37. felvonás

Sziasztok, Drágáim! ♥
Elnézést, hogy csak most jelentkezem, de eddig nem tudtam gépközelben lenni.
Először is, amint látjátok, kikerült a chat fölé egy szavazás, szeretném, ha minél többen leadnátok a voksotokat! Köszönöm! :)
Másodszor, pedig továbbra is várom a mondatokat a Nektek szóló meglepetéshez. Aki lemaradt volna róla:

Kérlek, küldjetek mondatokat az elérhetőségeimre (Rólunk menüpont alatt). Lehet romantikus, vicces, hosszú, rövid, egy idézet, egy filmcím, akármi, amit be tudok építeni egy szövegbe! Köszönöm! :)

És most pedig következzen az új fejezet! 

Jó olvasgatást!

Puszi ♥ - W.

HARRY

A szél buta játéka egy kósza tincset a szemébe sodort, lazán a füle mögé tűrte és magabiztos léptekkel közeledett felénk. Szinte elkábultam parfümének orromba kúszó édes illatától, ahogy mellém ért és csak Liam határozott lökése zökkentett ki ámulatomból.

- Lenyűgöző voltál – néztem mélyen a szemébe.

- Köszönöm, Harry – hajtotta le a fejét zavartan elpirulva.

- De most tényleg, csajszi – vonta ölelésébe őt Louis. – Ahogy csináltad azokat a forgásokat, ugrásokat, meg mit tudom én, miket, egyszerűen csodás voltál! – áradozott vadul gesztikulálva. Tulajdonképpen szavakba öntötte mindazt, amit én jelen helyzetben képtelen lettem volna.

- Menjünk haza és ünnepeljük meg a sikeredet! – lelkesedett Niall. Furcsa, ezt is nekem kellett volna mondanom. Úgy érzem, túl sok itt a bizonytalanság és rengeteg lehetőséget szalasztok el.

- Oké – bólintott rá Piper. – Úgyis rám férne néhány ital – a kijelentésében volt valami különös, valamilyen szomorkás, kesernyés él, ami valószínűleg csak nekem szúrt szemet a társaságból, mert senki sem kérdezett rá, így én sem firtattam a dolgot. Ha minden jól megy, akkor még úgy is rengeteg időnk lesz beszélgetni erről, meg bármi másról is.

- Előtte hazadobnátok minket? – szólalt meg félszegen Tommy a jobbján álló Katiere és magára utalva.

- Jaj, de bunkó vagyok – kapott a fejéhez Pipe. – Még be sem mutatkoztam, Piper Davies, Tommy nővére – lépett mosolyogva a lány elé.

- Katie Johnson – ráztak kezet. – Jó végre megismerni téged.

- Ezt én is elmondhatom rólad – az egész lényéből kedvesség és teljes nyugalom áradt.

- Na, akkor gyerünk – terelte őket maga előtt Zayn. – Minél hamarabb indulunk el, annál valószínűbb, hogy nem kapunk tüdőgyulladást – dörzsölgette össze fázósan a tenyerét, mire Wendy mellélépett és mélyen a szemébe nézve apró puszit lehelt jéghideg ujjaira. Egy pillanatra elvesztek egymás tekintetében. Én is erre vágytam…mindennél jobban.

- Hagyd csak! Majd én elviszem őket! – ajánlotta fel szolgálatait Liam.

- Egészen biztos? – kapta felé a fejét meglepetten Zayn.

