2013. december 21., szombat

27. fejezet



Sziasztok, drágák! ♥
Először is köszönet MINDENÉRT! Mostanában csak TI tartjátok bennem a lelket. Hálás vagyok érte!! ♥
Ma egyáltalán nem aludtam, vagyis csak nagyon keveset, meglepő, hogy még mindig pörgök. Hajnalban szörföltem a tv csatornák között és az egyiken belebotlottam a twerkingelő Miley Cyrusba, a másikon meg éppen Hannah Montana ment. Furcsa egy világban élünk, én mondom! :D Aztán megnéztem egy halom karácsonyi filmet és a L'ecsót. Hihetetlen, hogy ennyi év után, és úgy, hogy már rongyosra néztem, még mindig mennyire tudom szeretni ezt az imádnivaló kis patkányt:
No, de akkor ennyit a rizsából! Csak még egy dolog, aztán tényleg befogom: 

HOLNAP ÉJFÉLIG még várom a mondatokat!!


Jó olvasgatást!
Puszi ♥ - W.

PIPER



- Menj ki, Harry – suttogtam kegyetlenül a penge vékonyra összeszorított remegő ajkaim közül. Lassan felemelte a fejét és végtelen gyötrődéssel a szemében nézett rám. – Menj ki, kérlek! – ismételtem meg ezúttal belefúrva elszánt tekintetemet az övébe. Nem mozdult, csak a száját nyitotta résnyire, mintha mondani akarna valamit. – Nem hallottad?! – téptem ki a kezemet görcsösen ragaszkodó ujjai közül. – TŰNJ EL! – kiabáltam rá durván. – Mire vársz még?! Menj!
Bólintott egy aprót és hagyta, hogy komisz könnycseppek gördüljenek végig az arcán. Lassan felállt és imbolyogva az ajtóhoz tántorgott. Halkan csukta be maga után. Odamentem és elfordítottam a kulcsot a zárban.
Szánalmasan nyöszörögve utat engedtem a torkomat fojtogató érzelmeknek és hangosan zokogva lecsúsztam a földre az ajtónak vetve a hátamat. Most mindennek vége. Annyi éven át küzdöttem azért, hogy valóra váltsam az álmomat, és a pillanat törtrésze alatt darabokra tört, semmivé lett. A Királyi Balettban nem tűrik a botrányokat. A cikk megjelenésével olyan, mintha a halálos ítéltemet írták volna alá.
Zokogásom monoton hangját most kintről jövő zajok törték meg. Igyekeztem megnyugodni, lecsillapítani nevetséges lihegésemet és az ajtóra tapasztottam a fülemet.
Wendy apró sikolya hallatszott, majd ingerült szitkozódások és több ember lábának sietős lépte. Valószínűleg mindenki itt van – gondoltam magamban.
- Édes, Istenem! Mi történt veled, Harry? – szólt Wen aggodalmas hangja a közvetlen közelből. A kérdésére nem érkezett értelmes válasz, csak rekedt nyöszörgés. – Te tűzforró vagy! Fiúk, segítsetek felállítani! – kezdett intézkedni.
- Hova vigyük? – nem tudtam megállapítani, ki beszél.
- A vendégszobába – Wendy következő mondatából rájöttem, hogy nagy baj lehet. – Addig én hívok orvost!
A kilincsre tettem a kezemet. Ki akartam menni, de tétováztam. Valaki hangosan dörömbölni kezdett az ajtómon és én rémülten hátráltam két lépést az ágyam felé.
- Piper! Tudom, hogy odabent vagy! Nyisd ki az ajtót! – szólt Louis követelőző hangja, majd elkezdte rángatni a kilincset. – Azonnal gyere ki! Mi történt Harryvel? Mit csináltál vele?! – hatalmas dübbenés rázta meg a vékony faajtót. Gyanítottam, hogy az öklével vette kezelésbe.
- Szívem, nyugodj meg! – csitította egy női hang.
- NEM – ordibált Louis magából kikelve. – Addig nem, amíg ki nem jön, és el nem mondja, mi történt! – újabb ütések záporoztak.
- Haver, állj le! – Zayn hangja határozottan csengett. – Gyerünk innen!
A hangok elhaltak. Egyedül maradtam a sötét gondolataimmal.



NIALL



Rettegtem. Úgy éreztem magam, mint öt évesen a cirkuszban, amikor bohóctól félve anyu kezét szorongattam. Most csak annyi volt a különbség, hogy Daisey ujjai fonódtak az enyéim közé. Nevetségesnek tartottam, hogy a folyosón kellett várnunk, de a szoba kicsi volt és most nem lett volna tanácsos elvenni Harry elől a levegőt. Csak Wendy és Liam voltak bent. Hosszú óráknak tűntek a percek, amíg a doktor megvizsgálta Hazzát.
A bentről kiszűrődő hangokat nem tudtam tisztán kivenni, vagy megkülönböztetni. Összemosódott szóáradat volt az egész. Ez még jobban aggasztott:  ha nincs semmi baj, akkor miért nem jön már ki valaki, hogy elmondja nekünk?! 
Motoszkálás hallatszott a kilincs mellől, majd feltűnt Liam gondterhelt alakja.
- Na? – rontottam neki egyből.
- Lázas és nincs teljesen magánál. Félrebeszél. Nagyon kifárasztotta magát, teljesen kimerült. Nyugalomra és pihenésre van szüksége.
- Kifárasztotta magát? – ráncolta a szemöldökét értetlenül Zayn.
- Igen. A szállodától idáig futott.
A máskor mindig hangos társaság megkövülten bámult maga elé. Senki sem szólt, nem volt rá szükség. Mindannyiunkat ugyanúgy letaglózott ez a fejlemény.
- Menjünk le – indítványozta Liam. – Itt már úgysem tehetünk semmit.
Szótlanul ültünk a konyhában. A csendet csak néha-néha törték meg Louis fájdalmas szisszenései: felsértette a kezét, ahogy az ajtót akarta jó modorra tanítani és most Eleanor próbálta óvatosan lefertőtleníteni a sebeket.
- Ki kér teát? – indult el Daisey rutinosan a szekrény felé, ahol a filtereket tartották.
- Én kérek!
- Én is!
- Aú…óvatosabban! – nyavalygott Louis.
- Kellett neked ajtót püfölni…most viseld el a következményeket! – El morcos volt, haragudott egy kicsit Loura.
Dee nekilátott a vízmelegítésnek és bögréket vett elő. Gyorsan átszámoltam őket, csak hat darab volt.
- Csinálj egyet Wendynek is – léptem oda mellé. – Felviszem neki.
- Rendben – bólintott és teletöltött forró vízzel egy újabb bögrét, majd lazán elsüllyesztett benne egy zöldtea filtert és a kezembe adta.
Felbattyogtam a lépcsőn, elsétáltam Piper ajtaja előtt, ami most Louis kemény ütéseinek nyomát viselte és bekopogtam a szomszéd szobába.
- Bejöhetek? – dugtam be a fejem a résnyire nyitott ajtón.
- Persze, gyere – válaszolt Wen szórakozottan miközben kicserélte Harry fején a hideg vizes borogatást.
- Hoztam neked teát – nyújtottam felé a gőzölgő bögrét.
- Ó, köszönöm. Aranyos vagy – mosolygott rám hálásan.
- Hogy van? – böktem a fejemmel Harry felé.
- A doki azt mondta, hogy kész csoda, hogy nem kapott tüdőgyulladást. Eléggé lestrapálta magát. Pihennie kell – tette a kezét Hazzájéra. – Most is alszik – eddig észre sem vettem, hogy ösztönösen suttogva beszélünk.
- Figyelj, Wendy - kezdtem zavartan a földet pásztázni. - Én...öhm... szeretnék bocsánatot kérni - emeltem rá a tekintetemet elszántan.
- Miért is? – húzta maga alá a lábait a teát szürcsölve.
- Mert bunkó voltam…
- Mindenki feszült volt, megesik az ilyen - legyintett. - Fátylat rá.
- Biztos? - kérdeztem még mindig feszengve.
- Igen – mosolygott. Amikor látta, hogy ezzel nem győzött meg, letette a bögrét az asztalra és kitárta a karját: - Na, gyere ide! – vont szorosan magához.



ZAYN



Wendy most először hagyta el Harry szobáját, amióta hazaértünk. Tartása, mozdulatai csüggedtségről és mérhetetlen fájdalomról árulkodtak. Elővett egy müzli szeletet és a szekrénynek vetve a hátát meredten maga elé bámulva gépiesen falni kezdte. Odaléptem hozzá és átkaroltam a derekát.
- Jól vagy, kicsim? – nyomtam puszit a homlokára.
- Ühüm – hümmögött bólogatva, majd szorosan hozzám bújt. – Csak olyan nehéz ez az egész – éreztem, ahogy forró könnyei átáztatják a pólómat, de nem érdekelt. Karjaimat még szorosabban fontam köré. – Harry lázasan fekszik a szobában és félrebeszél. Piper meg… - elcsuklott a hangja. – Nem hajlandó beszélni velem. Soha nem csinált még ilyet. És most felemészt, hogy nem tudom, mi történhetett - félresepertem a haját és lecsókoltam egy könnycseppet az arcáról. – Köszönöm, hogy itt vagy. Nem is tudom, mi lenne velem nélküled – emelte rám könnyáztatta barna tekintetét.
- Én mindig melletted leszek – ígértem miközben egy lágy csókot hagytam az ajkain.
Kivágódott az ajtó. Nem húzódtunk el egymástól, nem is rezzentünk össze. Teljesen felesleges mozdulatok lettek volna.
- Srácok, ezt látnotok kell! – mondta Niall szinte kiabálva és már el is tűnt a másik szobában.
Utána rohantunk a nappaliba és mi is a tévére tapasztottuk a szemeinket, mint a többiek. A híradó sztárpletyka rovata ment. Wen remegő térdekkel tántorgott a kanapéhoz és lezuttyant rá. Hitetlenkedve bámult a képernyőre. Nem tudott megszólalni, már nem is sírt, az események teljesen letaglózták. A vállára tettem a kezem, Eleanor és Daisey pedig közelebb húzódtak hozzá, így figyeltük a bemondó fesztelen stílusát. 
- Az internetes társadalom felbolydult, a tini lányok sírva védik kedvencüket, a szülők eltiltanák a gyerekeiket a One Directiontől – sorolta a nő érzelemmentesen a tényeket. – De mégis mit követett el Harry Styles, amivel ekkora port kavart? – amíg hatásszünetet tartott képeket vágtak be a bandáról és Hazzáról. – Az egyik népszerű internetes hírportál közzétett egy cikket, miszerint Harry elkísért egy lányt, vélhetően a barátnőjét egy abortuszokat végző klinikára – újabb képek, ezúttal Piperről és Hazról. – A források szerint végig erőszakosan viselkedett, majd az eszméletlen lánnyal a karjaiban távozott. Igyekeztünk utánajárni a dolgok igazságtartalmának, de a fiúk menedzsere egyelőre nem nyilatkozott. És most, következzenek a sporthírek – váltott mosolyogva teljesen más hangnemre a bemondó.
Niall kikapcsolta a tévét. A szobára telepedett hirtelen csendet csak Wendy halk hüppögése törte meg. Felhúzott lábait szorosan karolta és görcsösen zokogott.
- Srácok! – jött be Liam, majd félszegen körbenézett. – Itt meg mi történt?
Daisey hangtalanul átnyújtotta a telefonját neki, amin már előzőleg kikereste a cikket. Liam reakciója leírhatatlan volt. Sosem láttam még ilyen dühösnek.



WENDY



- Tarts ki, tökmag! – dörzsölgette meg a karomat Niall, majd közelebb hajolt és puszit nyomott az arcomra. Átöleltem és igyekeztem erős maradni.
- Hívjatok, ha bármi van – lépett hozzám Liam.
- Úgy lesz – bólogattam.
Most Eleanor szorított bátorítóan magához, őt követte Daisey, majd Louis:
- Adj át a nevemben egy bocsánatkérést Pipernek – motyogta bűntudatosan a fülembe.
Csak bólogattam. Másra nem nagyon voltam képes, az el nem sírt könnyek fojtogató csomóba gyűltek a torkomban.
Miután elmentek Zayn kézen ragadott és a konyhába vezetett. Leültetett egy székre és csendben molyolni kezdett. Csak ő maradt itt velem. A többiek holnap a stúdióban kezdik a napot, de neki csak délután kell bemennie. Leült mellém és letett elém egy bögre gőzölgő kávét. Ez valamelyest visszahozott a jelenbe a zsibbadt állapotomból. Eszembe jutott, hogy holnap lesz az első Grease próba. Eszméletlenül távolinak tűnt az a Wendy, aki tűkön ülve várta. Most még az is megkérdőjeleztem magamban, hogy egyáltalán érdemes lenne-e elmenni.
Zaynre néztem, aki szótlanul a gondolataiba merült. Összekulcsoltam a kezemet az övével. Halványan elmosolyodott és finoman simogatni kezdte a kézfejemet.
- Szóóóóval…- hangja bizonytalanul csengett. - …ez volt az a nagy titok, amit nem mondhattál el nekem.
- Igen – suttogtam alig hallhatóan.
- Sajnálom, hogy olyan bunkón viselkedtem veled anno – sóhajtott és összefonódó kezeinket kezdte tanulmányozni az asztalon.
- Hé – simítottam a másik tenyeremet az arcára. – Felejtsük el! – közelebb hajoltam és a szájára tapasztottam az enyémet.
- Sziasztok – lépett be a konyhába Tommy. Gyötrelmes arckifejezéséből rájöttem, hogy ő is hallotta, mi történt.
- Szia – köszöntünk kórusban.
- Nem tudom elhinni…- nyögte reményvesztetten.
A fejemmel intettem, hogy jöjjön közelebb. Ledobta a földre az edzőtáskáját és elindult felém. Felálltam és gyorsan átszeltem a köztünk lévő maradék távolságot. Szorosan öleltük egymást.
- De ugye… - húzódott el tőlem és nézett komolyan a szemembe. - …ez az egész hazugság? Mármint, ugye nem Harry volt a gyerek apja?
- Nem – ráztam a fejem.
- Akkor ki? – nézett rám esdekelve. Fájt, hogy meg kellett tagadnom tőle a választ, de nem szeghettem meg a Pipernek tett ígéretemet.
- Nem mondhatom el – sóhajtottam. – Ezt Pipertől kell megkérdezned.
Bólintott, kevés lelkesedéssel, de tudomásul vette a dolgot.
- Megyek és beszélek vele – indult kifelé, de visszahúztam.
- Az most nem fog menni. Bezárkózott a szobájába.
Ismét egy kurta bólintás tőle.
- És mi van Harryvel?
- Ő a vendégszobában van. Lázas, nincs teljesen magánál.
- Hmm… - hümmögött, majd sarkon fordult, felkapta a táskáját és az ajtóhoz indult. Utoljára még visszafordult: - Jó éjt! – majd felcaplatott az emeletre.
- Menjünk fel mi is – fonta körül a derekamat Zayn. – Neked holnap nagy napod lesz. Pihenned kell.
- Már nem is biztos, hogy akarom-e egyáltalán ezt az egészet – néztem meredten egy pontot a mellkasán.
- Ó, na, ne butáskodj! – nyúlt az állam alá és emelte fel a fejem. – Persze, hogy szeretnéd. Erre vársz már hetek óta.
- Tudom, de…
- Csak semmi de – lehelt csókot a számra. Átkaroltam a nyakát és lejjebb húztam magamhoz. Hagytam, hogy a nyelve átcsússzon a számba. Ha csak néhány rövidke pillanatra is, de elfelejtkeztem a gondjaimról.



TOMMY



Ledobtam a táskámat a földre és a folyosóra indultam. Be akartam kopogni Piperhöz, de magasba tartott kézzel tétováztam. Ajtaján enyhén véres ütésnyomok éktelenkedtek. El nem tudtam képzelni, mi történhetett. A sokadik bátortalan próbálkozás után feladtam és visszamentem a szobámba. Végigdőltem az ágyon és magam elé kaptam a laptopomat. Beléptem twitterre. Mivel követtem a fiúkat, láttam, hogy a Directionerek találgatnak, hogy mennyi lehet igaz a történetből. Beleszédültem a sok tweetbe. Volt egy üzenetem is, Katietől jött: 
@little_katie: jól vagy? 
Tudott mindenről. Kezdetben kicsit vonakodtam mesélni neki a fiúkról, mert féltem, hogy csak miattuk lenne velem, de aztán rájöttem, hogy ő teljesen más. Egyáltalán nem kérdezősködött róluk, még csak meg sem említette őket soha. Hálás voltam neki ezért. 
@tommo_man: Wendy kikészült, Piper bezárkózott, Harry meg a vendégszobában fekszik betegen. Hozzájuk képest igen, jól vagyok. 
@little_katie: Ó, te jó ég! De mi történt? 
@tommo_man: Egyelőre nem tudok részleteket… 
Lépések zaját hallottam a folyosóról. Arra gondoltam, hogy biztosan Wendy és Zayn jöttek fel, de aztán egy tétova dallamfoszlány ütötte meg a fülem. Feltápászkodtam és kikukucskáltam a résnyire nyitott ajtón. Harry Piper szobája előtt állt. A póló és a melegítőnadrág, amit viselt hanyagul állt rajta. Tekintete homályos volt, nem volt magánál. Kitártam az ajtót és az ajtófélfának vetettem a vállamat. Látszólag észre sem vette, hogy társasága akadt, fesztelenül énekelt tovább.
A lépcsőn most Wendy és Zayn meglepett arca tűnt fel.
- Ő meg mit csinál itt kint? – kérdezte Wen.
- Énekel – vontam meg a vállam vigyorogva.
- Hogy mi?! Azonnal vissza kell vinnünk a szobába – indult el határozottan Harry felé, de leállítottam:
- Ne! Hagyd! – hitetlenkedve nézett rám. – Had énekeljen.
Mellkasa először tiltakozva feszült kinyújtott kezemnek, majd megenyhült és Zayn karjai közé hátrált.
- De mi az, amit énekel? – kérdezte kisvártatva szórakozottan.
- A One Thing-et – nyomott puszit az arcára Zayn mosolyogva.
A sötét folyosót betöltötte Harry hangja…
_____
Ne feledjétek a mondatokat! További szép téli szünetet! :*
Ui.: legközelebb már valószínűleg a meglepetésemmel jeletkezem ;)

3 megjegyzés:

  1. Várom a kövit ! :)))))

    VálaszTörlés
  2. Szia! :)
    A rész baromi jó lett, mint mindig! *-* Imádom! :D
    Az a patkányos film! :) Én is naggyon szeretem! Meg a vokmányt a Jégkorszakban! *-* Húú, meg kell néznem!!! :) Tiszta bolond vagyok! :P
    Nagyon sokat agyaltam, hogy milyen mondatot írhatnék le, de mind nevetségesnek tűnt és inkább elvetettem! Sajnálom! :/
    Nem tudom, hogy még írsz-e részt Karácsony előtt, úgyhogy szeretnék Neked és az egész családodnak kellemes Karácsonyt és boldog Újévet kívánni!!! ♥
    Puszi ~ B♥

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm, drága Névtelen! Sietek ;)

    Szia, Brooke! :)
    Köszönöm <3
    Nekem is ő a kedvencem benne, na meg persze Sid! És ne aggódj, én 18 éves létemre képes vagyok ugyanúgy végignevetni, mint mikor először láttam :D
    Ó, drága, ha látnád, milyen mondatokat kaptam, nem így gondolnád, alaposan feladják a leckét ><
    És aranyos vagy, én is Kellemes ünnepeket és Boldog Újévet kívánok!! :)
    Puszillak <3

    VálaszTörlés