2014. február 12., szerda

38. felvonás

Sziasztok! :) 
Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem...megint, de a mai napom kész őrültekháza volt. VISZONT gazdagodtam egy csodaszép ruhával, amit felvehetek a bálba, amit az egyik barátnőm iskolájában tartanak 28-án! *-*
Ennyit rólam és most következzen az új rész.
Jó olvasgatást!
Puszi ♥ - W.


HARRY


 


Valami puha, selymes és virágillatú csikizte az arcomat. Elmosolyodtam és félálomban kezdtem tapogatózni, hogy kiderítsem, mi az. Ahogy az ujjaim rátaláltak, azonnal felpattant a szemem, de ezt a heves mozdulatot rögtön meg is bántam, mert a napfény kíméletlenül kúszott sötétséghez szokott pupilláimba. Hunyorogtam, pislogtam néhányat, majd próbáltam felmérni a helyzetet. Az nyilvánvaló, hogy nem egyedül aludtam, de mi történt az éjjel, ami miatt kiérdemeltem egy csodaszép angyal társaságát? Hogy került az ágyamba és miért viseli az ingemet? Történt valami köztünk?
Másnaposságtól sajgó fejemet igyekeztem rávenni, hogy rendezze a mozaikdarabkákat, de csak arra emlékeztem, hogy valami fontosat akartam mondani Pipernek, féltem, ezért inni kezdtem, majd megérkezett és innentől kezdve az este egy hatalmas fekete folt a reggeli ébredésig. Vajon elmondtam neki, mit érzek? Valószínűleg, különben mi oka lett volna rá, hogy az ölelésemben hajtsa álomra a fejét? Megannyi kérdés kavargott bennem és egyre sem tudtam megadni a választ. Lüktető fejemre tapasztottam a kezemet és eleresztettem egy mélyről jövő sóhajt. Piper mozgolódni kezdett és kisvártatva rám emelte az ásítástól könnyes tekintetét.
- Jó reggelt, szépségem! – cirógattam végig az arcán.
- Neked is – sütötte le a szemét és teljesen elpirulva egy kicsit elhúzódott tőlem. Furcsálltam, de úgy gondoltam, hogy biztosan szokatlan még ez neki, nem kell semmit elsietni. A könyökömre támaszkodva néztem rá és az arcát figyeltem. Nem úgy viselkedett, mint egy lány, aki azzal a sráccal aludt, aki az éjjel szerelmet vallott neki. Kezdett gyanús lenni a dolog.
- Mi történt az este? – tettem fel a kérdést nem túl sok jóra számítva.
- Mennyire emlékszel?
- Hááááát… - vakargattam meg zavaromban a fejem.
- Szóval semmire – nevetett ki. – Hol is kezdjem? – vigyorgott rám sokatmondóan csillogó szemekkel.
- Az elején, ha lehet – kértem.
- Oké – bólintott rá. – Nos, miután megérkeztem, Lou-val fülön fogtatok egy-egy pezsgősüveget és versenyeztetek, hogy ki tudja hamarabb meginni – felvontam a szemöldököm, kezdett derengeni valami. – Gratulálok, te nyertél – kacsintott rám, mire büszkén elvigyorodtam. – Aztán előkerült néhány üveg Jack Daniel’s whisky, amin már voltatok oly kegyesek és velünk is megosztoztatok – hangja ironikusan csengett. – Táncolni kezdtünk és Niallnek kipattant az agyából az a fantasztikus ötlet, hogy játszunk valamit. Előkaptátok a vodkát, leültünk egy körben és még többet ittatok, a végén már akkor is, amikor nem kellett volna – magyarázott mosolyogva. – De persze mit ér a jó öreg vodka kísérő nélkül? Hm? – húzogatta a szemöldökét. – Néhány üveg sör is lecsúszott. Annyira kiütötted magad, hogy nekem kellett felcipelni a szobádba. Nagyjából ennyi – fejezte be vállat vonva. Furcsa arcot vághattam, mert jóízűen felkacagott, úgy látszott, szórakoztatta a zavarom.
- Khm…- köszörültem meg a torkom. – És aztán?
- Aztán? Nem történt semmi, elaludtál.
- Nem úgy értem – legyintettem türelmetlenül. – Hogy-hogy itt maradtál…velem? – nyeltem nagyot, teljesen kiszáradt a szám.
- Miután sikeresen ágyba dugtalak és elaludtál, bementem a fürdőbe, hogy egy kicsit rendbe szedjem magam. Aztán le akartam menni a nappaliba, de megkértél, hogy maradjak. Ó – kapott a fejéhez – az inget majd… - kezdte.
- Hagyd csak – állítottam le mosolyogva. – Tartsd meg, neked úgyis jobban áll. Nem válaszolt, csak kerülve a szemkontaktust az ágyneműt kezdte babrálni. – És…öhm…- kezdtem zavartan, mire bizonytalanul rám nézett. – Kérdeztem vagy mondtam esetleg valamit az este folyamán?
- Öhm…nem – rázta meg a fejét. – Mire gondolsz? – ráncolta a szemöldökét.
- Semmi, semmi, nem érdekes – legyintettem. – Akarsz esetleg a fürdőbe menni, vagy mehetek én? – hadartam.
- Harry, minden oké? – fúrta a szemembe a tekintetét.
- Persze, minden – hangom megremegett a sovány kis hazugságtól. – Fürdő? – böktem az ajtó felé.
- Megyek – ejtette lassan ezt a szót és miközben feltápászkodott továbbra is furcsán méregetett. Megeresztettem egy kissé feszült mosolyt és megvártam, hogy kimenjen a szobából, aztán belefúrtam a fejemet a párnába és elfojtottam benne egy ordítást. Hogy lehetek ekkora idióta? Egy tökéletes lehetőséget szalasztottam el…megint.

 


WENDY


 


A szemhéjaimon át már érzékeltem a világosságot, de még nem volt kedvem kinyitni a szemem. Zayn mélyen, egyenletesen szuszogott mögöttem a hajamba fúrva a fejét. Keze a derekamon ösztönösen szorosabbra fűződött és még közelebb vont magához, hátam meztelen felsőtestéhez préselődött. Nem bírtam tovább mozdulatlanul, fészkelődni kezdtem és szembefordultam vele. Hosszú, ébenfekete pillái megrebegtek és álmosan pislogott néhányat. Elmerültem tekintetének sötét, elképesztő örvényében és lágyan végigsimítottam az arcán. Észveszejtően csábos mosolyra húzta ajkait és egy hirtelen mozdulattal könnyedén felém hengeredett. Lábaink kusza, kibogozhatatlan, édes bilincset alkottak. Átkaroltam a nyakát és apró köröket írtam le a tarkóján a körmeimmel. Lehajolt hozzám, majd puszit nyomott az orromra és vágytól izzó pillantását az enyémbe fúrta.
- Miért van az…- simította az egyik tincsemet a fülem mögé – hogy a cuccaimban te sokkal szexibb vagy, mint én? – vigyorogva megráztam a fejem és lesütöttem a szemem, éreztem, hogy elpirulok. – Ugye csak pólót adtam kölcsön? – emelte fel a takarót és kémlelt be alá.
- Hé - állítottam le a nézelődését nevetve és lelöktem magamról. Ki akartam mászni az ágyból, de visszahúzott és a mellkasához szorított. Belepuszilt a hajamba, én pedig viszonoztam a gesztust egy a nyakán hagyott csókkal. Néhány percig csendben feküdtünk egymás karjaiban, nem volt szükségünk szavakra ahhoz, hogy élvezzük egymás társaságát. Zayn hasa hangos, morgó korgást hallatott.
- Hoppá – tapasztotta rá a kezét.
- Azt hiszem, le kéne mennünk – támasztottam az állam a mellkasára kajánul vigyorogva.
- Azt mondod? – vonta fel a szemöldökét.
- Azt – tapasztottam a számat az övére egy lágy csók reményében.
- Csinálhatnánk közösen a reggelit – vetette fel az ötletet.
- Te tudsz főzni?! – lepődtem meg.
- Na, szép – vágott durcás arcot. – A saját barátnőm nem hisz nekem.
- Bizonyíts! – kértem.
- Kihívás elfogadva! – ült fel engem is magával rántva. – Irány a fürdő, mire elkészülsz, odalent fog várni a reggeli – nyomott puszit az arcomra ás felpattant az ágyról.
- Az kizárt – jelentettem ki.
- Miért is? – szaladt a magasba a szemöldöke.
- Mert én is látni akarom – sétáltam oda hozzá bevetve minden nőiességemet, ami úgy tűnt, hatásos volt, mert képtelen volt levenni a szemeit a lábamról. Elé léptem és mutatóujjammal lassan végigcirógattam a hasán kirajzolódó kockákat. Szája résnyire nyílt és kezeivel a derekam után kapott, de szélsebesen hátrébb léptem. – De előbb még – fúrtam tekintetem szomorú kiskutyaszemeibe. – Adj tíz percet, hogy elkészüljek!
Nem tudott megszólalni, csak csendesen bólintott. Önelégült vigyorral az arcomon a szekrényéhez mentem és a legfelső polcon kezdtem kutakodni. Éreztem, ahogy a póló feljebb csúszik, egyre többet láttatva a lábaimból.
- Ha így folytatod, ne is álmodj róla, hogy egyhamar a földszintre jutsz…- motyogta halk, rekedtes hangon. Elvigyorodtam, lekaptam egy szürke melegítőalsót a polcról, majd rákacsintottam és magamban kuncogva az arckifejezésén a fürdőbe vonultam.

 


***


- Na, és mit készítesz nekem? – karoltam át hátulról és nyomtam puszit a nyakára.
- Majd meglátod – vetett rám egy titokzatos pillantást.
- Oké – bólintottam továbbra sem eresztve.
- Mondjuk, ha rajtam csimpaszkodsz, úgy nehezebb lesz…
- Ó, nem tudtam, hogy zavar…- engedtem el hirtelen és indultam el az asztal felé.
- Azt nem mondtam, hogy zavar! – kapott az ölébe és ültetett fel a pultra, karjaim automatikusan a nyaka köré fonódtak. – Maradj itt – nyomott puszit a számra, majd visszatért a fűszerekhez.
A kezemen támaszkodva, lábaimat lóbálva figyeltem a ténykedését. Látszott rajta, hogy nem igazán mozog otthonosan a konyhában. Kidugott nyelvvel koncentrált, hogy nehogy elrontson valamit. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy egy világhírű banda énekese esetlenül, mégis iszonyat édesen reggelit készít Nekem. Annyira más volt így, reflektor és vakuvillogás nélkül. Egyszerű, fehér pólóban és sötét, a rohangálástól félrecsúszott mackóalsóban. Én sem éreztem kényszert arra, hogy tökéletesen nézzek ki mellette. A hajamat a fejem tetejére gumiztam és az ő bő ruháit viseltem. A nadrág hosszú volt, ezért a térdemig felhajtottam. El kellett ismerni, nem túl nőies megoldás, de én így éreztem jól magam és neki sem volt ellenvetése.
A serpenyőből hangos sercegés hallatszott és sötét füst gomolygott fel belőle.
- Zayn? – szólítottam meg.
- Hm? – hümmögött, a figyelmét továbbra is a hűtő tartalmának szentelve.
- Azt hiszem, ég a bacon – kuncogtam.
- Basszus! – szitkozódott és lekapta a serpenyőt a tűzhelyről. A forró zsír a kezére cseppen és fájdalmában behajította az edényt a mosogatóba.
- Jézusom – pattantam fel és rohantam oda hozzá. Megragadtam a kézfejét és a hideg víz alá dugtam. Hagytam, hogy a hideg vízcseppek lehűtsék az égést, majd elzártam a csapot, hogy jobban szemügyre vehessem a „harci sebet”. Szerencsére nem volt súlyos, csak egy apró, vöröslő hólyag. A számhoz emeltem és lágyan megpusziltam, akárcsak anya kiskoromban.
- Sajnálom – motyogta szégyenkezve lesütött szemekkel.
- Semmi baj – bújtam az ölelésébe mosolyogva. – De talán legközelebb a főzést hagyd rám – nyomtam puszit a szájára, halvány mosolyra húzta ajkait.
- Mostantól ne is reménykedjek benne, hogy többet a konyhába engedsz, igaz?
- Ez így igaz! Ne is álmodj róla! – vigyorodtam el, mire halkan felnevetett. – Pirítós és kávé? – ajánlottam fel.
- Tökéletes – bólintott rá.
- Akkor foglalj helyet, drága – intettem az asztal felé. Szót fogadott, én pedig nekiláttam a reggeli elkészítésének. Bekapcsoltam a kávéfőzőt, pirítottam néhány kenyeret, elővettem a hűtőből a vajat és a dzsemet, majd csinosan elrendezve az asztalra pakoltam mindent. – Jó étvágyat! - huppantam le százkarátos mosolyomat felvillantva Zayn mellé.
- Meg kell tanítanod főzni – jelentette ki.
- Mit? Pirítóst? – pislogtam rá komiszul.
- Nem, annál valami komolyabbra gondoltam…
- Öhm…tea? – húztam az agyát.
- Wendy! – szólt rám felháborodva.
- Jól van, na! – nevettem. – Tudod, hogy csak szívatlak – nyomtam puszit az arcára. – Bár elég nehéz dolgom lesz veled…- sóhajtottam színpadiasan.
- Na! – bökte meg az oldalamat gyengéden.
Elvigyorodtam, ledobtam a pirítósom maradékát a tányérba, majd a számat az övére tapasztva hosszan csókoltam.

 


NIALL


 


- Úristen! – ült fel az ágyban hirtelen Daisey. – Hány óra van?! – kezdte teljes pánikban rázogatni a kezem, aztán mégis úgy döntött, hogy ő maga nézi meg és átmászott rajtam, hogy elérje a komódon hagyott telefonját. Ahogy feloldotta a képernyőt hangosan visított egyet, majd ismét átgázolva rajtam felkelt az ágyból és a fürdőbe rohant.
Nagyot sóhajtva az arcomra tapasztottam a kezem és erősen átdörgöltem. Sajgott a fejem a másnaposságtól és a testem szinte epekedett még néhány óra alvásért. Dee kisvártatva feltépte az ajtót és visszatrappolt hozzám.
- Kérlek, vigyél el! – kérlelt hisztérikusan.
- Oké – nyögtem erőtlenül.
- Igyekezz! – szólt rám türelmetlenül és lerángatta rólam a takarót. Mire feltápászkodtam, már elővett nekem néhány ruhadarabot a szekrényből és azokat a kezembe nyomva elkezdett a mosdó felé tuszkolni. Szó nélkül engedelmeskedtem, felesleges lett volna az ellenállás. Gyorsan rendbe szedtem magam. Megmostam az arcom és a fogamat, majd magamra kaptam a pólót és a nadrágot, amit kiválasztott nekem. Amikor visszatértem a szobába már az iskolai egyenruháját viselte és a tincseit laza fonatba szelídítette.
- Indulhatunk? – emelte rám feszült pillantását.
- Persze – bólintottam.
Felkapta a táskáját és kirohant az ajtón. Belenyúltam a tegnapi nadrágom zsebébe és elővettem Harry Range Roverének a kulcsát, majd én is követtem. Leszáguldottunk a lépcsőn és örömmel vettem észre, hogy a konyha felé vette az irányt.
- Jó reggelt! – köszönt Wendynek és Zaynnek. Ó, az ott kávé? – hadart válaszra sem várva, kitépte Wen kezéből a bögrét és lehörpintette a tartalmát. – Köszi – nyomta vissza a kezébe, majd felkapott egy pirítóst és már ott sem volt.
- Szívesen – nyögte Wendy megrökönyödve.
- Bocsi – vontam meg a vállam, majd én is elvettem egy pirítóst és Dee után siettem.
Behuppantunk az autóba, azonnal indítottam a motort. Szerencsére nem kellett túl messzire mennünk, de azért igyekeztem néptelenebb utcákat választani és beletaposni a gázba. Még két perc volt csengetésig, amikor befordultam a gimi parkolójába. Daisey egy szó nélkül pattant ki mellőlem, de mielőtt berohant volna, kérte, hogy húzzam le az ablakot.
- Köszönöm – nyomott puszit a számra. – És ne haragudj, amiért ilyen kiállhatatlan voltam.
- Ugyan – legyintettem, mire elvigyorodott és furcsán kezdett méregetni. – Mi van?!
- Niall Horan hozott iskolába – tapsikolt csillogó szemekkel. Nevetve ráztam meg a fejem, majd hosszú, szenvedélyes csókot hagytam az ajkain. Megszólalt a csengő és elhúzódott tőlem. – Mennem kell – suttogta szomorúan.
- Rendben, legyen szép napod – mosolyogtam rá.
Megszorította a kezem, majd az épület felé száguldott.
- Köszönöm! – kiabált még vissza.
- Szívesen! – intettem utána, inkább csak megszokásból, mert az ódon falak már elnyelték őt. Sóhajtva hátradőltem az ülésben és néhány percig magamban mosolyogva játszottam le újra a fejemben a reggel történéseit. Elfordítottam a kulcsot, mire a motor halkan dorombolni kezdett. Egész úton hazáig azon gondolkoztam, hogy el kell vinnem őt egy igazi randira, hogy tisztázzuk a köztünk lévő kapcsolatot…már, ha egyáltalán van ilyen.
A különböző ötleteimet latolgatva csörtettem be a házba. Egyiket sem találtam elég jónak, ezért csüggedten caplattam be a konyhába. Wen éppen vidáman dúdolva mosogatott, miközben Zayn törölgette a tányérokat.
- Sziasztok – köszöntem.
- Szia, Nialler – válaszoltak teljesen egyszerre, majd mosolyogva egy sokatmondó pillantást váltottak.
Kihúztam egy széket és lehuppantam rá, aztán lehajtott fejjel a terítőt babráltam.
- Mi a baj, manó? – ült le mellém Wendy.
- Háááát…- fogalmam sem volt, hogyan kezdjek bele. – Daiseyről lenne szó – nyögtem ki végül.
- Hallgatlak – támasztotta az állát érdeklődve a két kezére.
- Szeretném elvinni egy randira…
- Igen? – csillant fel a szeme.
- …de nem tudom, hova – foglaltam össze tömören a problémámat.
- Ó, hát miért nem ezzel kezdted?! – vigyorgott. – Dee a mozgalmas dolgokat szereti, képtelen megülni egy helyben. De gondolom erre már te is rájöttél.
- Igen – bólogattam nevetve.
- Semmiképpen se vidd étterembe, moziba, vagy bármi olyan helyre, ahol órákon át egy helyben kell lennie. Legyen olyan, ahol szabadon járkálhat, vagy akár rohangálhat is.
Lángra lobbant az isteni szikra az agyamban, kigyulladt a kis villanykörte a fejem felett.
- Remek ötletet adtál – szorítottam magamhoz Wendyt hálálkodva, majd felpattantam és körbeugráltam a konyhát.
- Örülök neki – nevetett örömtáncomon.
- Köszönöm – fogtam két kezem közé a fejét, majd nyomtam egy puszit az arcára. – KÖSZÖNÖM! – kiabáltam vissza miközben az emeletre rohantam, hogy elintézzek néhány telefont.

3 megjegyzés: