2013. december 7., szombat

23. felvonás

Sziasztok! :)
Amilyen lelkesedéssel kezdtem neki ennek a történetnek, most olyannyira küszködök vele. De nem szeretném feladni, az nem rám vallana. No, de ha szombat, akkor új rész!

Jó olvasgatást!
Puszi ♥ - W.



JANUÁR 11, 23:52



WENDY



Nem tudtam aludni. Izgatott voltam a buli miatt. Egyre csak vigyorogtam és halkan énekelve bámultam ki az éjjeli, csillagos égboltra. Hamar meguntam és karjaimat kitárva, sóhajtva az ágyra dőltem. A plafonra különös mintát rajzolt a résnyire elnyílt függönyön beáradó fény. Egy- egy autó közeledtére mozgásba lendült és az ezer apró fénycsóva bekúszott a legapróbb zugokba is. Általában képes voltam órákon át nézni, és az élet nagy dolgairól merengeni közben, de ma nem. Addig fészkelődtem, amíg kényelmesen el nem helyezkedtem hason fekve. Megtámaszkodtam a könyökömön és magam elé húztam a laptopomat. Bedugtam a fülest és elindítottam egy pörgős válogatást. Fekve táncoltam, már amennyire az őrült fókaként mozgást annak lehet nevezni.
Felléptem Twitterre. Azóta nem jártam itt, mióta megjelent rólunk a cikk. A követőim száma az egekbe szökött, 11.384-en voltak. Mindezt úgy, hogy egyelőre még nem ismertük el hivatalosan, hogy együtt vagyunk. A Directionerek elárasztottak a kérdéseikkel. Néhányan már családtagként kezeltek, másoknak meg én voltam az elsőszámú közellenség, aki ellopta az ő Zaynüket. Szinte beleszédültem a rengeteg levélbe és a nekem szóló tweetekbe. Visszakövettem a srácokat, Elt és Danit, majd válaszolgatni kezdtem a rajongóknak. A negatív üzeneteket igyekeztem figyelmen kívül hagyni, de egy idő után szúrni kezdték a szememet a könnyek. Bosszúsan letöröltem egy apró könnycseppet, ami komiszul utat tört magának. Már éppen ki akartam jelentkezni, amikor egy újabb üzenet jelent meg:
@Real_Liam_Payne: Miért nem alszol?
@wendyjames: Ezt én is kérdezhetném.
@Real_Liam_Payne: Az időeltolódás. Csak most tudok beszélni Danivel. Szóval, miért nem alszol?
@wendyjames: Próbáltam, de nem tudok.
@Real_Liam_Payne: A buli miatt?
@wendyjames: Részben...
@Real_Liam_Payne: Nyugi. Szuper lesz! Mindent leszerveztél.
Miután Niallel az egészet elrendeztük beavattuk a fiúkat is a részletekbe. Fontos dolgot bíztunk rájuk: nekik kellett a buli helyszínére csábítaniuk Zaynt. Bíztam bennük, kreatívak voltak, tudtam, hogy megoldják.
@wendyjames: Remélem…
@Real_Liam_Payne: És mi a másik?
@wendyjames: ??
@Real_Liam_Payne: Ami miatt nem alszol.
@wendyjames: Directionerek…
Egyből megértette, hogy mire gondolok:
@Real_Liam_Payne: A lányaink néha elég durvák tudnak lenni, de majd megbékélnek. Ne törődj a negatív tweetekkel. Zayn szeret téged és mi is!
@wendyjames: Köszönöm, Liam <3
Hálás voltam neki. Mindig mellettem volt, amikor támaszra volt szükségem és pont azt mondta, amit kellett. Ő volt a bátyám, a bátyám helyett. Lecsordult egy könnycsepp az arcomon, de ezúttal nem a szomorúságtól, hanem hálából, amiért az ég ilyen csodálatos barátokkal ajándékozott meg.

PIPER



Hát elérkezett ez a nap is: január 12. Tudtam, hogy fordulóponthoz értem az életemben és hogy a mai események hatalmas vörös betűkkel beleégnek majd az emlékezetembe, örök nyomot hagyva a személyiségemen.
Az időpont féltizenegyre szólt. Egy szemhunyásnyit sem aludtam. Nyolckor kimásztam az ágyból és készülődni kezdtem. A mozgásom ösztönös volt, nem gondolkoztam. Egyfajta érzéketlen állapotba ringattam magam, nem akartam szembenézni a rám váró dolgokkal. Nem sírtam, a könnyeim már régen elapadtak.
Szoros copfba fogtam a hajam, nem sminkeltem. Feleslegesnek tartottam. Erős voltam, de nem eléggé ahhoz, hogy örökké magamba tudjam fojtani a torkomat vasbilincsként elszorító érzelmeket.
Nagyot sóhajtva megálltam a szekrényem előtt. Fogalmam sem volt, mit illik felvenni gyilkoláshoz. Igen: gyilkosnak éreztem magam, méghozzá egynek a legirtózatosabb fajtából. A saját véremet terveztem kiontani. És neki esélye sem volt az élet mellett dönteni. Egyik percben még nyugodtan fekszik majd a hasamban, aztán egy másodperc törtrésze alatt semmivé lesz, szétfoszlik akár egy lidérces álomkép. A legszürkébb ruháimat vettem elő. Meg akartam bújni a tömegben, elrejtőzni a kíváncsi tekintetek elől, de máris úgy éreztem, hogy a homlokomon hatalmas betűkkel ég a felírat: GYILKOS.
A máskor könnyedén vett lépcsőfokok most mind egy-egy hatalmas szakadéknak tetszettek, ahogy lefelé indultam. Azt kívántam, hogy bár tényleg azok lennének és az egyik örökre elnyelne. Egyszerűen csak eltűnnék a Föld színéről és zuhannék. Zuhannék lefelé a feneketlen mélységbe.
Elővettem egy joghurtot a hűtőből és leültem az asztalhoz. Beletettem egy kanalat, kicsit kevergettem, de aztán hozzá sem nyúltam. Az idő ólomlábakon járt, egy örökkévalóságnak tűnt, amíg meredten bámultam magam elé. Szinte megőrjített ez a várakozás.
A nappaliból hallottam Wendy vidám hangját, éppen az egyik fiúval csacsogott az esti buliról a telefonban. Ő még emlékeztetett arra, hogy ki voltam az egész borzalom előtt, a másik életemre. Igen, a másikra, mert az a lány már eltűnt, valahol elveszett az ezernyi átsírt éjszakában. Oda akartam menni hozzá és elmondani neki, hogy mire készülök. Odamenni hozzá és talán arra várni, mit várni?! Epekedve reménykedni benne, hogy lebeszél erről az egészről, hogy közli, hogy idióta vagyok, és amit tenni készülök hülyeség. De nem tettem, képtelen voltam megmozdulni. A lelkem béklyói súlyos láncként kötöztek a székhez.
A telefonom rezegni kezdett az asztalon. Zsibbadtan nyúltam utána. Harry írt:
10 perc és ott vagyok.
Tíz perc, mindössze csak ennyi maradt már nekem.

ZAYN



- JÓÓÓÓ REGGELT! – tépte fel a szobám ajtaját Louis ordítva. Dünnyögve a másik oldalamra fordultam és a fülemre tapasztottam a párnát. Kitépte a kezeim közül és lerángatta rólam a takarót. – Kelj fel! Kelj fel! Kelj fel! – bökdösött. – Kelj fel! Kelj fel!

Résnyire nyitottam a szeme és egy galambbal találtam szembe magam. Istenem – gondoltam – már megint itt tartunk?! Azt hittem, már leszokott róla. Bosszúsan félresepertem és a hátamra fordultam, hogy a galád támadóm arcába nézhessek.
- Fiam – ült le az ágyam szélére miközben a kis „háziállatát” simogatta, akár egy maffiavezér a macskáját. – Kevin és én – szónokolt – a célból jöttünk, hogy boldog születésnapot kívánjunk. De nem maradhatunk – nézett komoly arccal a semmibe – hív a kötelesség! – felállt és meglibbentette a köpenyét, amit egészen eddig észre sem vettem. – Viszlát, amigo – suttogta a szája elé tartott köpennyel. – Szállj, Kevin, szállj! – emelte a magasba a madarat és rohant ki az ajtón.
- Mi…a…fene?! – pislogtam utána megütközve. Néha komolyan elgondolkoztam rajta, hogy lehet ő a legidősebb közöttünk. Sóhajtva visszahanyatlottam a párnámra és behunytam a szemem. Még aludni akartam, de az álommanóm már valahol messze járt. Elvigyorodtam: húsz éves lettem. Elértem a kerek húszast. Nevetve felpattantam és felkaptam a telefonomat. Beléptem Twitterre. A rajongók már most elárasztották nekem szóló tweetekkel. Mindig megmosolyogtattak és hálás voltam nekik, hogy elhalmoztak minket a szeretetükkel. Büszkeség töltött el, hogy ilyen család részese lehettem.
- Cső, haver – jelent meg az ajtóban Liam szájában a fogkeféjével. – Boldog szülinapot!
- Köszi – vigyorogtam.
Elsétált, de kisvártatva vissza is tért. A szája már nem habzott.
- Jössz kajálni? – dőlt az ajtófélfának.
- Hmm? – fordultam felé szórakozottan.
- Nem vagy éhes?
- De – néztem rá letörölhetetlen vigyorral az arcomon.
- Kitalálom – nevetett. – A lányaink?
- Igen – bólogattam.
- Na, gyere – vetette át a kezét a vállamon és kezdett a földszintre terelni.
A konyhában már vártak a többiek. Louis éppen Kevinnel beszélgetett a mosogató mellett:
- Jaj, Kevin! Tudom, hogy nem szereted a fürcsit, de csak az én kedvemért! – nyomta a galambot a víz alá. – Na, de Kevin! – kapta a kezét szörnyülködve a szája elé. – Hogy mondhatsz ilyet?! Csúnya, rossz galamb! – dorgálta, majd duzzogva otthagyta a csuromvizes madarat és leült a habzsolva reggeliző Niall mellé, aki éppen egy gigantikus szendvics elfogyasztásán fáradozott. Amikor meglátott, teli szájjal elvigyorodott:
- Boldog szülinapot, tesó! – nyújtotta a kezét koccolásra miközben az asztalt egy kisebbfajta bombatámadás helyszínévé változtatta a szájából kiszóródó kenyér- és sonkadarabokkal.
- Köszi – érintettem az öklömet az övéhez nevetve.
Harry mindeddig csendesen ült a sarokban. Nem evett, csak turkálta a rántottáját. Most úgy nézett felém, mint akit felvertek álmából. Halványan elmosolyodott, de a szemei továbbra is szomorúak maradtak.
- Boldog szülinapot, Zayn!
- Köszönöm – bólintottam elkomorodva.
Hiányzott az a hamisítatlan Harry Styles féle „maúgyisazasztalaláiszodmagad” vigyor, ami mindannyiunk szülinapján ott virított az arcán. Valami nagy baj lehetett, napok óta furcsán viselkedett.
- Na és mit akarsz ma este csinálni, Zaynie? – lapogatta meg a hátamat Lou.
- Nem tudom – vontam meg a vállamat. – Gondolom, bulizni.
- Ez a beszéd! – prüszkölt szét egy újabb adag kaját az asztalon Niall. – Szóljunk a csajoknak és indulás!
- Niall, nyugi! – nevetett Liam. - Még csak féltíz van.
- Máris?! – kerekedett el Harry szeme ijedten. – Mennem kell! – pattant fel az asztal mellől és rohant a kabátjáért.
- Hova sietsz, bébi? – kiáltott utána Lou.
- Majd jövök! – ajtócsapódás hallatszott, majd a kocsi kerekei megcsikordultak a köves felhajtón, ahogy kifarolt.
- Öhm…na…mindegy – igyekezte megtörni a hirtelen beállt kínos csendet Liam. – Hívjátok fel a csajokat, hogy este party time – kacsintott.
Lou szökdécselve távozott és végigheveredve a kanapén felhívta Elt. Nialler levakarhatatlan vigyorral az arcán pötyögte be Daisey számát, majd a fülére tapasztott telefonnal izgatottan az emeletre botorkált. Liam egy bögre kávét kortyolgatva nyugodtan ült az asztalnál.
- Liam? – szólítottam meg.
- Hmm? – nézett rám kíváncsian.
- Te nem beszélsz Danivel?
- Nem – sötétült el az arca. – Üzeni, hogy sajnálja, de nem tud jönni és boldog születésnapot kíván.
- Összevesztetek? – húztam ki a mellette álló széket.
- Nem – rázta meg a fejét. – Dolgozik – prüszkölte ezt a szót olyan gúnyosan, hogy komolyan meglepett, hogy ez az ő száját hagyta el. A levegőt betöltötte a keserűség.


HARRY



Amikor odaértem, Piper már várt rám a főbejárat lépcsőin ülve. Felkapta a fejét a közeledő autó hangjára és a tekintetemet kereste. Leállítottam a motort, kiszálltam és félszegen elindultam felé. Sápadt volt, a szeme reményvesztettségről árulkodott. Nem tudtam, mit mondhatnék, ezért odaérve csak a kezemet nyújtottam felé. Remegő tagokkal elfogadta és segítettem neki felállni. Megtörten állt előttem, fázósan vonta össze magán a kabátját. Szorosan átöleltem és azt kívántam, bár elszívhatnám legalább a töredékét annak, amit most érez. Apró puszit leheltem a hajába. Ahogy elengedtem, megbicsaklott a lába. Gyorsan elkaptam és a csípőjénél erősen tartva a kocsi felé tereltem. Beültettem és bekapcsoltam a biztonsági övét. Elkapta a kezem, kíváncsian néztem rá. Szólásra nyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Lassan megcirógattam az arcát és halványan elmosolyodva bólintottam. Elfoglaltam a helyem a vezetőülésben és kitolattam a kocsibejáróról.
Nagyjából húsz perc csendes autókázás után megérkeztünk a klinikára. A pultnál álló testes, harmincas nővérke végigpásztázta belépő kettősünket. Piper kétségbeesetten csimpaszkodott belém, arcán rémület tükröződött. Én igyekeztem megőrizni a nyugalmamat. Az ápolónő elé léptünk. A szemével szinte felnyársalt engem, majd kedvesen mosolyogva Pipe felé fordult.
- Szerbusz, kedveském!
- Jó napot! – motyogta erőtlenül Piper.
- Miben segíthetek?
- Időpontra jöttünk – fúlt el a hangja. Közelebb vontam magamhoz és bátorítóan simogatni kezdtem a karját.
- Á, igen – bökött a kis naptárra maga előtt a nővér – Piper Davies, ha nem tévedek.
Pipe csak bólintott, nem volt ereje megszólalni. Az ápolónő ismét küldött felém egy gyilkos pillantást, majd különböző nyomtatványokat kezdett kiteríteni a pultra.
- Itt van néhány papír, amit ki kellene töltened, mielőtt elvégezzük a beavatkozást – újabb a pokolra kívánó pillantás számomra. – Foglaljatok helyet – mutatott a kis társalgó felé.
Leültünk az egyik kanapéra. Piper nekilátott a papírhalom átrágásának. Néha hümmögött vagy elgondolkozva összehúzta a szemöldökét, aztán határozott X-eket húzott a kis négyzetekbe és aláírta a lapokat. Nagyot sóhajtva felállt és lassan a pulthoz sétált.
- Minden oldalt sikerült kitölteni?
- Igen.
- Rendben. Akkor foglalj helyet, hamarosan behívunk.
Piper bólintott, majd kissé imbolyogva visszaindult hozzám. Szorosan mellém kuporodott, átkaroltam és a vállamra hajtotta a fejét. Ujjait görcsösen fűzte az enyéim közé. Nem tudom, hány perc telt el addig, amíg egy öreg, mosolygós orvos oda nem jött hozzánk.
- Piper? – kérdezte.
- Igen – suttogta Pipe.
- Dr. Adam Scott vagyok. Én végzem el a műtétet. Szeretnéd, hogy előtte átbeszéljük, mi is fog történni?
- Nem – rázta meg a fejét a kelleténél kicsit hevesebben Piper. – Csak essünk túl rajta.
- Rendben – bólintott a doktor. – Öltözzünk át és a túloldalon találkozunk – fordult sarkon és indult el a II. műtő felé.
- Gyere velem – húzott magával Piper.
Beléptünk a steril műtőbe. A fertőtlenítő erős szaga szinte arcon vágott, felkavarta a gyomromat. Odabent egy másik nővérkével találtuk szembe magunkat. Lesajnálva végigmért és csak azután kérdezett.
- Ön a hölgy hozzátartozója?
- Öhm…nem. Egy barátja vagyok.
- Akkor meg kell kérnem, hogy távozzon.
- De hát…
- Távozzon, uram! – szólt szigorúan a hangja.
Piper esdekelve nézett rám. Nyomtam még egy bátorító puszit az arcára, megszorítottam a kezét, aztán magára hagytam a rá váró borzalmakkal.



WENDY



- Zayn felébredt. Jó a kedve és este megyünk bulizni. Szerintem nemsoká hívni fog, hogy te is gyere velünk – suttogta Niall izgatottan a telefonba.
- Szuper – vigyorogtam. – Már alig várom!
- Hát még én! Fontos ember vagyok!
- A legfontosabb – nevettem fel hangosan.
- Tartod magad a tervhez?
- Jaj, kezdünk átmenni kommandósba. Nem gondolod?
- De, és én minden percét élvezem! Mindig is kém akartam lenni. Menő napszemcsiben, fekete sportkocsival, öltönyben harcolni a gonosz ellen.
- Az öltöny kicsit túlzás lenne, nem?
- De dögösen néznék ki benne – szinte láttam, ahogy a szemöldökét húzogatja.
- Oké, nem szóltam – tört ki belőlem a nevetés.
- Most le kell tennem – komolyodott el. – A sas berepült a fészekbe. Ismétlem: a sas berepült a fészekbe.
- Istenem – forgattam meg a szemem. – Egy szörnyet teremtettem. Szia, Nialler!
- Szia, Wen – vihogott még a telefonba, aztán letette.
Sóhajtva nyúltam el a kanapén. Leszívott ez a néhány nap: ha nem Zaynnel és a fiúkkal voltam, akkor a bulit szerveztem. Tiszta szerencse, hogy a színházi próbák egyelőre szüneteltek. Ott majd csak hétfőn indul újra az élet. Akkor talán végre megtudom, hogy ki lesz a partnerem a Grease-ben. Állandóan csak találgattam, aztán minden ötletet elvetettem. De ráértem mér ezzel foglalkozni, addig még várt rám a barátom szülinapja és…
Megszólalt a csengő. Hatalmasat nyújtóztam, majd ásítozva beledugtam a lábamat a macis mamuszomba, amit Louistól kaptam karácsonyra. Az ajtóhoz csoszogtam és csekély lelkesedéssel kinyitottam.
- Úristen, Wendy! – robbant be Daisey teljes hangerővel. – Igazad volt, Niall elhívott a buliba! – vigyorgott lelkesen.
- Szuper – nyögtem.
- Van valami kajátok? Éhen halok! – indult el a konyha felé.
- Szia, Daisey! Én is örülök, hogy látlak. Gyere be nyugodtan – motyogtam magam elé szarkasztikusan, majd becsuktam az ajtót és utána indultam. Imádtam őt, pisis babakorunk óta a legjobb barátnők voltunk, de az állandó pörgés kicsit kikészíti az embert egy idő után. Leültem vele szemben az asztalhoz és a karomra hajtottam a fejemet. Nem szólaltam meg, nem volt rá szükség. Miközben Nutellát kent egy kenyérre szóról szóra elmesélte a beszélgetésüket. Nekem elég volt csak benyögni néhány értelmes „ahát”, „igent” és „perszét”, amikor megállt a nagy hadarásban, hogy levegőt vegyen. Tíz perc és négy kenyér után végre eljutottunk a történet végéhez.
- Szóval segítened kell! Mit vegyek fel? – nézett rám Dee várakozva.
- Nem tudom…ruhát? – válaszoltam álmatagon.
- Köszi, Wen. Ezzel most igazán sokat segítettél! – mondta szarkasztikus éllel a hangjában és keresztbefonta a karjait a mellkasán.
- Jó, bocsi, fáradt vagyok.
Elengedte a füle mellett és már szinte követelőzően megkérdezte:
- És te mit veszel fel?
- Gyere, megmutatom – sóhajtottam megadóan.
Felmentünk a szobámba és én óvatosan kivettem a szekrényből a gondosan felakasztott ruhámat.
- Hű – álmélkodott Dee. – Ez meseszép.
- Köszönöm – mosolyogtam. Teljesen egyetértettem vele: első látásra beleszerettem ebbe a ruhába.
Megcsörrent a telefonom.
- Zayn az – közöltem izgatottan. – Beszélek vele, addig nézz körül a gardróbban! – hagytam Daiseyt magára, majd mély levegőt vettem és lenyomtam a zöld gombot.
- Szia! – igyekeztem álmatagon beleszólni.
- Szia! Felkeltettelek? – kérdezte Zayn.
- Nem – ásítottam hatalmasat a kagylóba.
- Biztos? – nevetett.
- Igen. Miért hívtál? – kíváncsiskodtam.
- Este elmegyünk a srácokkal bulizni. Nem lenne kedved velünk jönni?
- Sajnos nem tudok – sóhajtottam szomorúan.
- Miért nem? – hangján hallatszott, hogy csalódott, de felkészültem rá:
- Howard összehívott egy próbát ma délutánra, csak késő este végzünk. Az után már nem hiszem, hogy lenne energiám másra.
- Ó, értem.
- Sajnálom.
- Nem, nem. Semmi baj. Majd máskor bepótoljuk – szívbemarkolóan szomorúan csengett minden egyes szava. Már majdnem megtörtem, de akkor lőttek volna a tervünknek.
- Biztos, nem bánod?
- Igen, teljesen biztos. Lesz időnk máskor is elmenni – válaszolt keserűen.
- Hát, jó. Most le kell tennem. Majd beszélünk – ó, ha tudnád, milyen hamar.
- Rendben. Szia, kicsim.
- Ó, és Zayn? – szóltam még bele mielőtt letette volna.
- Igen? – hangja reménykedőre váltott.
- Üdvözlöm a fiúkat – megadtam neki a kegyelemdöfést.
- Oké, átadom – motyogta.
- Szia!
- Szia!
Kinyomtam a telefont. Mielőtt visszamentem volna Dee-hez bepötyögtem egy smst Niallnek:
Küldetés teljesítve. Most már csak rajtad és az öltönyödön múlik minden;) xx Wen



PIPER



- Készen vagyunk – közölte az orvos csevegő hangon.
Ez az érzéketlenség a lelkemig hatolt és elöntött dühvel: persze, hogy ez neki csak a mindennapi rutin része volt, de nekem magát az életet jelentette. Zokogva, remegő lábakkal kászálódtam le az ágyról. Valami eltörött bennem, egy részem örökre elveszett.
A kezem annyira reszketett, hogy csak sokadik próbálkozásra sikerült felvennem a pólómat és a nadrágomat.
Elveszetten botorkáltam ki a társalgóba. Aprónak éreztem magam, jelentéktelennek. A látásomat szinte teljesen elhomályosították a könnyek. Durván kidörgöltem őket a szememből és a magasba tartott fejjel kémlelni kezdtem a várakozó embereket. Végre ráakadtam Harryre. Zöld tekintetében ijedtséggel vegyes szánalom tükröződött. Nem akartam, hogy így nézzen rám. Nem akartam, hogy bárki is így nézzen rám. Minél hamarabb el akartam tűnni innen és bezárkózni a szobámba, a négy fal közé, ahol senki sem láthat.
Harry felpattant és néhány lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot. Hevesen a mellkasához volt és szorosan ölelt. Apró csókot lehelt a homlokomra.
- Semmi baj – suttogta a fülembe. – Nincsen semmi baj.
Ó, Hazza, ha tudnád, hogy most mennyire nincs igazad, hogy mennyi minden bánt. Zokogva fúrtam a fejem a mellkasába és görcsösen markoltam a pólóját. Simogatni kezdte a hajamat, így próbált csitítani. Sikertelenül. Aztán eszembe jutott, hogy a sok ember a váróban csak minket bámul. Elhúzódtam tőle, vetett rám egy bizakodó pillantást és úgy várta, hogy mit mondok.
- Menjünk haza – suttogtam rekedten a szemébe fúrva a tekintetem.
- Hozom a kabátokat.
Ahogy elengedett hirtelen a feje tetejére állt minden, patakokban folyt le rólam az izzadtság és vadul rázott a hideg, majd körülölelt a sötétség…

4 megjegyzés:

  1. Nagyon jó :) ne hallgas senkire aki azt mondja nem vagy jó abban amit csinálsz :) szerintem nagyon ügyes vagy és remélem még sokáig csodálhatok tehetséged!!!
    xxx Sarah

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Sarah! Ez nagyon sokat jelent! ♥

      Törlés
  2. Nekem kifejezetten tetszik amit írsz! :D Ahogy korábban írtad, ezek a részek kellenek ahhoz, hogy lejussunk az érdekes dolgokhoz.! :D Szóval csak így tovább! Nekem tetszett a rész, már én is a buli előtti izgatottságban érezem magam, és remélem, Zayn örülni fog. Piper-en pedig ledöbbentem! Nagyon kíváncsi vagyok mi van vele, talán a műtétnél történt vele valami? Szerintem igenis érdekes, és izgalmas rész volt, csak így tovább! :D Várom a kövit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök, hogy tetszett! :D A következő részben mindenre fény derül! ;)
      Puszi ♥

      Törlés