2013. december 24., kedd

Christmas Time

Drága olvasók! Ezen a különleges napon megkaptam a lehetőséget W-től, hogy megírjam az első bejegyzésemet a blogunkra. Éppen ezért iszonyatosan izgulok, hogy tetszeni fog-e nektek,még akkor is, ha semmi nagyszabású nincs benne. Először is, mint láthatjátok, az oldal új designt kapott, ami W keze munkáját dicséri, a csodás fejlécet pedig Briana T.-nek köszönhetjük a Dare to dream csapatából. Reméljük nektek is épp úgy elnyeri a tetszéseteket, mint nekünk! Másrészt pedig szeretnénk nektek Nagyon Boldog, Békés és Szeretetben gazdag Karácsonyi Ünnepeket Kívánni! Használjátok ki ezt a néhány napot arra, hogy a szeretteitekkel legyetek és annyit egyetek amennyi csak belétek fér! :)
December 24.-e a Directioner család számára nem csak a Karácsonyt jelenti, hanem másért is kiemelt helyet foglal el a naptárban. Ugyanis ezen a napon jött világra Louis William Tomlinson. Tommo ma ünnepli 22. születésnapját, aminek nem örül annyira, mert akár csak Peter Pan, ő sem szeretne felnőni.
Mi azonban nem aggódunk, mert nagyon jól tudjuk, hogy Boo Bear mindig az a bolondos és életvidám srác lesz, akit még az X-Factor idején ismertünk meg. Éppen ezért büszkén kívánunk neki Nagyon Boldog Születésnapot!
A fiúk egyébként mind családi körben töltik a szeretet ünnepét, egyedül az kérdéses, hogy Niall haza jut-e... A nagy szél miatt ugyanis tegnap még kétséges volt az Írországba való repülése. Reméljük, hogy az ír manónk odaér a karácsonyi vacsorára Mullingarbe és mind az 5 fiú boldogan ünnepelhet együtt azokkal, akiket szeretnek!
Boldog Karácsonyt Nektek! xx - C.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése