2014. június 25., szerda

47. felvonás

Szép napot, vagyis inkább estét!
Sajnálom, hogy ma ilyen későn jelentkezem, de Ed Sheeran férfiasan bársonyos hangja nem hagyott a gépelésre koncentrálni...kkhhmm...DE most a TLA-WEEK harmadik napján ismét egy új részt hoztam nektek.

 FIGYELEM!!

A fejezet elolvasása előtt ajánlott átfutni Michael című novellámat a jobb megértés érdekében!! 

 

Jó olvasgatást, holnap újra itt leszek! ;)
Puszi, W ♥
Ui.: tényleg nézzétek meg azt a novellát, ennek a résznek az előzményeit tartalmazza!! :)


2013. 02. 01. – péntek

 

HARRY

 




- Alig várom az estét – hadartam izgatottan csillogó szemekkel. – A helyszín csodálatos, az összes barátom eljön, megvan az öltönyöm is – emeltem a magasba a tisztítóból elhozott, ruhazsákba bújtatott ruhadarabot csodálattal az arcomon, mire ő megrázta a fejét és kuncogni kezdett. – És, ami a legfontosabb – tartottam drámai hatásszünetet – nekem lesz a leggyönyörűbb partnerem – karoltam át a vállát, majd nyomtam egy puszit az arcára.
- Harry, én… - nehezére esett kimondani a szavakat. - … én nem megyek.
- Tessék?! – torpantam meg a járda közepén, komoly torlódást okozva a gyalogosok között. – De hát miért nem? – igyekeztem szívbemarkolóan szomorú arcot vágni.
- Mert… - tördelte a kezét idegesen a latyakos földet bámulva.
- Mert? – nyúltam az álla alá lágyan, hogy felemeljem a fejét.
- …félek – suttogta elfúló hangon.
- Ha én melletted vagyok, nem eshet bántódásod – zártam szorosan a karjaimba. – Bízol bennem? – döntöttem a homlokomat az övének, alig láthatóan biccentett. – Akkor? – vigyorodtam el.
- Rendben – sóhajtott hatalmasat. – Meggyőztél.
- Ez az! – kaptam, az ölembe és pörgettem meg a levegőben. Hátravetett fejjel nevetett, de amikor letettem, újra elkomorodott.
- Ó – nyögte.
- Mi a baj? – néztem rá aggodalmasan.
- Nincs ruhám – húzta el a száját.
- Megoldjuk – kacsintottam rá, majd az egyik bolt bejárata felé rángattam.
- Ne, Haz, ez a hely túl drága nekem – tiltakozott, de én hajthatatlan voltam.
- De nekem nem – löktem be az ajtót magabiztosan.
- Nem szeretném, hogy egy vagyont költs rám – mondta a lehető leghalkabban, miközben a vállamnál fogva rángatott kifelé, de már késő volt, a szalon dolgozója észrevett minket.
- Jó napot! – köszöntött kedvesen. – Miben segíthetek?
- Jó napot! – tereltem beljebb Pipert. – A hölgynek szeretnénk egy meseszép ruhát.
A nő komoly arccal végigmérte, majd meghozta az ítéletét:
- 36-os méret, ha nem tévedek? – mosolygott rá.
- Igen – helyeselt.
- És milyen ruhában gondolkodik? – szegezte neki a kérdést, de én válaszoltam.
- Legyen színes és ne túl hosszú.
- Úgy látszik, az úrnak határozott elképzelései vannak – nevetett az eladó. – Jöjjön velem, kedveském, próbáljon fel néhányat.
- Ezért még kinyírlak – tátogta felém hangtalanul, mire én kajánul elvigyorodtam és utána integettem, ahogy távozott a bolt hátulja felé.