- Igen – bólintott Liam. – Nekem úgy sincs partnerem, akivel bulizhatnék – hangja mérhetetlen szívfájdalomról és megtörtségről árulkkodott, de az arca nem tükrözött semmilyen érzelmet.
- Liam… - súgta Wendy és a vállára tette a kezét.
- Nem – mosolygott rá és tiltakozásképpen a magasba emelte a kezét. – Nincsen semmi baj – győzködött minket hamis árnyalatú szavaival. – Mehetünk, srácok? – rázta meg a kulcsokat a kezében és elindult a kocsi felé.
- Menjünk – egyezett bele Tommy. – Jó éjszakát mindenkinek és jó szórakozást! – kacsintott ránk, majd Katie kezét szorongatva elindult Liam után.
- Hé, várjatok! – kiáltott utánuk Piper, kiérdemelve ezzel mindannyiunk figyelmét. – Nem lenne baj, ha én is veletek mennék? – harapdálta az alsóajkát zavarában. – Szeretnék átöltözni – vonta meg a vállát.
Liam csak a fejével intett, hogy lehet róla szó és Pipe már be is huppant mellé az első ülésre. Az autó a szemem előtt farolt ki a parkolóból és láttam benne távolodni azt, akit minél közelebb szerettem volna magamhoz tudni. Lecövekelve álltam az út közepén és meredten bámultam azt a helyet, ahol eltűntek.
- Hé, haver! – dobott meg egy hógolyóval Louis, ami végre magamhoz térített. – Te nem jössz?!
- De, persze…megyek – motyogtam magam elé és lábaimat mozgásra bírva bemásztam a hátsó ülésre mögéjük.
El bekapcsolta a rádiót, így az esti rock balladák dallamára bámultam ki az ablak előtt elsuhanó összemosódott fénynyalábokra. Lou megint igazi őrültként vezetett, de ez most egy cseppet sem zavart. Jól esett volna néhány korty tömény szesz, mielőtt Pipe megérkezik, hogy higgadtabban tudjak nekiállni a dolognak. Annyiszor lejátszottam már a fejemben ezt a beszélgetést, hogy szinte álomnak tűnt a gondolat, hogy az ma este megvalósulhat. Hosszú hetek óta el akartam neki mondani, megkérni, hogy legyen a barátnőm, de nem tettem, mert mindig közbejött valami. Legutóbb a cikk. Azokon a napokon, amikor nem állt szóba velem és nem láthattam Őt, a szívem újra és újra meghasadt.
Louis lassított és befordult a kocsibejárónkra. A pulzusom az egekbe szökött, amint leállította a motort. Vettem egy mély levegőt és remegő tagokkal kikászálódtam az autóból. Két érzés kavargott bennem szüntelenül: eufórikus öröm és rettegés. Ma megteszem…ma tényleg megteszem!

 

PIPER

 

Liam lassan, megfontoltan vezetett, egy szót sem szólt, némán bámult ki a szélvédőn. Az autóban csak a GPS gépies motyogása meg Katie és Tommy visszafojtott suttogása csapott némi zajt. Néha rájuk sandítottam a visszapillantó tükörben és akaratlanul is elmosolyodtam az én első szerelmem előtörő emlékei miatt. Talán tényleg igaz, hogy az első igazi érzelem örök nyomot hagy bennünk.

A kocsi egy apró rántás kíséretében megállt egy hatalmas ház előtt és a fiatalok kiszálltak belőle. Kézen fogva baktattak az ajtó felé.

- Nagyon aranyosak együtt – buktak elő belőlem a szavak megtörve a csendet.

- Igen – bólintott Liam. – Azok.

- Hiányzik, amikor még így tudtam szeretni – figyeltem mosolyogva csókban összeforró párosukat. Annyira esetlenek és tapasztalatlanok voltak mind a ketten, de pont ez tette ezt az egészet olyan széppé.

- Nekem is – sóhajtott Liam és lehunyta a szemét. Ujjai elfehéredtek, ahogy görcsösen a kormányba markolt, arcán lassan legördült egy könnycsepp.

- Hé – tettem a vállára kezem aggodalmasan. – Mi a baj?

- Semmi – suttogta erőtlenül.

- Ezt nem veszem be, Payne! – meresztettem rá szúrós szemeket karba tett kézzel, mire rám emelte könnyáztatta tekintetét és halványan elmosolyodott. – Na – böktem meg az oldalát. – Meséld el! – elhúzta a száját és megrázta fejét. – A barátnőddel van valami? – kérdeztem rá nem túl tapintatosan. Úgy tűnt, ez volt neki ez utolsó csepp a pohárban, mert kérés nélkül kiadta magából:

- Pont ez az, hogy nincsen semmi! – vágott rá ingerülten a kormányra. – Zayn szülinapja előtt láttam őt utoljára – tette hozzá halkan.

- Miért nem találkoztatok?

- Mert sosem jön össze. Vagy fellépése van, vagy próbája, ha meg mégis ráérne, akkor nekünk kell stúdióznunk. Kész agyrém ez az egész – piszkálgatta öntudatlanul a kormány borítását.

Még mielőtt válaszolhattam volna, felpattant az ajtó és Tommy behuppant hátra. Letörölhetetlen vigyorral az arcán hajolt előre a két ülés között:

- Köszi, hogy elhoztatok – címezte a mondatát elsősorban Liamnek. – És köszi, hogy vagy nekem, drága nővérkém – cuppantott egy puszit az arcomra. – Szeretlek!

- Én is szeretlek, majom – fontam körül a nyakát és fújtam bele a fülébe, tudtam, hogy ezt utálja.

- Ááá – kezdett kapálózni és nagy nehezen kiszabadult a kezeim közül. – Szörnyű vagy!

Nevetve rákacsintottam és dobtam felé egy puszit, amit a „levegőben elkapott és visszahajított nekem”. Szörnyülködve kaptam a kezem a szám elé és durcásan előre fordultam. Liam nevetve rázta a fejét civódásunkon, majd indított. Néhány perc múlva megérkeztünk hozzánk.

- Öltözz nyugodtan, én megvárlak idekint – mosolygott rám.

- Édes vagy – nevettem rá. – De szó sem lehet róla – folytattam komolyan.

- Tessék?! – pislogott rám megütközve.

- Nem maradhatsz kint – jelentettem ki nemes egyszerűséggel. – Képtelen vagyok gyorsan elkészülni, ezért be kell jönnöd.

- Rendben - forgatta a szemét vigyorogva.

- Verseny a bejáratig? – fordultam hátra Tommyhoz csillogó szemekkel.

- Még szép – fogadta el a kihívást.

Feltéptem az ajtót és rohanni kezdtem, de Tommy hamar beért engem, mindig is ő volt a gyorsabb. Már éppen a kilincs után nyúlt volna, amikor a hátára ugrottam és mindketten nevetve terültünk el a kissé havas fűben. A földön se hagytuk abba a versenyt, egymást lenyomva, visszahúzva igyekeztünk kúszva előrébb jutni. Megtorpant előttünk egy pár makulátlan sportcipő és önkéntelenül is végigvezettük a tekintetünket a felhúzott szemöldökkel ránk bámuló Liamen, aki alig tudta visszafojtani a nevetését egymásba csimpaszkodó kettősünk láttán. Felém nyújtotta a kezét és amíg én azon hezitáltam, hogy elfogadjam-e, Tommy kihasználta a helyzetet, szélsebesen felpattant és berontott a házba.

- ÉN NYERTEM – kiabált vissza nekem az előszobából.

- Ne nagyon szokj hozzá! – morogtam, utáltam veszíteni. Kifújtam az arcomból egy komisz tincset és elfogadtam Liam felajánlott kezét. Belé kapaszkodva feltápászkodtam a földről, ímmel-ámmal lesepertem magamról a rám ragadt sáros havat és beléptem a házba.

- Ez meg mi volt? – nevetett rám Liam. – Nálatok mindig ilyen eseménydús egy hazajövetel?

- Gőzöm sincs – vontam meg a vállam. – Jól esett egy kicsit megőrülni, túl sokáig voltam komoly – rángattam le magamról a kabátot és rúgtam le a cipőm, majd elindultam befelé. – Cipőt le! – parancsoltam rá.

- Értettem – szalutált, aztán ő is követett.

- Inni vagy enni valamit? – vezettem a konyhába és téptem fel a hűtőt.

- Öhm…köszi, nem kérek semmit – állt megilletődve egyik lábáról a másikra.

- Gyömbér – nyomtam a kezébe egy kis üveget. – Nasi abban a szekrényben, mutattam ez említett hely felé. – Nyugodtan szolgáld ki magad.

- Piper? – kiabált le az emeletről Tommy.

- Mondd! – ordibáltam vissza.

- Lemerült a laptopom, kölcsönvehetem a tiedet egy percre?

- Persze, akár kettőre is, csak majd tedd vissza a helyére!

- Oké, köszi!

- Gyorsabb, mint ha mindig fel-le rohangálnánk a lépcsőn – adtam magyarázatot.

- Meg hangosabb is… - dörzsölgette a fülét Liam.

- Igen – nevettem rá. – Megyek, lezuhanyozok. Addig helyezd magad kényelembe – tereltem a nappaliba. – Ígérem, sietek – kacsintottam rá, majd az emeletre caplattam. – Kop-kop – nyitottam be Tommyhoz, aki már a különböző közösségi portálokon szörfözött. – Megkérhetnélek arra, hogy egy kicsit később menj le Liamhez, hogy ne legyen annyit egyedül?

- Ühüm – bólintott rá.

- Hálám örökké üldözni fog – csuktam rá az ajtót és a szobámba mentem.

Gyorsan lezuhanyoztam, megszárítottam a hajam és magamra kaptam egy csinos ruhát hozzáillő magas sarkú cipővel.

Felvittem egy leheletnyi sminket az arcomra, felkaptam a táskámat és lebotorkáltam a lépcsőn. A nappaliból összetéveszthetetlenül XBOX-ozás hangjai szűrődtek ki. Vigyorogva nekivetettem a vállamat az ajtófélfának és figyeltem a harcukat, a világért sem akartam őket megzavarni.

- Vigyázz, haver mögötted! – kiabált izgatottan Tommy egy pillanatra sem véve le a szemét az öldöklős játékról.

- Látom. Figyelj, jobbra! – válaszolt Liam teljes extázisban.

- Ne, ahhoz ne nyúlj, az egy bomba!

- GAME OVER – szólalt meg a játék automatikus géphangja, mire hangosan felkacagtam, ezzel végre felhívva magamra a figyelmet.

- Hű – nyögte Liam, amint rám nézett.

- Tetszik? – forogtam körbe vigyorogva.

- Nagyon csinos vagy – nyelt hatalmasat, ahogy végignézett rajtam. Kár lett volna tagadni, hogy jól esett a bókja.

- Indulhatunk? – döntöttem oldalra a fejem.

- Persze – pattant fel a kanapéról. – Menjünk! Szia, Tommy – koccolt le vele, majd az előszobába baktatott.

- Szia, öcskös – borzoltam fel a haját úgy, mint kiskorunkban.

- Szia, érezd jól magad – ölelt magához.

- Meglesz – bólintottam és én is Liam után siettem, aki már talpig díszben várt rám. Lekaptam egy szövetkabátot a fogasról, valószínűleg nem a sajátomat, hanem a Wendyét, de tudtam, hogy nem bánná, mert mindent megosztottunk egymással.

Liam karjába kapaszkodva tipegtem a kocsihoz és miután udvariasan kitárta nekem az ajtót beszálltam. Az ablak előtt elsuhanó utcai lámpák egy-egy pillanatra tökéletes fénybe vonták az arcát. Figyeltem határozott arccsontját, az álla vonalát, a szemei csillogását és megállapítottam azt, hogy a humorával és az udvariasságával együtt pont olyan álomsrác, akire az összes lány vágyik.

- Mi az? – pislogott rám értetlenül, amikor észrevette, hogy őt bámulom.

- Semmi – kaptam el pillantásomat gyorsan a másik irányba teljesen elpirulva.

Megérkeztünk, leállította a motort és kiszálltunk a kocsiból. Már a verandán álltunk, amikor megfogtam a kezét és visszahúztam:

- Liam? – szólítottam meg csendesen, megrészegülve az orromba kúszó mámorítóan férfias illatától.

- Hm? – nézett le rám káprázatosan csillogó szemekkel. Egy kicsit megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim.

- Csak egy hónap múlva mentek turnézni, igaz? – nyögtem ki végre.

- Igen – ráncolta a szemöldökét. – Miért?

- És a fiúk tudnának téged nélkülözni néhány napra…- léptem egy lépést hátra, mert úgy éreztem, hogy magas alakja túlságosan is közel van hozzám. – Mondjuk egy hosszú hétvégére?

- Azt hiszem – bólintott egy rövidebb elgondolkozás után.

- Akkor itt a megoldás – mosolyogtam rá.

- Megoldás…mire? – értetlenkedett.

- Hogy rendezd a kapcsolatodat Daniellel. Biztos, hogy ő is tud rád szakítani néhány napot és elmehetnétek kettesben valahová. Csak ti, lágy zene, egy kis romantika és semmi munka.

- Hm… - hümmögött. – Ez nem is hangzik olyan rosszul. Köszönöm, Piper! – kapott az ölébe és pörgetett meg a levegőbe, aztán még mindig a karjaiban tartva belökte a bejárati ajtót és becipelt a nappaliban iszogató többiekhez. – Italt ennek az Istennőnek! – kiáltotta és végre letett a földre. – Nekem fel kell hívnom Danit! – rohant az emeletre levakarhatatlan vigyorral ez arcán. Nevetve néztem utána és csak ekkor vettem észre, hogy a társaság elcsendesedett és az összes pillantás rám szegeződik.

- Ez mi volt? – kérdezett rá Wendy.

- Párkapcsolati tanácsot adtam neki – vontam meg a vállam és elkezdtem kigombolni a kabátomat, Harry azonnal mellém ugrott.

- Had segítsek – húzta le rólam.

- Köszönöm, Haz – mosolyogtam rá és egy pillanatra elmerültem csábító, zöld íriszeiben. Amíg ő elment a fogashoz, addig a többiek a kezembe nyomtak egy pohár vodkanarancsot és kezdetét vette a buli…

 

WENDY

 

Ahogy ez este előre haladt a rengeteg üres üveg árulkodott a pusztításról. Mindenkinek jó kedve volt, együtt énekeltünk és táncoltunk, aztán néhány perce Zayn behúzott egy félhomályba burkolózó sarokba. Leült az egyik babzsák fotelbe és az ölébe vont. A szeme gyönyörűen csillogott, de valószínűleg nem az alkoholtól, mert az elmúlt három órában többet ízlelgette a számat, mint bármi mást. Mosolyogva végigsimítottam enyhén borostás arcán és közelebb hajoltam hozzá. Pont elég közel ahhoz, hogy ajkaink összeforrhassanak. Nem sokáig teketóriázott, egyik kezét belevezette a hajamba, a másikkal pedig a hátamon simított fel-alá. Először csak lassan, egy-egy pillanatra találkozott a szánk, de aztán lehunytam a szemem és átadtam magam a kényeztetésnek. Kezdetben az arcomat barangolta be édes, apró puszikat hagyva minden pontján, majd a nyakamon és a dekoltázsomon folytatta. Nehéz, mégis jóleső sóhaj hagyta el a torkomat, mire elvigyorodott, ezzel bebizonyítva, hogy teljesen józan. Nevetve húztam magamhoz és nyelvünk szinte azonnal parázsló, mindent elsöprő táncba kezdett. Vonakodva bár, de elhúzódtam tőle, hogy lihegő légzésemet lecsillapítva mély levegőt vehessek. A fülem mögé tűrte a hajamat és a homlokomnak döntötte az övét. Keze apró köröket rajzolgatva haladt végig a combomon, beleborzongtam az érintésébe.

- Kicsim – suttogott a fülembe. – Már olyan régen voltunk kettesben.

- Sajnos… - az önkéntelenül eszembe jutó pajzán gondolatok hatására végigfutott a gerincemen a hideg.

- Megbeszéltük, hogy amint vége ennek az őrültekházának, több időt töltünk együtt – hagyott mámorító csókokat a nyakamon.

- Igen, és? – sütöttem le a szemem zavaromban és megnedvesítettem nyelvemmel teljesen kiszáradt számat.

- Úgy látszik, vége van – bökött a fejével a többiek felé. Kényszerítettem magam, hogy elforduljak Tőle és rájuk nézzek. Éppen valamiféle ivós játékot játszottak, körben a földön ülve.

- Én még soha nem gyantáztam le a lábam – állt most a kör közepén Liam. A lányok és Louis egyből lehúzták a poharukban lévő vodkát.

- Fúj, Lou! Komolyan?! – pattant fel barátja mellől Harry. – Tényleg gyantáztad már a lábad?!

- Muszáj volt kipróbálnom – válaszolt az érintett akadozó nyelvvel. – Hogy megtudjam, miért nyavalyognak annyit a csajok!

Nevetve fúrtam a fejemet Zayn szintén röhögéstől remegő vállába. Miután lenyugodtam újra ránéztem, de bár ne tettem volna, mert a szemeiben elkalandozva újra egy álomvilágba jutottam.

- Wendy? – zökkentett ki a hangja ábrándozásomból. – Eljönnél velem egy randira? – kérdezte két csók között.

- Mmm… - dünnyögtem. – Csábítóan hangzik, mire gondolsz? – kíváncsiskodtam.

- Az egyelőre legyen az én titkom – kacsintott rám.

- Gonosz vagy – motyogtam.

- Te pedig hamar megöregszel, már látszanak is a ráncok – megütközve húzódtam el tőle és értetlenül néztem rá. Hangosan, hátravetett fejjel nevetett rajtam. – Ne legyél olyan kíváncsi, kis butus – nyomott puszit az orrom hegyére.

- Ó, hallgass! – tapasztottam a számat vigyorogva az övére.

 

PIPER

 

- Jó éjt, Pipe – nyomott puszit az arcomra Wen. – Jó éjszakát, Haz – borzolta fel göndör haját a már eléggé ködös tekintettel ránéző srácnak.

- Szép álmokat – mosolyogtam a lépcső felé igyekvő kettősükre. Zayn Wendy oldalába csípett, aki erre hangosan felvisított és egy hatalmasat ugrott.

- Ne bánts már! – bokszolt durcásan barátja vállába.

- Különben? – csillogott Zayn szeme gonosz tervet fontolgatva, de mégis szeretetteljesen.

- Ne akard tudni – emelte a mutatóujját a magasba Wen fenyegetőnek szánt mozdulattal, de vigyorgó arca egészen mást tükrözött. Zayn könnyedén a kajaiba kapta és elkezdett vele rohanni felfelé a lépcsőn. Egy hatalmas dübbenés és Wendy ismételt sikítása jelezte, hogy egy nem túl kellemes találkozásban volt részük a földdel.

- Jól vagytok? – kiabáltam utánuk. Szóbeli válasz nem érkezett csak önfeledt kacagás, majd összeforró ajkaik cuppanó hangja. Vigyorogva megforgattam a szemem és újra Harry felé fordultam. Már csak ketten maradtunk a nappali hajnali félhomályba burkolózó falai között és most kezdett egy kicsit kínossá válni a helyzet, mert Haz bárgyú mosollyal az arcán meredten bámult rám. Tekintetemet egyenesen az alkoholtól jojózó szemeibe fúrtam. Annak ellenére, hogy lebukott előttem, nem érezte magát kellemetlenül, sőt a fejét sem kapta el.

- Mi van, Harry? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel néhány percnyi hallgatás után. Nem felelt csak nagy nehezen feltápászkodott és imbolygó léptekkel elindult felém. Egy óvatlan pillanatban megbotlott valamiben, talán a saját lábában és nekiesett az egyik fotelnek. Gyorsan felpattantam és magragadtam a karját:

- Hé, óvatosan, nagyfiú! – próbáltam izmos, nehéz testét ismét álló helyzetbe tornázni. Az ujjait lefejtettem a sörösüvegről, amit görcsösen szorongatott és miután leraktam azt az asztalra, Haz kezét átvetettem a vállamon és erősen magamhoz szorítva lassan megindultunk az emelet felé. A lépcső előtt megtorpantam és hatalmasat sóhajtva pislogtam a végeláthatatlan fokokra. Nehéz menet lesz. Tiszta szerencse, hogy szövetkeztünk a lányokkal és a játék közben vodka helyett csak vizet ittunk. Eléggé megnehezítette volna a dolgomat, ha én is leittam volna magam.

Kínkeservesen hosszú percek alatt sikerült a kába Harryt felráncigálnom a szobájába és befektetnem az ágyába. A homlokomon apró cseppekben gyöngyöző izzadtságot egy hanyag mozdulattal letöröltem és elgyötörten, lihegve huppantam le a szőnyegre.

- Piper? – szólt a fürtös elfojtott hangja a takaró halom alól. Nem volt energiám válaszolni, teljesen kifárasztott az esti fellépés meg a hajnalig tartó buli és az álmosság most kezdett rajtam erőt venni. – Piper? – szólított meg újra félszegen.

- Tessék, Harry? – szedtem össze magam.

Mocorogni kezdett, lehámozta magáról a takarót és az állát az ágy szélén nyugtatta, így most nagyjából egy vonalba került az arcunk.

- Miért vagy szomorú, Piper? – a sötétben nem láttam mást csak a gyerekes hangsúllyal feltett kérdéstől csillogó kíváncsi tekintetét.

- Én nem vagyok szomorú, Harry – mosolyodtam el a szürreális helyzeten.

- De az vagy! – hajtotta a maga igazát durcásan.

- Na, jó! Végül is miért ne mondhatnám el? Holnap már úgysem fogsz emlékezni rá, nekem meg muszáj kiadnom magamból – vontam meg a vállam. – Az előadás után többen odajöttek gratulálni, köztük az igazgatótanács néhány tagja is. Alkut ajánlottak, miszerint maradhatok a tánckarban, ha megszakítom az összes kapcsolatot Veled és a fiúkkal, mert szerintük a viselkedésem nem túl etikus…- tartottam egy kis szünetet, mert éreztem, ahogy a düh elönti az agyamat. – Nemet mondtam – zártam le tömören.

Vártam, hogy reagáljon, de egyenletes szuszogása arra engedett következtetni, hogy elaludt. Sóhajtva felálltam és arra gondoltam, hogy ez talán még jobb is így, nem biztos, hogy könnyek nélkül kibírtam volna a kérdéseit. Halkan a fürdőszobájába botorkáltam és magamra csuktam az ajtót. Lemostam a sminkemet, majd hosszú másodpercekig szemeztem magammal a tükörben. A tekintetem szomorú volt, de az arcomra kisvártatva egy óvatos mosoly kúszott. Keserédes érzés volt a szakításom a balettel, egyelőre még nagyon friss élmény. Gyerekkorom óta küzdöttem az álmaim megvalósításáért, de ahogy egyre idősebb lettem, úgy láttam bele egyre jobban ennek a felszínes világnak a titkaiba és egyre kevésbé tetszett, amit tapasztaltam. Fokozatosan rájöttem, hogy ez nem nekem való, csak féltem bevallani még saját magamnak is. A balett mindig is egyfajta drog lesz számomra, amivel képtelen lennék felhagyni, de a hivatásos táncos lét nem az én világom. Túl sokan akarták már a vesztemet ahhoz, hogy még tudjak hinni a tisztaságában és a szépségében. A színpadi barátságok hamar ellenséges versengéssé válnak a színfalak mögött.

Fogkefe híján nyomtam egy kis fogkrémet az ujjamra és átdörzsöltem a fogamat. Leöblítettem a kezem és visszasétáltam a szobába. Céltalanul kutattam Harry szekrényében valami után, amit felvehetnék pizsama gyanánt. Ráakadtam egy fekete alapon fehér szívecskés ingre, ami láttán a magasba szöktek a szemöldökeim, de minden mindegy alapon magamra kaptam és levettem alóla a ruhámat.

Csendben az ajtó felé lopództam, úgy terveztem, a nappaliban húzom meg magam, de ekkor Harry álomittas, imádni valóan rekedtes hangja hasított a levegőbe:
- Hová mész?
- A földszintre – suttogtam.
- Nem alszol velem? – tette fel teljesen ártatlan kérdését, de én mégis haboztam. – Piper? – ejtette türelmetlenül a nevem.
- Oké – bólintottam rá.
Felemelte a takarót én pedig bebújtam alá. Szorosan a mellkasához vont és hátulról átkarolt. Nem tiltakoztam, jól esett a közelsége.  

____________
Ne feledjétek a szavazást és a mondatokat! Ölel titeket, W. ♥