- Lesérültek – vonta meg a vállát.
- Mindannyian?! – tátottam el a számat hitetlenkedve. Általában egy-egy ilyan nagyszabású előadáshoz mindig választanak két-három beugrót a lesérült táncosok helyére.
- Igen – bólintott.
- Stacey?
- Kificamodott a bokája.
- Anne?
- Térdszalag szakadás.
- És mi van Deborával?
- Ő sajnos – gúnyosan ejtette ezt a szót – most házon kívül van. Történetesen Haitin sütteti a hasát. Csak te maradtál, te vagy az utolsó reményünk.
- Hát, nem is tudom, Larry…
- Egyedül te tudod a tánclépéseket, senki más nem lenne képes ilyen rövid idő alatt betanulni a koreográfiát. Szükségünk van rád!
- Ugye tisztában vagy azzal, hogy ezért akár ki is rúghatnak? – néztem rá komolyan.
- Igen, de érted még azt is elviselném! Te voltál az egyetlen diákom a hosszú évek alatt, akin tényleg láttam a szenvedélyt, a küzdést és az alázatot a balett iránt. Neked fogalmad sincs arról, hogy milyen kivételes tehetségekkel rendelkezel. Amikor kilépsz a színpadra, megfagy a levegő, képes vagy a puszta mozdulataiddal hatni a közönségre. Lélegzetelállító, ahogy átadod magad a zenének, együtt rezzensz minden ütemmel.
- Akkor sem akarom, hogy miattam kerülj bajba… - hajtottam le a fejem.
- Ne rám gondolj! – fogta meg a kezem. – Tedd meg magad miatt! Megérdemelsz még egy esélyt.
- Rendben – sóhajtottam. – De hogyan tartjuk titokban?
- Sehogy.
- Sehogy? – néztem rá értetlenül.
- Nem fogjuk eltitkolni. A többiek majd rájönnek, hogy ilyen rövid idő alatt képtelenség találni valakit a helyedre. És ha mégis, miért elégednénk meg egy silány utánzattal, amikor láthatunk egy igazi csodát kibontakozni a színpadon.
- Jó, legyen! – adtam meg magam. – Meggyőztél.
- Á, na, ezt már szeretem! – szorított magához boldogan. – Akkor még ma felhívlak és megbeszéljük a részleteket, de most mennem kell, már így is gyanús lesz, hogy eddig elmaradok. Szia, kicsi hattyú – nyomott puszit az arcomra, aztán elrohant. Ő egy meglepően különc figura volt egy ilyen elit társaságban. Mindig is egy kicsit kilógott a sorból és ez tette őt olyan fantasztikus koreográfussá. Ő nem úgy nőtt fel, hogy minden az ölébe hullott, sokat küzdött azért, hogy elismerjék.
Néhány másodpercig még figyeltem, ahogy eltűnt az épületben, aztán mosolyogva az autóhoz indultam. Wendy és Zayn a kocsi mellett álltak, izgatottan toporzékolva vártak.
- Na, hogy ment? Mi történt? – kérdezte Wen türelmetlenül.
- Van már programotok holnap estére? – vigyorogtam rájuk sokatmondóan. Értetlenül pislogtak vissza rám. – Van egy ismerősöm, aki szólót táncol a holnapi balettban. Nem érdekelne titeket véletlenül?
- Á, Úristen! – ugrott a nyakamba Wendy. – Hát itt maradhatsz?
- Ez azért ennél egy kicsit bonyolultabb... – most már látszott rajtuk, hogy teljesen elveszítették a fonalat. – Menjünk haza, majd ott mindent elmesélek.

Larry

HARRY

A zuhany alatt álltam, a magasba tartottam a fejem és lehunytam a szemem. Felüdülés volt, ahogy a forró vízcseppek a bőrömnek ütköztek, majd egyesülve apró patakokként haladtak tovább lefelé. Percekig mozdulatlanul élveztem, ahogy tagjaimat kellemes zsibbadtság járta át és kitisztult az agyam. Csak akkor kezdtem mosakodni, amikor már az egész fülkét fullasztó pára töltötte be. Kilépve a zuhanytálcáról megcsapott a fürdőszoba hűvösebb levegője, élvezettel töltöttem meg vele a tüdőmet és tártam szét a karjaimat. Úgy nézhettem ki, mint egy őrült, aki éppen Titanicosat játszik…meztelenül. De nem érdekelt, mert végre úgy éreztem, szabad vagyok. Az elmúlt napok súlyát ledobtam a vállamról és újra éltem. Louisnak igaza volt: egy férfinak meg kell küzdenie azért, amit szeretne a magáénak tudni. Szerettem Pipert és reménykedtem benne, hogy ez egyszer elég lesz ahhoz, hogy ő is viszonozza az érzelmeimet…
Bementem a szobámba és magamra kaptam egy melegítőalsót meg egy pólót. A földszintről beszélgetést hallottam, úgyhogy a még nedves hajamat törölgetve elindultam lefelé. A nappaliban Wendy, Zayn és Louis hallgatták az izgatottan mesélő Pipert, aki, amikor meglátott, elismerően végigmért, beharapta az alsóajkát, majd amikor összeakadt a tekintetünk zavarában lesütötte a szemét. Egy pimasz mosollyal nyugtáztam, hogy még mindig hatással vagyok rá.