Lehuppantam egy hívogató, fehér bőrkanapéra és kényelmesen elhelyezkedve vártam a „divatbemutatót”. Piper nehéz esetnek bizonyult, legalább tíz különböző ruhában állt elém savanyú arccal, mire végre megtört a jég és megtalálta az igazit. Ahogy kijött a próbafülkéből és fellépdelt a bolt közepén felállított, tükrökkel szegélyezett aprócska dobogóra, egy ütemet kihagyott a szívem és elállt a lélegzetem. Lassan feltápászkodtam és odasétáltam hozzá. Tettem egy kört a dobogó körül le sem véve róla a szemem, miközben ő izgatott vigyorral az arcán engem vizslatott.
- Na? – kérdezte türelmét vesztve.
- Gyönyörű vagy – nyögtem ellágyulva és megfogva a kezét lehúztam a földre magamhoz. A ruha ezüstös felsőrésze tökéletesen kiemelte felsőtestének finom vonalait, kék alja pedig mesébe illően keretezte formás combjait. Szorosan magamhoz húztam, majd béna, keringőhöz alig hasonlító mozdulatokat tettem, végül lágyan hátradöntöttem. – Tényleg mindenki irigykedni fog rám – fúrtam a tekintetem az övébe, majd újra talpra állítottam. Fülig pirult és lesütötte a szemét, ismét sikerült zavarba hoznom őt. Mielőtt még elengedtem volna, nyomtam egy puszit az arcára és a fülébe suttogtam: - Siess, szeretnék mutatni neked valamit.
Aprót bólintott, majd eltűnt a függönyök mögött. Alig öt perc múlva már az utcán sétáltunk, hónunk alatt az esti öltözékünkkel, arcunkon pedig egy-egy derűs mosollyal.
- Nagyon szépen köszönöm, Harry – hálálkodott ezredjére.
- Piper, mivel tudnám elérni, hogy végre szívesen elfogadd? – nevettem rá.
- Nem tudom – vont vállat. – Talán, ha hagynád, hogy valahogy viszonozzam.
- Hmm… - estem gondolkodóba. – Mit szólnál egy randihoz? – álltam elő az ötlettel.
- Háááát…
- Akkor részemről kvittek lennénk – győzködtem.
- Oké – bólintott rá félszegen a száját harapdálva. Az utcai hangzavarban felsejlett egy dallamfoszlány. – A fenébe, a telefonom! – szitkozódott Pipe és a kezembe nyomta a ruháját, hogy hatékonyabban tudja áttúrni a táskáját. – Igen? – szólt bele végül enyhén lihegve.
- Hol a fenében vagytok?! – hallatszott Wendy ingerült hangja a túloldalról. Piper vigyorogva rám nézett, mielőtt válaszolt.
- Már úton vagyunk – hazudta.
Odasétáltam a néhány méterre parkoló autómhoz, óvatosan befektettem a ruhákat a hátsó ülésre, majd kinyitottam a még mindig telefonáló Pipernek az ajtót. Behuppantam mellé, elindítottam a motort, majd kifordultam az útra. Pipe a beszélgetésre koncentrált, teljesen megfeledkezett arról, hogy mutatni akartam neki valamit, de ezt most a legkevésbé sem bántam, mert így jobb időpontra tartogathattam a dolgot.
- Igen…nem hiszem…hmm, inkább a bézst venném fel hozzá…aha… - mormogta a válaszokat. – Oké, hamarosan találkozunk, szia – nyomta ki a mobilt egy mélyről jövő sóhaj kíséretében.
- Minden rendben? – érdeklődtem.
- Igen, csak iszonyat ideges – babrálta elmerengve madaras telefontokját.

 

WENDY

 

- De biztos, hogy jó leszek így? – simítottam végig szűk, testre simuló, fekete ruhámon remegő kezekkel.
- Hányszor mondjam még el, hogy nagyon jól nézel ki?! – nyugtatott a sminkjét igazgató Piper.
- Igazi bombanő! – tette hozzá Daisey vigyorogva.
- Nem túl ribancos? – harapdáltam a számat tanácstalanul a tükör előtt forogva.
- Vissza akarod szerezni a pasit? – kérdezett rá a nyilvánvalóra Dee.
- Igen! – vágtam rá határozottan, ebben az egyben biztos voltam.
- Akkor tökéletes – kacsintott rám és kivette az utolsó hajcsavarót is vörös hajából.
Leültem az ágyra, behunytam a szemem és vettem egy mély levegőt. Életem eddigi legfontosabb alakítására készültem, el kellett játszanom a gátlástalan csábítót. Halk kopogtatás törte meg a lázas készülődést, végignéztem a lányokon és úgy ítéltem, hogy szabad a belépés.
- Bújj be! – kiabáltam ki.
- Megérkeztek a többiek – lépett be az ajtón Tommy. – Hű, csajok – mért minket végig – nagyon dögösek vagytok! – őszinte reakciója hatalmas nevetőgörcsöt váltott ki.
- Köszi, Tommy – nyomott puszit az arcára Dee, majd a lépcsőhöz rohant.
- Légy jó, öcskös – bokszolt a vállába Piper mosolyogva, aztán ő is Daisey után indult.
Felkaptam a táskámat és én is a folyosó felé vettem az irányt, de Tommy megállított.
- Wen, lehetne egy kérésem?
- Persze, hallgatlak – mosolyogtam rá.
- A suli idén is szervez egy gyűjtést a Kingsley’s árvaháznak. A színjátszó körnek szüksége lenne néhány kellékre és arra gondoltam, hogy talán…esetleg…
- A színház kölcsön tudná-e adni őket – tértem a lényegre.
- Pontosan – bólintott rá.
- A hétfői próbán beszélek Howarddal, addig próbáld összeszedni, mi minden kellene, oké?
- Egy istennő vagy, köszönöm! – derült fel az arca és olyan hévvel ölelt át, hogy majdnem ledöntött tűsarkaimról.
- Wendy?! – kiabált a földszintről türelmetlenül Niall.
Kibontakoztam Tommy karjai közül, elbúcsúztam tőle, majd elindultam lefelé a lépcsőn.
- Már itt is vagyok, Manó – vigyorogtam Niallerre.
- Azta – füttyentett elismerően.
Egyenesen odasétáltam hozzá és szorosan magamhoz húztam, így tettem Liammel és Louisszal is, aztán csatlakoztam a lelkesen csacsogó lányokhoz és üdvözöltem Eleanort és Dani-t. Előkerült a behűtött pezsgő, mindenki teli pohárral járkált fel-alá a lakásban.
- Csajok! – kiáltott át a nappalin Lou. – Csinálhatok rólatok egy képet? Meg kell örökíteni a gyönyörű partnereinket!
Kuncogva tettünk eleget a kérésnek és beálltunk egy hosszú sorba a fotókhoz. Néhány komolyabb kép után El bevágott egy őrült grimaszt, mi pedig képtelenek voltunk megállni, hogy ne kövessük a példáját, így Louis telefonja gazdagodott egy halom fényképpel.
Félórányi hülyéskedés és furcsa póz után úgy gondoltuk, ideje indulni. A házat sorban hagyták el az emberek, amíg én a lányok által az utolsó pillanatban kért sminkcuccokat dobáltam egy táskába, végül csak Zayn és én maradtunk a lakásban. Előzékenyen felsegítette a kabátomat, majd kinyitotta nekem a bejárati ajtót.
- Csodálatosan nézel ki – fúrta csillogó, barna íriszeit az enyémekbe.
- Köszönöm – mosolyodtam el.
- Gyertek már! – ordított Harry a bérelt limuzin ablakából. – Meddig piszmogtok még?!
Ez volt a végszavunk, gyorsan bemásztunk a jókedvű társaság mellé és amíg ők a legkülönfélébb dolgokról beszélgettek, mi hallgatagon a gondolatainkba merültünk.
A klub nem volt messze, csak néhány saroknyira, így hamar odaértünk. A hely külseje egyáltalán nem változott azóta, hogy legutóbb itt jártam. Ez egyszerre nyugtatott meg és kavart fel, némi gyomorideggel küszködve vágtam át a parkolón.
- Üdv, személyigazolványt kérnék – köszöntött minket a robosztus, hústorony biztonsági őr. Unottan nézte át az iratokat, de az enyémen megakadt a szeme és elvigyorodott. – Á, a protekciós lány!
Értetlen pillantást vetettem rá, de aztán felismertem benne a régi biztonsági őrt, aki évekkel ezelőtt kénytelen volt beengedni engem Peter kérésére, itt tényleg semmi sem változott.
- Így emlékszel? – vigyorogtam rá sokatmondóan.
- Mintha tegnap lett volna, a főnök nem sok emberrel kivételezik, különleges lehetsz – kacsintott rám. – Mikor is volt?
- Régen, nagyon…nagyon régen – legyintettem.
- Mindegy is, érezd jól magad! – adta vissza a személyimet.
- Köszi – mosolyogtam rá, majd intettem a döbbent arcot vágó társaságnak, hogy kövessenek.
- Ez meg mi volt? – kérdezte Liam miután bepakoltuk a kabátjainkat a ruhatárba.
- A sötét múltam egy darabja – válaszoltam titokzatosan. – Na, szülinapos – karoltam át Harry vállát a további kérdezősködést megelőzendő – készen állsz egy fergeteges bulira?
- Még szép! – csapott a levegőbe lelkesen és belevetettük magunkat az éjszakába.
Peter rendesen kitett magáért, külön VIP szekciót kerített el nekünk.
- Mi ez? Még nem is rendeltünk semmit – néztem a nehéz pezsgővel megrakodott tálcát cipelő pincérre.
- A ház ajándéka – hallottam egy ismerős hangot a hátam mögül, gyorsan megfordultam és egy tökéletes úriemberrel találtam szembe magam. – Szia, kislány! – küldte felém százkarátos, gödröcskés mosolyát.
- Pete! – ugrottam a nyakába lelkesen. – De jó újra látni téged!
- Várj csak, hadd nézzelek meg kicsit jobban – forgatott körbe maga előtt. – Ó, miből lesz a cserebogár?! Gyönyörű vagy! – bókolt.
- Köszönöm – sütöttem le a szemem szemérmesen. – Azért te sem panaszkodhatsz – simítottam végig Armani öltönybe bújtatott vállán.
- Hihetetlen, hogy itt vagy! Mióta is…?
- Több, mint három éve – fagyott le a mosoly az arcomról.
- Khmm… - köszörülte meg a torkát Louis.
- Jaj, elnézést – kaptam a fejemhez. – Srácok, ő itt Peter, a hely tulaja.

 

ZAYN

 


Azóta, hogy lesétált azon a lépcsőn, képtelen voltam levenni róla a szemem. Fantasztikusan nézett ki, csak úgy ragyogott, fekete ruhájában olyan volt, mint egy angyal, aki rossz útra tévedt. Szebb volt, mint valaha, de ezt talán csak a belsőmet mardosó hiánya mondatta velem. Már nem volt az enyém, de gyűlöltem, ahogy más férfiak kedvük szerint legeltették rajta a szemüket. Már ezerszer megbántam, hogy nem bíztam benne, még mindig ő volt a legjobb dolog az életemben, mindennél jobban vissza akartam őt kapni, de látszólag ő tökéletesen boldog volt nélkülem.
Az első pohár pezsgővel megérkezett Peter is, az a fényes öltönybe bújtatott ficsúr, aki persze a megnyerő modorával hamar belopta magát mindenki szívébe és fantasztikus humorával a társaság középpontjává vált. Úgy tűnt, mindenki élvezi a jelenlétét, sőt Wendy egyenesen ajnározta őt. Képtelen voltam tovább elviselni látványos enyelgésüket, ezért csendesen otthagytam a bandát és a pult mellé telepedtem. Az egyik ital a másik után gurult le a torkomon, már éreztem a fejemben az alkohol hatását, tudtam, hogy nem sok kell a teljes képszakadáshoz.
- Hé, magányos lovag! – nyomakodott mellém Eleanor a tömegben. – Nem táncolsz velünk?
- Kösz, nem – hárítottam fanyarul és a korsó söröm után nyúltam, de El kivette a kezemből. – Hééé! – háborodtam fel.
- Kérlek, Zayn, ne igyál többet! – könyörgött.
- Azt teszek, amit csak akarok – martam el tőle az italomat akadozó nyelvvel.
- Ez nem old meg semmit! – rázta a fejét szomorúan.
- Nem, de segít felejteni… - húztam le a sör maradékát.
- Reménytelen eset vagy! – hagyott faképnél.
Szemmel tartottam a villódzó fényen és füstön át, ahogy visszament a többiekhez, láttam, hogy egyenesen Wendyhez sétált és a fülébe beszélt. Wen egy pillanatra rám nézett, bólintott, majd határozottan a DJ pultja felé sétált. Váltottak néhány szót, majd újra feltűnt a színen a bájgúnár és rövid vigyorgás után a derekánál fogva a klub hátuljába terelte Went. Felment bennem a pumpa, undorodtam még a puszta gondolatától is annak, amit ők ketten tehettek egymással a félhomályban.
- Pincér! – kiáltottam. – Vodkát kérnék, jég nélkül, tisztán!
Kisvártatva elnémult a zene, a helyet csak Peter hangja töltötte be:
- Na, hogy érzitek magatokat?! – hergelte a bulizókat, akik vidám ordítással feleltek. – Sosem szoktam ilyet engedni, de ma egy különlegesen tehetséges lány, egy régi barátom húga tisztel meg minket jelenlétével, aki szeretne énekelni nektek egy dalt. Akarjátok hallani?! – dobhártyaszaggató „igen”- hullám söpört végig a helyen. – Hölgyeim és uraim, a káprázatos Wendy James! – konferálta fel.
A klub elsötétült, minden szempár a kivilágított, aprócska színpad felé fordult. Elindult a zene és Wen énekelni kezdett. Magabiztosan mozgott a színpadon, csípőjét csábosan ringatta, szexisen táncolt, a hangján is hallatszott, hogy mindent belead a csábításba. A kezdő taktusok után komoly rajongótábora alakult ki az első sorban, egy srác még fel is akart mászni hozzá a színpadra, de ő határozottan visszalökte részeg barátai közé. Ezután úgy tűnt, csak nekem énekel, parázsló íriszeit keményen fúrta az enyémekbe és egy pillanatra sem szakította meg a szemkontaktust. A dal szövege magáért beszélt:
You know that I've been waiting for you (and I noticed you, too)
Don't leave me standing all by myself (I won't leave you standing all alone)
'Cause I ain't looking at no one else (oh, baby)
Az üzenet egyértelmű volt: szeretett engem, és arra várt, hogy megtegyem a kellő lépéseket a kibéküléshez:
Oh silly
Why you afraid?
Don't be a big baby
Quit playing games
And put your arms around me
You know what to do
And we can take it down low
Hitetlenkedve szálltam le a bárszékről és indultam el felé, komoly erőfeszítésembe került, mire elverekedtem magam a színpadig. Fellépdelve a lépcsőkön már egyértelmű volt, hogy csak nekem szól a dal:
Hey! Hey! I'm ready, hey!
Boy come and get me
Don't be scared
Show me what you do
Don't you know a girl
Like a boy who moves!
Megvártam a záróakkordokat, majd megragadtam a derekát és határozottan magamhoz húztam. Ajkaim gondolkodás nélkül az övéire tapasztottam és az elismerő füttykoncertben hosszan csókoltam.
- Szeretlek – mondtam úgy, hogy csak ő hallja.
- Soha többé ne csinálj ilyet! – simított végig az arcomon könnyfátyolos tekintettel.
- Ígérem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése