11. felvonás

Sziasztok! :))
Meghoztam az új részt ezen a csodaszép iskolamentes napon...hozzá tudnék szokni ;)
Egyébként rájöttem, hogy felesleges kommentekért könyörögnöm, ha szeretnétek, majd úgyis hagytok egyet-kettőt. Úgyhogy megpróbáltam "Tetszett", "Nem tetszett" gombokat varázsolni a bejegyzések aljára, de természetesen nem sikerült (nem vagyok a számítógép nagymestere :D). Még próbálkozok, nem adom fel!! :D Na meg hátha Crazy-Curly beveti csodaképességét és segít nekem (igen, ezt veheted burkolt célzásnak, drága :D ♥ ).
Nem húzom tovább az időt: jó olvasgatást! ;)
Puszi ♥ - W.

TOMMY

- Jó reggelt! – léptem be vidáman a konyhába. Piper észre sem vett, csak vigyorogva a telefonját babrálta. Más esetben felhúztam volna rajta magam, de most túl boldog voltam hozzá. Tegnap nagyon jól éreztem magam Katievel. Még csak négy hónapja költöztek vissza Londonba, de mégis úgy tudtunk beszélgetni, mintha egész életünkben ismertük volna egymást. 

    Gabonapelyhet tettem egy tálba, majd felöntöttem tejjel. Pipe mellé telepedtem és a tévét kezdtem kapcsolgatni. Reggel lévén mindenhol mese ment, így végül ez egyik zenecsatornán állapodtam meg. Éppen Miley Cyrus vonaglott kéjesen az új klipjében. Egy kicsit sok volt ez így nyolc után tíz perccel, de jobb volt, mint csendben ülni a vihorászó Piperrel. 

- Szép jó reggelt! – sétált a hűtőhöz Wendy.

- Neked is! – köszöntöttem.

    Piperre nézett, aki semmit sem reagált.

- Pipe? – csettintett egyet az arca előtt. – Piper? Hahó! – próbálta felvonni magára a figyelmet miközben kezében egy pohár narancslével leült velünk szemben. – Hé! Föld hívja Pipert! – kapta ki a kezéből a mobilt.

- Naaa! – háborodott fel Pipe. – Add vissza!

- Addig nem, amíg meg nem mondod, hogy mi olyan fontos, hogy átálltál kocka üzemmódba.

    A telefon rezegni kezdett, sms érkezett. Pipe türelmetlenül nyúlt érte:

- Harry smseit olvasom – kikapta a lefagyott Wen kezéből a telefont és egyből rávetette magát.

- És miért smsezik neked Harry? – kérdezte felvont szemöldökkel Wendy.

- Mert tegnap megcsókoltam – rántotta meg a vállát Pipe.

- Tessék?! – prüszkölte a narancslevet Wen az asztalra.

    Uhh, szappanopera 3D-ben, gondoltam magamban és számba tömve egy nagy adag gabonapelyhet kíváncsian vártam a folytatást.

WENDY

    Aggódtam Piperért, annyira nem vallott rá, hogy így játszadozzon egy fiúval. Valami történhetett Northamptonban, amit el akar felejteni. De mi? És miért pont Hazzát használja fel ehhez?

Nagyot sóhajtottam, felnyitottam a laptopomat és az e-mailjeimet kezdtem böngészni. Az egyiket a színházigazgató küldte. Lelkesen nyitottam meg:

       Feladó: Howard Black
      Címzett: Wendy James
      Tárgy: Megbeszélés
  Hétfőn a próba után szeretném, ha még ott maradnál egy kicsit, hogy megbeszéljünk valamit. - H. B.

    Értetlenül ráncoltam a szemöldököm. Mégis mit? Ennél ködösebben már nem is fogalmazhatott volna. Nem elég, hogy Piper miatt nyugtalankodok, de még ezen is kattogni fog az agyam. Remek.

    Lecsuktam a laptopot és sóhajtva elnyújtóztam az ágyon. A plafont bámultam és teljesen a gondolataimba merültem. Ijedten rezzentem össze, amikor a telefonom hangosan csörögni kezdett. Kedvetlenül nyúltam utána.

- Szia! – szólt bele Zayn.

- Szia! – próbáltam lelkesen viszonozni, több-kevesebb sikerrel.

- Ne haragudj, de ma nem tudunk találkozni.

- Miért? – erőltettem közömbösséget a hangomra.

- Paul az utolsó pillanatban leszervezett egy fotózást. Este tíznél korábban biztos, hogy nem végzünk.

- Értem. Érezzétek jól magatokat! – igyekeztem elfojtani a kitörni készülő könnyeimet, de a hangom egy kicsit megremegett.

- Minden oké, kicsim? – aggódott Zayn a vonal másik oldalán.

- Persze…minden – gördült le egy könnycsepp az arcomon.

    A háttérből kiabálás hallatszott, őt keresték.

- Mennem kell – sóhajtott fel.

- Rendben, szia – köszöntem el.

- Szia – hangján hallatszott, hogy még nem akarja letenni, mert nem sikerült maradéktalanul meggyőznöm. Így hát én nyomtam le a piros gombot hamarabb.

A fejemet zokogva a párnámba fúrtam. Teljesen átadtam magam a reménytelenségnek. Lentről Jane néni hangja hallatszott:

- Wendy? Segítesz nekünk feltenni a díszeket?

Letöröltem a könnyeimet, mosolyt erőltettem az arcomra (több mint tíz év színészkedés után ez már könnyen ment), aztán mintha mi sem történt volna lesétáltam a lépcsőn.

    Másfél hét múlva karácsony, ami ugyebár a szeretet ünnepe, kötelező rajta vidáman részt venni.

ZAYN

    Bűntudatom volt, mert ahelyett, hogy a barátnőmmel lettem volna, aki nyilvánvalóan szomorú valami miatt, az ezredik szerelésben vidáman mosolyogva pózoltam a fényképezőgép előtt. Amikor a fényképész az egy milliomodik fotót csinálta, már kezdtem komolyan mérges lenni.

- Nyugi, haver! – karolta át a vállam Niall miközben hülyén vigyorogtunk a lencsébe.

- Utolsó kép, srácok – szólt a pasi a fényképező másik oldalán és nagyot villant a vaku.

- Na, végre! Mehetek? – pillantottam Paulra, majd meg sem várva a választ kapkodva átöltöztem és szó nélkül kirohantam a stúdióból. Fogtam egy taxit magamnak, bediktáltam Wendy címét és elindultunk.

Fél tizenegy is elmúlt már mire odaértem. A szobájában még égett a villany. Lenyomtam a bejárati ajtó kilincsét, nyitva volt. Levettem a cipőmet és lábujjhegyen az emeletre osontam. Bekopogtam a szobája ajtaján.

- Igen? – hallatszott erőtlenül a hangja.

    Ahogy beléptem meglepetten nézett rám az ágyról egy halom zsepi és papír közül. Nyoma sem volt a boldog, életvidám Wendynek. Szemei vörösek és duzzadtak voltak a rengeteg sírástól. Néhány pillanatig meredten néztük egymást, aztán két lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot és a mellkasomhoz vontam. Egy kicsit még szipogott, de lassan megnyugodott.

- Hogy kerülsz te ide? – dünnyögte.

- Nem hagyhattam, hogy a gyönyörű barátnőm szomorkodjon – letöröltem egy kósza könnycseppet az arcáról és megpusziltam a homlokát.

    Halványan elmosolyodott. Kezdetnek ez is megteszi.

    Kérdeznem sem kellett, elkezdte mesélni a problémáit. Hogy járhat ennyi minden egyszerre egy lány fejében? Egy élet is kevés lenne, hogy megértsem. Úgy tűnt, hogy a puszta ténytől, hogy valaki meghallgatta őt, megkönnyebbült és egyre erősebb hangon beszélt.

- …aztán még te is lemondtad a délutánt és eltört a mécses. Besokalltam. – fejezte be.

- Sajnálom – emeltem fel az állát, hogy a szemembe nézzen. Lágyan megcsókoltam.

- Nem a te hibád, hogy Istenadta tehetség vagy - fúrta barna tekintetét az enyémbe mosolyogva.

    A homlokának döntöttem az enyémet:

- Menjünk sétálni.

- Most?! – kérdezte meglepetten.

- Igen. Öltözz fel és indulhatunk is.

    Tiltakozásra nyitotta a száját, de aztán meggondolta magát és csendesen a szekrényéhez ballagott. Amíg meleg ruhák után kutakodott, szemügyre vettem az ágyát borító papírhalmot. Rengeteg apró, kusza betűkkel tele írott lap.

- Ezek micsodák? – mutattam rájuk. Kezében néhány ruhával rám pillantott.

- Amikor rossz kedvem van, írok – mondta, mintha ez magától értetődő lenne.

     Bement a fürdőszobába és egyedül maradtam. Olvasgatni kezdtem a szövegeket. Szinte láttam magam előtt, ahogy a szemét törölgetve papírra veti őket. És akkor megértettem, hogy ez az aprócska, törékeny lány mennyi terhet cipel. Elvesztette a családját és magányos. Hiába él a nagynénjével és az unokatestvéreivel, akikhez a legjobban kötődik, nem találja a helyét a világban. Az évek során rengeteg fájdalom gyülemlett fel benne.

    Kinyílt a fürdőszobaajtó és vastag, kötött holmikban elém lépett. Az ágyon ülve átfogtam a derekát és a lábaim közé húztam. Átölelte a nyakam és egy apró csókot lehelt a számra.

- Indulhatunk? – kérdeztem.

- Igen – mosolygott.

    Végigsimítottam az arcán és beletúrtam a hajába. Behunyta a szemét, a tenyerembe hajtotta a fejét és nyomott bele egy puszit. Megcirógattam a karját és összekulcsoltam az ujjainkat. 

    Akkor és ott eldöntöttem, hogy soha nem akarom, hogy ezek a gyönyörű, barna szemek miattam teljenek meg könnyel.

PIPER

    Harry egész nap smsekkel bombázott. Bevallom, imponált a kitartása, főleg úgy, hogy egyikre sem válaszoltam. Nagyrészt viccek, vagy őrült beszólások voltak, egészen a legutolsóig, ami úgy fél órája érkezett:

       Zayn ott van? Elrohant a fotózásról és kikapcsolta a telefonját. Aggódunk. 

Értetlenül meredtem az üzenetre. Zayn?! Mégis mi a fenét keresne ő itt?! Elhessegettem a gondolatot: biztos, viccel és csak ezzel akar rávenni, hogy válaszoljak.

    Aztán halk kopogtatást és beszélgetésfoszlányokat hallottam Wendy szobája felől. A folyosóra settenkedtem és szembetaláltam magam a pizsamás Tommyval. Megijedtem, majdnem felvisítottam, de befogta a számat. Csak akkor engedett el, amikor megnyugodtam.

- Mit keresel itt? – kérdeztem ingerülten suttogva.

- Hallottam, hogy Wendy sír. Gondoltam, átjövök és megvigasztalom, de néhány perce csak halk beszélgetést hallok.

- Szerintem Zayn van itt.

- Zayn? Mi a fenét keresne ő itt ilyenkor?

- Nem tudom, de fülelj! – tapasztottam a fülemet az ajtóra.

    Hallottam, ahogy Wendy arról beszél, hogy mennyire aggódik értem. Szörnyen viselkedtem vele az utóbbi időben. És ez most, a szülei halálának évfordulója környékén, különös kegyetlenség volt a részemről. A szívem összeszorult és a szemembe könnyek szöktek.

    Zayn és Wendy közeledő lépteit hallottuk. Tommy gyorsan berántott a szobájába és az utolsó pillanatban becsukta az ajtót. Ránéztem, az ő szemében is az tükröződött, amit én éreztem: megbánás és bűntudat.

    A szememet törölgetve a szobámba sétáltam és gyorsan bepötyögtem a választ Hazzának:

       Igen, itt van. Ne aggódjatok. Wendyt jött megvigasztalni.

Aztán az ágyamba dőltem és álomba sírtam magam.

ui.: kitettünk egy kis közvélemény kutatást a chat felé, hálásak lennénk, ha szavaznátok :) köszönjük! ♥ - W.