- Sziasztok – léptem közelebb.
- Hé, szia, Harry – ugrott a nyakamba Wendy vidáman. – Hogy vagy?
- Én jól – vigyorogtam rá. – De hogy ment az elbeszélgetés? – néztem Piperre feszülten.
- Ó, éppen azt meséli! Gyere, ülj le! – nyomott le Wen Piper fotelének karfájára. Pipe feltűnően kerülte velem a szemkontaktust, teljesen elpirult. Ne felejtsem el megemlíteni neki, hogy eszméletlenül édes, amikor zavarban van.
- Öhm…hát…hol is tartottam? – hebegte.
- Kezdd az elején – nyúltam az álla alá arra kényszerítve, hogy a tekintetünk összekapcsolódjon. – Én úgysem hallottam semmit.
- Oké – bólintott és a nyelvével megnedvesítette kiszáradt ajkait. – Szóval: bementem és leültem a tanáccsal szemben. Már akkor tudtam, hogy ez veszett ügy, főleg azért, mert Ralphie anyja is ott volt – a mocsok neve hallatán ökölbe szorult a kezem. – Ócsárolni kezdett engem és Harryt – vetett felém egy futó pillantást. – Elborult az agyam, kifakadtam és elmondtam mindent. Tisztában voltam vele, hogy ezzel az utolsó esélyemet is eljátszom, de akkor pillanatnyilag nem érdekelt. Aztán felálltam és szó nélkül elrohantam.
- Ezt nem értem – ráncolta szemöldökét Wendy. – Akkor hogy-hogy táncolhatsz holnap?
- Ó, ja, igen! - kapott a fejéhez. - Larry utánam futott és megkért, hogy lépjek fel.
- Larry, a…? – kérdezett rá Louis.
- A tánckarvezető.
- Aha…így már minden világos…azaz, hogy mégsem annyira. Miért éppen téged kért meg? - vonta össze a szemöldökét értetlenül.
- Mert a beugrók lesérültek, és mert ez eredetileg az én szólóm volt - adott magyarázatot Pipe.
- Hű, alig várom, hogy lássalak! – lelkesedett Louis.
- Ó, nem lesz ez olyan nagy szám – legyintett Piper szerényen.
- Most viccelsz?! Nem mindennap megy az ember balettba, hogy megnézze az egyik barátját! – kontrázott Lou.
- Na, meg színházba sem – pillantottam sokatmondóan Zayn és Wendy kettőse felé.
- És milyen jól tettem, hogy elmentem – mosolygott Zayn szeretettel Wenre és lágyan megcsókolta.
- Pedig, hogy tiltakoztál – nevettem.
- Az nem kifejezés! – röhögött velem Louis.
- Na, srácok! Azért ne túlozzunk, nem voltam olyan szörnyű! – vigyorodott el Zayn.
- Á, dehogy! – legyintettem félreérthetetlen hangsúllyal.
- Imádom, amikor fogalmam sincs, hogy miről beszéltek – rázta a fejét mosolyogva Wendy.
- Az nem is baj – nyomott puszit az orrára Zayn. Wen vágott egy grimaszt és kinyújtotta a nyelvét. Régen volt már ilyen jókedvű ez a társaság, hiányzott, hogy a lakást vidám zsivaj töltse be.
Kivágódott a bejárati ajtó és az előszobából Niall hangja tört utat magának:
- HALIHÓ!! – a kiáltását kisvártatva ő is követte és széles vigyorral az arcán lépett be a nappaliba. – Mi ez a kis, csoportos összeröffenés? – állt mellém és karolta át a nyakam lazán.
- Piper épp az elbeszélgetésről mesél – válaszoltam.
- Ó – komorodott el.
- Nincs semmi baj – nevetett az arckifejezésén Pipe. – De holnapra ne csinálj programot! – a szőke értetlenül túrt bele a hajába. – Este fellépek és…
- ELEANOR! – ugrott fel Louis visítva és a karjába kapta barátnőjét ezzel Piperbe fojtva a szót. Megpörgette a levegőben és hosszú, szenvedélyes csókot nyomott a szájára. – Szia, kicsim!
- Szia – lopott még egy csókot El teljesen elmerülve a szemeiben. Ők voltak a legösszeillőbb pár, akiket valaha láttam. Olyanok voltak akár a kirakós két darabkája, az ég is egymásnak teremtette őket.
- Khm… - köszörültem meg a torkomat vigyorogva. – Szia, El.
- Ó, öhm… - pirult el teljesen. – Sziasztok! – intett felénk.
- De jó téged újra látni – ölelte magához Wen.
- Igen, téged is! – mosolyodott el Eleanor, aztán Piperre emelte a tekintetét. – Szia! Nekünk még nem volt alkalmunk bemutatkozni, de már nagyon sokat hallottam rólad. Eleanor Calder vagyok – vonta ölelésébe.
- Szia, Piper Davies! És képzelem, miket hallhattál – nevetett Pipe.
- Csupa jót! – mosolygott El kedvesen.
- Niall – lépett a szobába Liam a telefonját bújva. – Ezt kint hagytad a kocsiban – nyújtott a szőke felé egy jegyzettömböt. – Ó, sziasztok – eszmélt rá, hogy igencsak népes társaság gyűlt össze.
- Hű, köszi, haver! Már nem is tudom, hol áll a fejem – hálálkodott Nialler.
- Ilyen zűrös napotok volt a stúdióban? – kérdezte Wen együtt érzően.
- Ó, dehogy! Az csodálatos volt – nyújtózott hatalmasat Niall egy elégedett mosollyal az arcán.
- Miért, mit csináltatok? – kíváncsiskodott tovább Wendy.
Liam és Niall cinkos pillantást váltottak egymással, aztán a szőke válaszolt:
- Az titok – kacsintott.
- Értem – komorodott el egy kicsit Wendy. Zayn finoman meglökte az oldalát és a füléhez hajolt:
- Niall éppen dalt ír – suttogta pont olyan hangosan, hogy még mi is halljuk.
- Zayn! – hördült fel Liam.
- Áruló! – tátogta felé hangtalanul Niall.
Zayn ártatlanul vállat vont és még szorosabban magához húzva Went apró puszit lehelt a vállára, akinek az arcáról le sem lehetett vakarni a mosolyt.
- Ó, de jó! – tapsikolt lelkesen. – Hallhatjuk?
- Nem! – válaszolt duzzogva Niall.
- Még elég kezdetleges – igyekezett a szőke mondatának élét tompítani Liam.
- Nem baj! Kéééérlek! – pislogott kiskutyaszemekkel Wendy.
Minden szempár Niallerre tapadt, aki csak kihívóan Wenre vigyorgott és megrázta a fejét. Kitört a pokol: mindenki egymás szavába vágva beszélt és egyre hangosabbá vált a vita. Mi Piperrel a fotelben hátradőlve, nevetve figyeltük a többieket. Összeakadt a tekintetünk és hosszan elidőztünk egymás pillantásában. Elmosolyodtam és a füléhez hajoltam:
- Kijönnél velem a konyhába? – suttogtam úgy, hogy az ajkaim a bőrét súrolták. Szemmel láthatóan beleborzongott és teljesen zavarba jött. Aprót bólintott és elindultunk kifelé.
A pultnak vetette a hátát én pedig megálltam előtte az oldala mellett megtámaszkodva, ezzel elzárva előle az esetleges menekülő útvonalat. Alig néhány centiméterre voltunk egymástól és a testünk között észrevehetően röpködtek a szikrák. Felemeltem a jobb kezem és végigsimítva az arcán a füle mögé tűrtem a haját. A lélegzete elakadt és kérdő pillantással nézett rám, tudtam, hogy hamarosan el kell kezdenem beszélni, de megrohantak az emlékek. Itt csattant el az első csókunk, és ó, milyen mámorító volt, azon nyomban követeltem a másodikat. Csábítóan telt ajkai most is mágnesként vonzottak magukhoz, de erőt vettem magamon:
- Csak azt szeretném mondani, hogy… - kezdtem, de telefonjának hangos csörgése megakadályozott a folytatásban. Dermedten állt, nem mozdult, csak a tekintetemet tartotta fogva az övével. – Nem veszed fel? – nyeltem nagyot, teljesen kiszáradt a szám. Nemet intett a fejével. – És mi van, ha fontos? – sóhajtva előhalászta a zsebéből, aztán a pillantása a képernyőn villogó „Larry” név és köztem cikázott tanácstalanul. – Menj, beszélj vele – engedtem neki utat. Hálásan elmosolyodott és leült az asztal mellé. Én nem mozdultam, kellő távolságból figyeltem, ahogy telefonált. Tudtam, hogy ő kell nekem, és nem csak a testem éhezett rá, hanem a lelkem is vágyakozott utána. Soha nem éreztem még ilyet…